E-mail

szaboojj@gmail.com

 
Menü
 
PREZENTÁCIÓK
 
Tanulmányok
 
Erődítés történet
 
Kárpáterődítések
 
A tömeghadseregek másfél évszázada
A tömeghadseregek másfél évszázada : A haditechnikai eszközök fejlődése a két világháború között

A haditechnikai eszközök fejlődése a két világháború között

  2007.05.12. 18:53

A "nagy háborút" követő szűk két évtizedben egyetlen nagyhatalom sem bonyolódott nagyobb szabású háborúba. Ugyanakkor ez a rövid idő igen nagy mértékű változásokat hozott a haditechnikai eszközök fejlődésében, a hadseregek szervezeti átalakításában és nem utolsó sorban, a katonai elméletekben. Az 1920-as évek elején a katonai teoretikusoknak számos feladatot kellett megoldaniuk. Fel kellett dolgozniuk az első világháború tapasztalatait, kiutat kellett keresniük az állásháború zsákutcájából és hozzá kellett látniuk a korábbinál korszerűbb hadseregek kiépítéséhez.

A két világháború között a hadművészet nagy ütemben, de ugyanakkor igen ellentmondásosan fejlődött.(1) Az első években még erősen éreztette hatását az első világháborús védelem áttörhetetlenségének mítosza, amit az 1930-as évek kezdetétől fokozatosan a támadás elsődlegességének hangoztatása váltott fel.(2)

A XIX. században kezdődő technikai forradalmat az első világháború nagymértékben felgyorsította, amelynek elméleti és gyakorlati produktumai az 1930-as években kezdtek igazán érvényesülni. Ebben az évtizedben fejeződött be négy, teljesen új fegyverrendszer kifejlesztése. A légierő haderőnemmé, a páncélos fegyvernem pedig a szárazföldi csapatok fő ütőerejévé vált. A védelmi oldalról, ezek ellentéteiként szerveződött átfogó rendszerré a lég- védelem és a páncélelhárítás.

A repülők Legnagyobb ütemben és legkorábban a repülőgépek fejlődése következett be. Ez annak volt köszönhető, hogy a legtöbb országban a katonai szakemberek a repülőt a háború kimenetelét eldöntő csodafegyvernek tekintették, illetve korlátlan kereskedelmi lehetőségei miatt a kormányok is támogatták a fejlesztésüket. Az 1918-ban rendszerben álló vadászgépeket 200 lóerős hajtómű, óránkénti 200 kilométeres sebesség és 7000 méteres csúcsmagasság jellemezte. 1939-re a hajtómű teljesítménye ötszörösére, az óránkénti sebesség 450-650 ki- lométerre, a repülési magasság pedig 11 000 méterre nőtt. A nagyobb sebesség - a hajtóművek nagyobb teljesítményén túl - a légellenállás jelentős csökkenésének eredménye volt. A szárnyak számát kettőről egyre csökkentették, és a futóművet behúzhatóvá szerkesztették. A V elrendezésű motor a maga keskeny keresztmetszetével szintén csökkentette a légellenállást. A fát és a textíliát a fém váltotta fel.

A magasság növelését jelentősen elősegítette a harmincas évek második felétől a túlnyomásos kabinok alkalmazása. Az 1918. évi vadászok két géppuskájával szemben a második világháború küszöbén a legtöbb vadász már nyolccal rendelkezett, sőt több kisebb bombát is vihetett magával A bombázókat is hasonlóan fejlesztették, három kategóriába - könnyű, közepes és nehéz - sorolva őket. Hajtóműveik száma 1-4 lehetett, bombaterhük pedig egyes típusoknál elérhette a 10 tonnát is

A 30-as évek első felében, több országban kezdtek el kísérleteket folytatni a zuhanóbombázás módszerének kidolgozására, illetve megfelelő géptípusok megszerkesztésére. A cél az volt, hogy a bombavetés és a tüzelés pontosabb legyen, így ezek a gépek képesek legyenek kisebb, egyedi célok megsemmisítésére. A németek a spanyol polgárháború előtt kezdték meg a kísérleteket. A szárny alsó részére elhelyezett zuhanó fékek segítségével sikerült kiküszöbölniük a káros aerodinamikai hatásokat. A háborús tapasztalatok alapján készítették el a JU-87-es gépet, amely a második világháború legjobb zuhanóbombázó repülőjévé vált.

A légvédelmi eszközök A repülőgépek rohamos technikai fejlődése, és nagyarányú elterjedése maga után vonta a korszerűbb légvédelmi eszközök gyártását és rendszeresítését. A repülőgépek elleni földi harc, amely már az első világháború előtt elkezdődött, a két világháború között magas fejlettségi szintet ért el. A nagy magasságban szálló repülőgépek ellen a légvédelem egyre inkább a 3-4 hüvelykes, nagy kezdősebességet biztosító lövegeket kezdték alkalmazni, rendszerint időzített gyújtóval ellátott srapnel- gránát használatával

A légvédelem számára a legnagyobb gondot a három dimenzióban - ismeretlen magasságban, sebességgel és távolságban repülő cél helyzetének a meghatározása jelentette. A felderítés alapját a közeledő repülőgép zajának vevőkészülékkel történő lehallgatása képezte. A zajvevő kezelője addig manipulált, míg meg nem tudta állapítani a zajforrás irányát. Ez lehetővé tette, hogy megfelelő irányba állítsák az optikai távmérőt, éjszaka pedig a fényszórókat. A kezdetleges számítógép kiszámította a lőelemeket és meghatározta azt a pontot és időt, amikor a tüzelést meg kellett nyitni. Ez szolgált alapul az időzített gyújtók beállításához és a tüzelés megkezdéséhez

Ez a rendszer a nagyobb magasságban repülő gépek esetén jól működött, de alkalmatlannak bizonyult kis magasságban és nagy sebességgel közeledő célok ellen. Az alacsonyan szálló repülők ellen a gyalogság már az első világháborúban is hatásosan alkalmazta az állványra szerelt géppuskákat. A két világháború között a gyalogsági légi tüzelés is ezen fejlesztési irányában mutatott, azzal a különbséggel, hogy a kis űrméretű és lőtávolságú géppuskákat a 20-50 milliméteres gépágyúk váltották fel.(3)

A légvédelmi lövegek és lőelemképzők tökéletesítése mellett kísérleteket folytattak olyan távolfelderítő műszerek előállítására, amelyek idejében felfedik a támadó repülőket és rövid idő alatt pontos adatokkal szolgálnak, a légvédelmi tüzérek számára. A szakemberek ezt a rádiólokátorok megszerkesztésével biztosították. Az első példányok közvetlenül a második világháború előtt jelentek meg (először Angliában), a légi figyelő- és jelzőőrsök műszereként. A rádiólokátor infravörös sugarakat bocsátott ki és a sugárnyalábba került cél egy fotocellán jelent meg. Az első típusok még igen kezdetlegesek, nehezen kezelhetők voltak, de így is sokkal jobb hatásfokkal dolgoztak mint a korábbi eszközök.

Ez a két fegyverrendszer ellentéte, de ugyanakkor kiegészítője is volt egymásnak. A légvédelemnek természetesen oltalmaznia kellett a repülőket is, míg a repülők - mindenekelőtt a vadászok - szintén kivették részüket a honi területek, illetve a csapatok védelmében. A kettőjük viszonyában - csak az adott időszakot értsük alatta - az elvi előny a légvédelmi lövegeknek jutott. Ha egy hadsereg, vagy flotta elegendő légvédelmi ágyút, gépágyút stb. alkalmazott volna, akkor feltétlenül a repülők szenvedtek volna vereséget. Különösen igaz ez a megállapítás akkor, ha az összehasonlításnál az előállítási költségeket, a javító-kiszolgáló rendszerek nagyságát és a kiképzési ráfordításokat vesszük alapul. Ezért már ekkor kialakult az a fő elvi szempont, hogy a repülőknek ki kell kerülni a légvédelmi lövegek álláskörleteit és elsősorban védtelen objektumokra, fegyverrendszerekre mérjenek csapásokat.

A gyakorlati előny - ha a háború teljes egészét vizsgáljuk - mégis a repülőké maradt. A légvédelem már eleve hátrányba került azzal, hogy zömében földhöz kötött volt, míg a repülők három dimenzióban tevékenykedtek. Nehezítette a helyzetet, hogy olyan nagymennyiségű objektumot, csapatrészt kellett volna oltalmaznia, amelyre teljes mértékben egyetlen ország sem vállalkozhatott. A két világháború között az a nézet terjedt el, hogy az ellenséges légitámadást abszolút mértékben elhárítani lehetetlen, esetleg csak korlátozni, hatását csökkenteni. Éppen ezért a honi légvédelmet a nagyobb városok, ipari körzetek és hadászatilag fontos objektumok, míg a csapatlégvédelmet a legfontosabb csapatrészek oltalmazására szervezték meg. Mindennek az lett a következménye, hogy bár az elvi előny a légvédelemé volt, a gyakorlatban a repülők kerültek fölénybe, tömeges és gyors bevethetőségük, valamint korlátlan manőverező lehetőségük révén.

A harckocsik A harmadik és negyedik új fegyverrendszert a harckocsik és a páncéltörő eszközök jelentették. A harckocsik minősége sokat fejlődött a két világháború közötti években. Az első világháború otromba és kezdetleges "Tank"-jait gyorsjáratú, nagy tűzerővel rendelkező harceszközök váltották fel. Ez számos újításnak volt köszönhető. Megszerkesztették a teljesen körbe forgó lövegtornyot, új szerkezetű és felfüggesztésű lánctalpakat kísérleteztek ki, növelték a lövegek űrméretét és a harckocsik páncélvastagságát.

Az 1920-as évek harckocsijait még az első világháború állás harcainak tapasztalatai alapján építették meg. Ezeknél az erős páncélzat és a nagy tűzerő volt a fő cél, hogy a védelem áttörésénél képesek legyenek megbízhatóan oltalmazni a támadó gyalogságot. Az említett típusoknál a sebesség, illetve a manőverező képesség csak másodlagos szempont volt. Az 1930-as években a védettség és a tűzerő megtartása mellett a gyorsaság is előtérbe került. Ugyanis erre az időre mindinkább az a nézet terjedt el, hogy az elkövetkezendő háborúban - ellentétben az elsővel - a gépek fogják játszani a fő szerepet, ezért az mozgó, manőverező jellegű lesz. A harckocsik fejlődésének általános tendenciáján belül az egyes országokban jelentős eltérések, illetve törekvések figyelhetők meg.(4)

Az 1925-1929 közötti években, Angliában kísérleteket folytattak egy- és kétszemélyes harckocsikkal is, ezek azonban nem váltották be az elképzeléseket. Az angol MK- VI típusú kétszemélyes kisharckocsit az olaszok igyekeztek továbbfejleszteni (Fiat Ansaldo) azonban az abesszin (etióp) háború végleg bebizonyította célszerűtlenségét. A nehézharckocsik építésében a franciák és az angolok jártak az élen. A húszas évek első felében szerkesztett francia Char-2 C típusú harckocsi 70 tonna súlyú volt 45 mm-es páncélzattal és egy 75 mm-es löveggel. Az igen lassan (13 km/ó) mozgó harckocsi azonban nem vált be. Jobban megfelelt a követelményeknek az angol 30,5 tonnás Vickers A-1 típus. Óránként 32 km-es sebességgel haladt, páncélzata 30 mm-es volt, és 47 mm-es löveggel rendelkezett.

A szovjet harckocsik kezdetben francia, angol és amerikai licenc alapján készültek. A szovjet tervezők azonban csakhamar kialakították ezek javított változatait, majd a harmincas években új típusokat szerkesztettek. A francia NC típusból (szovjet változat MSZ-1) fejlesz- tettek ki a T-24 közepes harckocsit, amely elődjénél gyorsabb volt és nagyobb tűzerővel rendelkezett. Az amerikai Christie I-3 típusú harckocsiból született meg a BT harckocsi. Mozgékonyságuk, gyorsaságuk, páncélvastagságuk és tűzerejük meghaladta az alaptípusét. A spanyol polgárháború tapasztalatai alapján alakították ki az első teljesen szovjet tervezésű harckocsit a 28 tonnás T-45-öst. Nagy súlya és 60 mm-es páncélzata ellenére óránként 30 km-es sebességgel mozgott. Szovjet tervek alapján készült az SZMK nehéz harckocsi prototípusa is 1938-ban. Tömeggyártásra azonban a továbbfejlesztett változata - a KV-1 - került közvetlenül a német támadás előtt.

A páncéltörő eszközök. A harckocsiknak az elterjedése új távlatokat nyitott mind harcászati, mind hadászati téren. A hatalmas potenciál arra késztette a szakembereket, hogy kutassák az ellenük való védelem lehetőségeit és eszközeit. Mint ahogyan a légvédelem esetében, itt is a tüzérségi lövegek speciális típusaiban találták meg a páncélelhárítás alapbázisát. Olyan eszközökre volt szükség, amelyek kis súlyúak, mozgékonyak, kellő tűzgyorsasággal bírnak, könnyen kezelhetők és nagy a találati valószínűségük.

A németek az első világháborúban kifejlesztettek egy páncéltörő puskát (közel háromszor akkora volt az űrmérete, mint a gyalogsági fegyvernek), amely igen nagy kezdősebességgel rendelkezett és acéllövedéke átütött minden akkori harckocsit. A harckocsik jóval vastagabb pán- célzata azonban elavulttá tette ezt a típust. A lövedékek páncélátütő képességét a maga energiája adta meg. Ezt a lövedék súlyának és sebességének négyzetéből határozták meg, figyelembe véve azt a lyukat, amelyet a páncélzaton kellett előidézni ahhoz, hogy a megsemmisítés bekövetkezzen. Egy kis lövedék nagy kezdősebességgel, sokkal könnyebben rést ütött a páncélzaton, mint egy nagyobb átmérőjű, de lassúbb lövedék. Ezért kezdetben a könnyű, hosszú csövű 20-25 milliméteres lövegeket gyártottak. Azonban a háború előtt megjelenő még vastagabb páncélzatú harckocsik kilövéséhez tovább kellett növelni a páncéltörő ágyúk és lőszereik méreteit. Így súlyuk már elérte a 0,2-0,5 tonnát, ami nagymértékben csökkentette manőverező képességüket, ezért járművel, vagy lóval kellett vontatni őket.(5)

A harckocsi és a páncéltörő löveg viszonyában lényegében azonos vonások lelhetők fel mint a repülő és a légvédelmi ágyúk esetében. A különbség csupán annyi volt, hogy a páncéltörő eszközök lehetőségei jobbak voltak, mivel a harckocsik közel azonos térben és feltételek között működtek. A négy fegyverrendszer közül a repülő és a harckocsi elsősorban a támadás, míg a másik kettő a védelem eszközei voltak. A fegyveres küzdelemben történő alkalmazásuk vizsgálatakor azonban hiba lenne ezeket külön-külön elemezni, egymásra hatásukat figyelmen kívül hagyni. A repülők és a harckocsik önmagukban is olyan hatalmas erőt jelentettek, hogy bármelyikük elleni védelem elhanyagolása feltétlenül vereséget szenvedett.

Kezdetben a repülők és a harckocsik egyáltalán nem tudtak egymás ellen harcolni. A harckocsi képtelen volt ágyújával a repülőre tüzelni, a repülőnek pedig reménytelenül kis célpontot jelentett még az álló harckocsi is. 1930-tól a helyzet fokozatosan megváltozott. Először a francia, majd a német és orosz repülőkön is megjelentek a 20 milliméteres ágyúk, amelyek képesek voltak átütni a harckocsik tetőpáncélzatát. A zuhanó bombázó repülőgépek megjelenésével a légierő lehetőségei még tovább javultak. A harckocsi csak azután volt képes felvenni a harcot a repülővel, amikor légvédelmi géppuskát szereltek fel a tornyára. Mivel ez kevésnek bizonyult és nem is terjedt el általánosan, a páncélos egységeket önjáró vagy vontatott légvédelmi ütegekkel erősítették meg.

A két védelmi fegyverrendszer egymáshoz való viszonya kedvezőbb volt, mint a két támadóé. Ez annak tudható be, hogy a páncéltörő és a légvédelmi ágyúk ballisztikai tulajdonságai és szerkezeti felépítésük közel azonosak voltak. Elvileg egymás lőszereinek felhasználásával felcserélhették céljaikat is. A nagy gondot az alaprendeltetéshez szerkesztett eltérő alvázak jelentették. Míg a páncéltörő löveget, hogy védettségét fokozzák, és biztosított legyen a minél laposabb röppálya, alacsony alvázra szerelték, addig a légvédelmi ágyúnak a meredek csőállás miatt magas építményre volt szüksége. Így az eltérő alvázak akadályozták meg, hogy e két eszköz közös fegyvernemet alkosson.(6)

A leírtak csupán az alaprendeltetéssel összefüggő elvi kérdéseket érintették. A különböző fegyverrendszerek harci alkalmazása még számos kiegészítő elemet tételezett fel. A repülők gyors fejlődésének eredményeként kialakultak a légierők, amelyeknek több fegyverneme - vadász, bombázó, felderítő stb. - is létezett. Mindegyik fegyvernemnek megvolt az alaprendeltetése és ezek összessége adta a légierő közös tevékenységének lényegét. A légvédelemben a tüzérségen túl természetesen szerepet kaptak a vadászgépek, a figyelő- és jelzőrendszerek, a fényszórók és a léggömbök is.

A harckocsi csapatoknál is több típusú eszköz jelent meg. A könnyű, közepes és a nehéz harckocsikon túl parancsnoki, lángszórós, hídvető stb. eszközöket is rendszeresítettek. Az ellenük való védekezésben sem csupán a páncéltörő tüzérség vett részt. A páncélelhárítás fogalomkörébe beletartozott maga a harckocsi, a tábori tüzérség (elsősorban a közvetlen irányzású lövegek) jelentős része, a természetes, valamint a mesterséges (harckocsi akasztók, árkok, aknamezők stb.) akadályok.

Egyéb technikai eszközök A két világháború között a technikai fejlődés a korábban meglévő fegyverrendszereket is érintette. A tüzérségnél az első világháborúhoz viszonyítva jelentősen megnőtt a lövegek lőtávolsága, manőverező képessége és tűzgyorsasága. A nehéz tüzérséget, legnagyobb részt gépvontatásúvá tették, azonban a tábori tüzérség nem kis hányada még így is fogatolt maradt.

Sokat fejlődtek a híradó eszközök. A távbeszélők és géptávírók mellett mind nagyobb szerepet kaptak a rádiók, amelyek a magasabbegységeknél és a seregtesteknél terjedtek el általánosan. A rádiókészülékek az alegységek között 20, a magasabbegységek viszonylatában 25-50, míg a seregtesteknél 75-150 kilométerig biztosították az összeköttetést.

A hadseregek fokozódó gépesítése kiterjedt a műszaki technikára is. A műszaki csapatoknál új átkelési eszközök, műszaki záróeszközök, munkagépek jelentek meg. Az első világháborúban alkalmazott nehézkes vaspontonokat mindinkább felváltották a könnyű gumicsónakok és rohamcsónakok. A tüzérségi és harckocsi technika súlyának növekedése új hadihíd anyagok és kompok rendszeresítését követelte meg. A hadihidak teherbírása a 25, a kompoké pedig a 30-50 tonnát is elérte. A műszaki zárás legfőbb eszközévé a robbanózár vált. A két világháború között nagy számban terveztek különböző aknatípusokat, elsősorban harckocsi aknákat. A harmincas évek első felétől általánossá vált a különböző műszaki munkagépek rendszeresítése. A csapatokat speciális útépítő, rakodó- és szállítógépekkel látták el. Kísérleteztek aknarakó és aknaszedő gépekkel is, azonban még nem kielégítő eredménnyel. Hasonló volt a helyzet a műszaki technika önjáróvá tételét célzó kísérletekkel is.

A nagyhatalmak fegyveres erői a két világháború között

Az első világháború után nyilvánvalóvá vált, hogy a korábban alkalmazott szervezési, kiképzési és mozgósítási elvek már nem felelnek meg az új háború követelményeinek. Az átépítés azonban nem ment egyszerre. A győztes országok is ki voltak merülve, a veszteseket pedig még a Párizs-környéki békék tiltásai is akadályozták. Az első világháborút követően a hadseregek építésénél négy változat vetődött fel:

1./ Hivatásos hadsereg, amely kicsi, de ütőképes és így időt biztosíthat az általános mozgósításhoz;

2./ Keret hadsereg, amely átfogja az egész országot, és amely rövid idő alatt kiegészíthető;

3./ Vegyes szervezésű hadsereg, amely részben feltöltött és részben keret;

4./ Milíc rendszerű hadsereg.

A francia haderő az 1930-as évek elejére sok változáson ment keresztül. A 20-as évek végén elfogadott véderőtörvény az alábbi fő célkitűzéseket állította a katonai vezetés elé: - a tisztább helyzet és a célszerűség miatt a kiképzést el kell választani a mozgósítástól. Ezért külön kiképző és külön mozgósítási központokat kell létrehozni; - külön kell megszervezni az anyaország és külön a gyarmati haderőt. Mindkettőt olyan szempontok alapján, hogy azok gyorsan mozgósíthatók legyenek; - fedező erőket kell felállítani, amelyek állandóan készen állnak a határok védelmére. E szempontok alapján a francia haderő békeállománya a következőkből tevődött össze:

1./ A honi erőkhöz húsz gyaloghadosztály (a húsz mozgósítási körzetből), öt lovashadosztály (négy körzetből egy hadosztály) és három légihadosztály tartozott.

2./ A tengeren túli erők állományát a gyarmati csapatok és a 17 000 fős idegenlégió képezte.

3./ Mozgó seregrészek. Ez a csoport állandó feltöltöttségű, jól kiképzett kötelékekből állt, öt hadosztálynyi erőben. Állományába repülők, páncélosok is tartoztak. Állandó állomáshelyük alig volt, mindig a konfliktusveszélyes körzetekben tartózkodtak. A kiképző bázisok évente mintegy 250 000 francia és kb. 40 000 gyarmati újoncot képeztek ki.

A francia haderő békelétszáma így jóval meghaladta a félmillió főt. Az újoncok 21. életévükben - az ifjúsági kiképzés után - lettek sorkötelesek. A kiképzési idő négy év volt, amiből 12 hónapot folyamatosan a laktanyában, három évet pedig rendelkezési állományban töltöttek el. A négy év eltelte után a tartalékosokat két csoportba osztották. A kiképzési időt követő tizenhat évben az első, majd az azt következő nyolc évben pedig a második tartalék alapba kerültek. 1936-ban, miután a németek felmondták a versailles-i békeszerződés tiltó rendelkezéseit, nagyobb arányú reformot hajtottak végre. Két évre emelték a sorkiképzés idejét, 50%-kal megnövelték a békelétszámot és új, korszerű technikával látták el a hadsereget.

A gyorsan mozgó kötelékek felállításához 1932-ben kezdtek hozzá. A gépesített lovashadosztályok két lovas, egy gépesített dandárból, egy tüzérezredből, és különböző szakcsapatokból álltak. A hadosztályhoz 24 harckocsi és 32 páncélgépkocsi tartozott. 1933-ban kísérletképpen létrehoztak egy teljesen gépesített, un. könnyűhadosztályt, 220 közepes harckocsival és 40 páncélgépkocsival. 1936-tól felgyorsították a harckocsik rendszerbe állítását, de ezeket önálló zászlóaljakba (30 hk) szervezték és szétosztották a seregtestek alakulataihoz. Az első páncéloshadosztályt 1940-ben szervezték meg, de ezzel már elkéstek. A francia haderő a két világháború között a legerősebbnek számított Európában és a legkorszerűbb eszközökkel volt ellátva. A francia felső vezetésnek azonban sikerült bebizonyítania, hogy a legkorszerűbben felszerelt hadsereg sem lehet ütőképes, ha rosszul készítik fel és korszerűtlen elvek szerint alkalmazzák.

Az első világháború győztes tábornokai váltig állítgatták, hogy a technikai fejlődés nem változtatta meg a harceljárást. Továbbá Franciaországnak nem kell új területeket meghódítani, ezért a hadsereget elég csupán védelemre felkészíteni. Ez a felfogás érvényesült még 1939-ben is, pedig Európában már a legtöbb országban felismerték az elkövetkezendő háború valódi jellegét. Így lett a francia haderő egy félkarú óriás, amelyben a szervezeti keretek kialakítása és a kiképzés az első világháború gyakorlata jegyében történt. Úgy gondolták, hogy a nyugati határon kiépített erődrendszer védelmet nyújt minden támadással szemben. Ilyen okok miatt nem sikerülhetett az új fegyverrendszerek beillesztése sem. A különben korszerű repülőket és harckocsikat kis kötelékekbe szervezték és nem készültek fel sem tömeges alkalmazásukra, sem ilyen jellegű támadás elhárítására.

A légierő 1735 elsővonalbeli 1000 másodvonalbeli (tartalék) repülőgépet számlált. Ezek zöme bombázó volt. Az ország elavult figyelő- és jelzőrendszere, valamint a légierő túlzottan decentralizált elhelyezése és bonyolult vezetési rendszere már eleve megkérdőjelezte a honi lég- védelem hatékonyságát. A nagyszámú harckocsiparkkal (4500 db) hasonló volt a helyzet. Mivel nem ismerték fel a harckocsiban rejlő lehetőségeket, csupán a gyalogság támogatására szánták. Így azok zászlóalj és ezredkötelékekben szétosztásra kerültek a tábori hadseregek között.

A német haderő korszerűsítése, új alapokra történő helyezése a tiltások miatt elég későn indult meg, mégis alig három év alatt Európa egyik legnagyobb és főleg legütőképesebb fegyveres ereje lett. A hadseregfejlesztés alapjának lerakása már a "weimari" köztársaság idején megtörtént. A háborúban részt vett tisztek nagy részét átmentették, illetve rejtették. A különböző bajtársi szövetségekben, egyletekben, sportszervezetekben rejtett katonai kiképzést folytattak, így biztosítva több millió tartalékost a későbbi hadsereg számára. Hitler hatalomra jutásával a haderő fejlesztése új szakaszba lépett. 1935-ben újból bevezették az általános hadkötelezettséget és felállították a vezérkart (pontosabban nyílttá tették és kibővítették). A katonai kiadás 1936-37-ben 37, 1938-39-ben pedig már 58%-a volt az összkiadásoknak. Már 1935-ben felállítottak három páncéloshadosztályt, amit a későbbiek során továbbiak követtek. 1939-re a Wehrmacht 103 hadosztállyal rendelkezett, amelyből öt páncélos, négy gépesített és négy könnyű gépesített magasabbegység volt.

A németek annak köszönhették hadseregük ütőképességét, hogy felismerték az új technika eszközökben rejlő lehetőségeket. Az első világháború tapasztalataiból azt a következtetést vonták le, hogy azért maradt el számukra a győzelem, mert hiányzott az átütőerő, nem voltak gyorsan mozgó kötelékeik. Így lassú volt az előnyomulás üteme, amit az ellenség mindig ki tudott használni. Úgy vélték, hogy a repülők és a harckocsik koncentrált és tömeges alkalmazásával elkerülhető az arcvonalak megmerevedése, és a győzelem rövid idő alatt kivívható. A "villámháború" stratégiája tehát a meglepésre, az új eszközök tömeges alkalmazására épült. Úgy vélték, hogy ezzel kezdeti előnyhöz tudnak jutni. Fontosnak tartották, hogy már a háború kezdetén megbontsák az ellenség vezetési rendszerét, megakadályozzák a haditermelésre való áttérést és a tartalékok mozgósítását. A villámháborús hadászaton belül a csapatok alkalmazása teljes egészében a Guderián-féle páncélos háború elméletére épült. Ez a gyakorlatban a következőket jelentette: - teljes mélységű és váratlan légicsapások végrehajtása oly módon, hogy már az első napokban kivívják a légifölényt, megakadályozzák az ellenség szabad mozgását és szervezett ellenállását; - valamennyi szárazföldi erő váratlan és egyidejű alkalmazása, ahol az első lépcsőben a páncélosok támadnak keskeny sávokban és nagy sűrűségben. A páncélosok a légierő és a gyalogság támogatása mellett gyorsan betörnek az ellenség védelmébe, majd nagy mélységbe kijutva bekerítik az ellenség főerőit; - a tábori gyalogság megsemmisíti a visszamaradt ellenséget, majd birtokba veszi a páncélosok által elfoglalt területeket.

A szovjet haderő több mint 150 millió főből gazdálkodhatott. Mint totális állam mindenkit, még a nőket is szolgálatba állította. A haderő fejlesztését az ötéves tervekhez igazították. Az első nagyobb arányú fejlesztés 1928 és 1932 között indult be, ekkor még azzal a céllal, hogy a Lengyelországgal és Romániával szemben ütőképes hadsereget állítsanak fel. A szárazföldi haderő magába foglalta az azonnali készenlétű fedező hadseregeket, valamint a keret- és milic alakulatokat. A szolgálati idő az újoncok számára, előzetes ifjúsági kiképző táborok után, 21 éves korban kezdődött és öt évig tartott. A soralakulatoknál két, illetve három (a haditengerészetnél és a légierőnél) évet töltöttek le, majd szabadságolták őket. A szabadság ideje alatt évente 1-2 alkalommal gyakorlatra hívták vissza őket.

Azokat a fiatalokat, akiket pénz szűkében nem tudtak behívni a soralakulatokhoz, a milíciánál kaptak hathónapos kiképzést. A harmincas évek elején a Szovjetunióban 39 sor- és 44 milíc hadosztály volt. Évente elméletileg 1,1–1,2 millió főt tudtak kiképezni. Ez a gyakorlatban azonban sokkal kevesebb volt, hiszen 1937-ben a kiképzett tartalékosok száma csupán 7-8 millió fő volt. A sorkatonai szolgálat után a tartalékos 34 éves koráig az első, 40 éves koráig pedig a második tartalékvonalba került. 1936-tól újabb reformokat hajtottak végre. Meg- szüntették a milícrendszert, helyettük keretalakulatokat állítottak fel.

A politikai tisztektől a parancsnokok vették át a kötelékek irányítását, új alapokra helyezték a tisztképzés rendszerét és beindult a hadsereg korszerű technikai eszközökkel történő ellátása. A fejlesztésbe azonban nagy törést hozott a személyi kultusz és a spanyol polgárháborúból levont helytelen következtetések. 1936-tól a tábornoki kart egészen a hadosztályparancsnoki szintekig lényegében teljesen likvidálták. Az 1932-ben megkezdett - a mély hadművelet követelményeinek megfelelően - gépesített hadtestek szervezését leállították, és a meglévőket feloszlatták. Elvetették a mély hadművelet elveit, s csak 1940-ben kezdtek visszatérni hozzá. Hadseregük akkori létszámáról, hadrafoghatóságáról, fegyverzetéről még máig sincsenek pontos adatok.

Az angol fegyveres erők építésénél a felső vezetés az ország különleges földrajzi fekvéséből és gyarmattartó nagyhatalmi helyzetéből indult ki. Mindkét tényező a tengerek feletti uralmat követelte meg, ezért elsősorban a haditengerészeti erők kifejlesztésére és fenntartására törekedtek. Olyan hadihajópark felállítását tűzték ki célul, amely Európában meghaladja a német és az olasz együttes, a Távol-Keleten pedig japán flotta erejét. Úgy vélték, hogy egy ilyen erős flotta képes országukat és távoli gyarmataikat megvédeni. A kedvező földrajzi helyzetüket kihasználva, nem tartottak készenlétben nagy szárazföldi erőket. Arra számítottak, hogy háború esetén lesz idejük mozgósítani az ország gazdaságát és a katonai erőket. Így a közben legyengült felekkel szemben a háború utolsó fázisában fölényes erővel léphetnek fel, nemcsak az ellenséggel, de a szövetségeseikkel szemben is. A törvényhozás két háborús esettel számolt. Kis háború esetén elegendő a meglévő erő, amelynek igen gyorsan kell reagálni és minél gyorsabban meg kell semmisítenie ellenfelét. Erős, jól felszerelt ellenséggel szemben a halogató, hosszantartó kimerítés módszerét kívánták alkalmazni. Az angol reguláris hadsereg állományába 5 gyalog- hadosztály, a királyi páncélos hadtest (1 dandár, 2 zászlóalj, 9 század) és 3 légvédelmi dandár tartozott.

A milícrendszerű csapatok 12 gyaloghadosztályból 1 páncélos- és 3 lovasdandárból álltak. Ez a felépítés is jól tükrözi Anglia stratégiáját és jellemző, hogy a "páncélos háború "elméletének szülőhazájában egészen 1939-ig nem fordítottak különösebb gondot a harckocsi csapatok nagyobb arányú fejlesztésére. A haditengerészet állományába 7 repülőgép-anyahajó, 12 csatahajó, 3 páncélos cirkáló, 64 sima cirkáló, 184 torpedóromboló és 54 tengeralattjáró tartozott. A légierő honi, gyarmati és haditengerészeti részre oszlott.

A hadsereg békében szigorúan önkéntes alapon szerveződött. A sorhadseregben a szolgálati idő 12 év volt, majd a leszerelő még 8 évig tartalékállományban maradt és bármikor behívható volt. Az 1937-es adatok szerint a reguláris erő 185 ezer fő tényleges és 130 ezer fő tartalékos katonából állt, amelyet még a 183 ezer fős milícia egészített ki. Ez a 45 milliós ország lakosságának csupán 1,1 %-át jelentette, ami az európai nagyhatalmakhoz viszonyítva igen kis aránynak számított. Ugyanakkor úgy vélték, hogy szükség esetén a maximális erőfeszítés esetén az ország elérheti a 19%-ot. Ez a gyakorlatban 8-9 millió főt jelentett, amelyből a többség (6-7 millió fő) a haditengerészeti erők állományába tartozott volna.

Az Amerikai Egyesült Államok stratégiája és fegyveres erőinek építése igen sokban hasonlított az angolokéhoz. Ez elsősorban nem az azonos politikai célokból, hanem az amerikai kontinens hasonló földrajzi helyzetéből és az anyaországtól távoli érdekeltségekből adódott, azzal a nem kis különbséggel, hogy amíg Nagy-Britannia területét az ellenséges légierő elérhette, addig ez a nagy távolságok miatt itt szinte teljesen lehetetlen volt. Támadás csak a tengerek felől érhette Amerikát, így érthető, hogy a védelem elsősorban a haditengerészeti erőkre épült. Előnyben volt az Egyesült Államok abban a vonatkozásban is, hogy sokkal jobb feltételei voltak nemzetgazdaságának mozgósításához a haditermelés felfuttatásához, korszerű tengeri és szárazföldi erő megteremtéséhez és az ellencsapás, illetve a háborúba történő aktív bekapcsolódás időpontjának megválasztásához. Anglia, de különösen az Egyesült Államok haderejének fejlesztése sok tekintetben eltért az európai nagyhatalmakétól. A legszembetűnőbb eltérés, hogy míg az utóbbiak elsősorban a szárazföldi haderőt fejlesztették, addig e két ország a haditengerészetet. Európában tehát az új fegyverrendszerek elsősorban a szárazföldi csapatok, míg Angliában és az Egyesült Államokban a tengeri flották érdekében lettek kifejlesztve és rendszeresítve.

Az amerikai szárazföldi haderő a reguláris hadseregből (5 gyalog- és 1 lovashadosztályból és 7 tüzérdandárból), valamint a nemzeti gárdából (17 gyalog- és 4 lovashadosztályból és 18 tüzérdandárból) állt. Ezen kívül tartalékába tartozott még 27 gyalog- és 6 lovashadosztály keret.

Jegyzet:

1. A kérdéskör részletesebben tanulmányozható Dr. Lengyel Ferenc: Katonapolitika és hadművészet a két világháború között című hadtörténelmi jegyzetében. Nemzetvédelmi Egyetem 1996.

2. Ennek a hirtelen változásnak a hátterében mindenekelőtt a támadó fegyverek fejlesztésében elért sikerek álltak. A fejlődésnek ez a vonulata és a támadás túlhangsúlyozása inkább a totális államokat és az első világháború veszteseinek egy részét jellemezte. A győztesek - mindenekelőtt Franciaország és az utódállamok jelentős része - továbbra is a védelmet helyezte előtérbe.

3. Ezek a könnyű légvédelmi eszközök kötelékben mozogtak és elsősorban nagy területeket átfogó pásztázó lövésekkel, veszélyeztették a légi célokat. Ez a rendszer a maga pontatlanságát, a lövedékek nagy számával ellensúlyozta. Az irányzó számára már nyomjelzős lövedékek is rendelkezésre álltak, hogy lássa a lövedék röppályáját, és helyesbíteni tudja a célzást.

4. A német P-I-, P-II. típusú könnyű és P-III közepes harckocsik gyorsaságban és manőverező képességben megelőzték a francia Renault NC-31, vagy Char-D harckocsikat, a tűzerő tekintetében azonban elmaradtak mögöttük. Az angolok MKC típusú közepes harckocsijának sebessége megközelítette a német P-III -ét, tűzereje viszont lényegesen nagyobb volt.

5. A páncéltörő lövegek egy-két nehéz harckocsi típus kivételével képesek voltak 1000 méter távolságból kilőni a 30-as évek legkorszerűbb harckocsijait.

6. Ettől függetlenül a légvédelmi lövegek kellően mély tüzelőállásokból igen hatásosan tevékenykedhettek a harckocsik ellen. A páncéltörő lövegek és a repülők viszonylatában ez már lehetetlen volt.

 

 
Naptár
2017. Augusztus
HKSCPSV
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2005-12-26
 
A MAG TV FELVÉTELEI
 
The Árpád- Line
 
English version
 
De Arpad Lijn
 
Nederlandse
 
Publikationen
 
Studiums
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkajánló

www.bunkermuzeum.hu

www.klkf.gportal.hu

www.bazsalicska.gportal.hu

www.varak.hu

 

Ne maradj le semmirõl, értesülj elsõ kézbõl a Selena Gomezzel kapcsolatos hírekrõl! Hat éve várja a látogatókat az oldal    *****    Református exmisszus-gyakornok, jégkorong, izomautók, rap zene. Igen, ez mind én vagyok! Hogyan? Nézz be és megtudod! :)    *****    Szeretsz írni? Lenne egy jó témád, amit megosztanál másokkal? Akkor kattints, és nyerj egy vendégposztot nálam! :)    *****    Kedveled Ian Somerhaldert? Odáig vagy a szépséges színésznõért, Nina Dobrevért? Kattints! Nem csak TVD rajongóknak!    *****    Szeretsz filmet nézni? Akkor itt a helyed! Nézz filmet facebook messengeren. Klikk ide!!!!    *****    MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER    *****    DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE! DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE!    *****    ***Egy blog. Egy lány. Egy élet.*** Ðzsí blogol. *G-PORTÁL KÖZÖSSÉGMENTÉS ugyanitt. Ha hiányzik a régi közösség.*BLOG***    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Nézz filmet facebook messengeren!!!! Klikk! Klikk!    *****    ONMYMIND \\ EGY ÁTLAGOS SRÁC BLOGOL MINDENRÕL AMI ESZÉBEJUT \\ ZENE, CIKKEK, KRITIKA? KATTINTS ÉS OLVASS MOST KEDVEDRE    *****    **********Rengeteg AKCIÓ! Vegyszermentes kozmetikmok és bio mosó és tisztítószerek, munkalehetõséggel! ***********    *****    OKTATÁS INGYENESEN az ASZTRO-suliban, Asztrológiai tanácsadás BECSÜLET KASSZÁS alapon! Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Hírek a folytatásról - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed -    *****    LORDE * ISMERD MEG TE IS A ROYALS ÉNEKESNÕJÉT * LORDE * ISMERD MEG TE IS * LORDE * ISMERD MEG TE IS A ROYALS ÉNEKESNÕJÉT    *****    Re-Startoltunk! Egy SZEREPJÁTÉK, amelybe bármikor becsatlakozhatsz! Légy te is Hõs! Hõsregék RPG    *****    Nem értesz a CSS kódokhoz/nem tudod egyedül fenntartani oldalad/szeretnél egy társszerkesztõt? Írj nekem! - sakura-ec.gp    *****    ISMERD MEG A GYÖNYÖRÛ OSCAR-DÍJAS SZÍNÉSZNÕT, ALICIA VIKANDERT, AKI A 2018-AS TOMB RAIDER LARA COFTJÁT FOGJA ALAKÍTANI!    *****    "Céljuk fellelni az Egyesülés Pengéjének darabjait, és újra felemelni a Lidérckirályt."    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.