E-mail

szaboojj@gmail.com

 
Menü
 
PREZENTÁCIÓK
 
Tanulmányok
 
Erődítés történet
 
Kárpáterődítések
 
A magyar katonai szállítás története

HONFOGLALÁSKORI KATONAI SZÁLLÍTÓOSZLOPOK

A magyarok életében —mint minden lovas népnél— igen nagy szerepet játszott a közlekedési eszközként teherhordó málhásállatként, élelmiszercikként és harci eszközként használt ló. Hadjárataik harci sikereit nagymértékben szívós, igénytelen, amellett kitartó, rendkívül gyors és jól idomított lovaiknak köszönhették.

A lovak megbecsülésére jellemző, hogy vallási szertartásaik alkalmával „fehér lovat" áldoztak isteneiknek. Ebből a szokásból arra lehet következtetni, hogy a szürke ló az értékesebbek közé tartozott. A ló színe egyébként a különböző csapatok megkülönböztetésére is szolgált.

A hadba induló seregeket az ellátásukra és kiszolgálásukra hivatott nem harcolók követték. Ez a szállítóoszlop (későbbi elnevezés szerint vonat) szállította azt a legszükségesebb értelemben vett tartalékkészletet, ahonnan a működő hadsereg szükségleteit biztosította. Itt tartózkodtak az ellátási feladatokat végző kísérők, szekerek, tartalék lovak, szolgák, továbbá vándorlás idején a családtagok is. Itt voltak a tartalék harceszközök, innen juttatták ki a csapatokhoz szükség szerint az élelmet, innen pótolták a sebesült és elhullott lovakat, ide kerültek a hadifoglyok és a hadizsákmány, megőrzés végett.

A szállítóoszlop harcban két lépcsőre tagolódott. Az első lépcsőnél tartózkodtak a tartalék lovak és azok a teherhordó málhásállatok, amelyek a harc közvetlen szükségleteinek biztosítására szolgáló készleteket —elsősorban tartalék nyílvesszőket, kopjákat— szállították. Az első lépcső mögött, a tartaléktól 1500—3000 lépésnyi távolságra helyezkedett el. A szállítóoszlop második lépcsőjét megfelelő biztosítás mellett a harc közvetlen megvívásához nem szükséges teherhordó állatok, szekerek, nyájak nagy tömege, az ún. tábor képezte. A törzsenként és nemzetségenként letelepedett tábort minden esetben előőrsökkel biztosították.

A szekértáborok felállításánál őseink mindig arra törekedtek, hogy nyílt terepen, füves réten, feltétlenül víz közelében helyezkedjenek el. A nyílt terület kiválasztásának elsőbbségét az adta meg, hogy ellenfelüknek megnehezítsék a meglepetésszerű támadást, a füves réten kiváló alkalom kínálkozott lovaik és barmaik legeltetésére, a víz szintén az állatállomány itatása céljából volt nélkülözhetetlen.

A főcsapatok napi menetteljesítménye 30-40 km-t ért el, míg a felderítő (portyázó) csapatok 75 km-nyi kiterjedésű területet is könnyűszerrel bekalandoztak: Az egyes hadjáratok során a menetteljesítmények a 2-3 ezer km-t is meghaladták. A hadjáratokra való elindulás legkorábbi időszakául március-április hónapot választották, s szeptember-október hónapban már be is fejezték a hadműveleteket. Számolni kellett azzal, hogy nem egyszer jutottak olyan helyzetbe, amikor úszva kellett egyik-másik folyón átkelni, márpedig télvíz idején a zajló jégtáblák között ez nem lett volna könnyű feladat. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni a szekéroszlopot sem, amely sokkal könnyebben tudta az utánpótlás feladatát jó időben, száraz utakon teljesíteni, mint sáros, jeges, csúszós időszakban.

Vízi járműveket inkább csak a folyókon való átkelésnél használtak. E járművek előállításához szükséges faanyagot nem szállították nagy távolságról magukkal, hanem a közeli erdő fáját vették igénybe. Például a Rajnán való átkelésnél a Fekete-erdő faanyagát használták fel. Ha nem jutottak fához, vagy menekülés közben, egyszerűen átúsztattak a vízen. Velence 899. évi ostromára sem hajókon vagy tutajokon indultak, hanem úszó lovaikat tömlőkön követték.

Arra nézve, hogy a szekéroszlop mi módon tudta követni a lovasságot folyamátkelésnél, a kútfők nem szolgálnak útbaigazítással. Minden valószínűség szerint módját tudták ejteni annak, hogy szállítóeszközeikkel a legnagyobb folyókon is átkeljenek.

 

KATONAI SZÁLLÍTÓOSZLOP AZ ÁLLAMALAPÍTÁS KORÁBAN

A kalandozások, majd később az államalapítás korának hódító és védelmi hadjáratai nélkülözhetetlen tartozéka, a lovas katona valóságos harcostársa a ló volt. Bizonyosra vehető, hogy egy-egy hadjáratban egy harcosra általában nem is egy ló jutott. A hadra kelt sereg ellátásához szükséges anyagok (fegyver, élelem, ruházat, lábbeli stb.) szállítására és a harctevékenységek körleteibe való utánszállítására málhás állatokból és szekerekből álló szállítóoszlopokat használtak fel. A szállítást félszabad lovas szolgák és a „szekeresek" végezték.

A kalandozó hadjáratok során a szállítóoszlop helye és harcban betöltött szerepe nagymértékben változott, állománya csökkent. Ez utóbbit úgy érték el, hogy a hadjáratokra a katonák családtagjaikat nem vihették magukkal, másrészt kis terjedelmű, de értékes zsákmány szerzésére törekedtek. Főleg aranyat, ezüstöt, drágaköveket zsákmányoltak, amelyeknek kis súlyuknál fogva egyszerűbb volt a szállítása és hazájukba visszatérve könnyebben lehetett elosztani.

Az ily módon lecsökkentett nagyságú szállítóoszloppal csak a legszükségesebb harci felszerelési tárgyakat, a biztonsági tartalékkészleteket, műszaki eszközöket, szerszámokat szállították a sereg után, ezáltal a szállítóoszlop számára a lehető legnagyobb mozgékonyságot biztosították.

Különösen fontossá vált a szállítóoszlop biztonságos meneteltetése és elhelyezése, az ellenséges rajtaütések és az oszlop elvágásának magakadályozása végett. Éppen ezért, amennyire a sereg mozgása és harci tevékenysége megengedte, a lehető legkisebb távolságra telepítették a seregtől, természetesen figyelembe véve az ellenséges fegyverek hatótávolságát.

A mozgáshoz szükséges úthálózatot abban az időben, egész Európában az igen kezdetleges állapot jellemezte. Csak azokat az utakat lehetett használni, amelyeket még a rómaiak építettek, a hatalmas birodalom egyes tartományain keresztül. Habár voltak vámok, amelyeket az utak karbantartásáért fizettek, karbantartott utak még nem voltak. Az utak csak kitaposott ösvényszámba mentek, amelyeket csak nyáron és jó időben lehetett használni, s ha felhagytak vele, csakhamar eltűnt. Azonban nem is nagyon kellettek épített utak, mivel lovas seregeiket a könnyű szerkezetű, erős felépítésű szekerek a terepen bárhová követni tudták.

A folyókon gázlóknál keltek át vagy komp segítségével. Állandó hidakat csak ritkán vertek.

A terheket szállítójuk gyakran a hátán cipelte nagy távolságra is. Ilyen módon csekély, 20-25 kg-os súlyokat lehetett, s ezeket is csak lassan, naponta legfeljebb 20 km-es távolságra továbbítani.

Ha a szállításhoz állati erő állott rendelkezésre a szállítható súlymennyiség 1-2 állat igénybevételével a rossz utakon legfeljebb néhány mázsára emelkedett. Emellett azonban, ha a szállítást 1-2 ökörrel húzott kétkerekű szekér bonyolította le, az átlagos napi menetteljesítmény 10 km-re csökkent. Ráadásul pedig a szekér ezeken a rossz utakon az utas testi épségét veszélyeztette. Ezért az állati erőt igénybe vevő szállítás gyakran málhásállatokat, főleg lovat alkalmazott (amelyet már a hazai szlávoktól eltanult vaspatkóval láttak el), s az utas a szállítmányt lovon kísérte. Ez jelentette a szállítás leggyorsabb módját, amelynél naponta 50 km-t is meg lehetett tenni. Azonban a kis súlyteljesítmény miatt ez a módszer igen költséges volt.

A szállítási költségek nagyobb mértékű csökkentését csak a természetes vízi utak kihasználásával lehetett elérni. A folyó vízével egyirányú hajózás átlagos napi menetteljesítménye 30 km-t tett ki, s a régi csónakhoz képest nagyságban megnőtt hajó rakománya az 1-2 igás, vagy málhásállat szállította tehernek százszorosát is elérte. Amikor persze a hajó a folyó vízével ellentétes irányban haladt, lovak által vontatva, a szállítás megint igen költségessé vált. Forrásaink a dunai hajózást magyar területen a 12. század közepétől tanúsítják. A vízi szállítás másik módjáról, a tutajozásról, a Vágon és a Garamon a 13. században, a Maroson (sót szállító hajók) már a 11. század első felében tudósítanak források.

 

HADI KÉSZLETEK SZÁLLÍTÁSA A 14-15. SZÁZADBAN

A 14-15. századi magyar hadjáratokban a szállítóoszlopok feladata volt a seregek után szállítani az élelmiszereket, a táborozáshoz szükséges sátrakat és azok berendezését, a műszaki munkaeszközöket (fejsze, fűrész, balta stb.), a kézi őrlőmalmokat, főzőeszközöket stb. A lőfegyverek elterjedését követően a szállítás feladata kibővült a lövegek és a lőszer szállításával. Anyagszállításokon kívül a szekereket csapatszállításra is alkalmazták pl. Hunyadi János rigómezei hadjárata alkalmával, nagyobb menetteljesítmény elérése végett szekerekre ültette gyalogos katonáinak egy részét.

A szállítócsapatban tartózkodott az ellátó személyzet, amelynek feladatai közé tartozott a szállításról, a tartalék fegyverek készletben tartásáról, illetőleg pótlásáról, lovakról, élelmiszerről, ivóvízről és takarmányról való gondoskodás. Ide soroltak be továbbá a különféle nem harcoló személyek: szolgák, küldöncök stb..

A feudális és zsoldos hadseregek szállítóoszlopa meglehetősen sok járműből állott, mivel nemcsak a tábori élethez szükséges katonai felszerelést, valamint a harchoz szükséges tartalékkészleteket szállította, hanem a főurak különféle fényűzési és kényelmi málháját is. A szállítóoszlopnál tartózkodtak a zsoldosok által felfogadott nők is, akik a katonákra főztek, mostak, sebesülés esetén pedig ápolták őket. Mátyás király zsoldosainak azt is megengedte, hogy a hadjáratokba családjukat is magukkal vigyék.

A szállítóoszlop nagyságának szemléltetésére elég néhány számadat. Hunyadi János várnai hadjáratában 20 ezer fős seregét 2000 szekér kísérte (10 főre jutott egy szekér), egy 1479-ből származó leírás szerint Mátyás táborában 3000 szekér tartózkodott, a bécsújhelyi hadiszemlén 1487-ben pedig 9000 szekér követte a sereget. Persze nem hagyható figyelmen kívül, hogy a szekereket ebben a korban anyagszállításon kívül harci szekérként és szekérvárak alakítására is használták.

A nagy ló létszámhoz hozzájárult az is, hogy a páncélos lovasnak tulajdonképpen három lóval kellett hadba vonulnia; egy hátaslóval a csapatban való vonulásra, egy málhás lóval a fegyverzet és felszerelés szállítására és egy harci paripával. A szállítóoszlopban lévő sok állat, szekér, felesleges személyek és málhák gyakran hátráltatták a seregek mozgékonyságát. Mindezek csökkentése céljából a hadvezérek esetenként erélyes rendszabályokat foganatosítottak. Hunyadi János pl. a török elleni „hosszú hadjárata" alkalmával elrendelte, hogy mindazt, ami nélkülözhető, gyűjtsék össze és gyújtsák fel, a gyenge és felesleges lovakat öljék le, az elesettek fegyvereit és zsákmányt ássák el. A sereg így mozgékonyabbá vált és el tudott szakadni az üldöző török csapatoktól.

Fejlődött a szállítás technikája is. Míg a 11-12. században igaerőként főleg az ökröt alkalmazták, ebben a korban már a hámszerszám ismeretében a lovakat is gyakrabban fogatolták. Változott a szállítás eszköze is. A 14-15. században maga a szekér is nagy fejlődésen esett át. A korai eredetű kétkerekű taliga (biga) és a közönséges négykerekű szekér mellett már —első forgó tengelyeken— vasalt szekerek, sőt kocsik és hintók is jártak. A kocsi lényegében kisebb volt, csupán 2-4 ló húzta. Kevésbé rázott, mert a kocsiderekat felfüggesztették, vagyis a kocsiszekrényt le lehetett emelni a kerekekről. Ez sokkal gyorsabb is volt. A nagyobb társzekereket 6-8 ló vontatta. Az ökörfogatolást csak rövidebb távolságra illetve nagy terhek vontatásakor alkalmazták.

A hadba induló seregek a helyi lakosság szekereit vették igénybe, meghatározott időre. Ezen idő letelte után a szekereket visszairányították otthonukba és helyettük másokat rendeltek ki. Mátyás idejében a szekereket a városok szolgáltatták. Az 1469-ben kiadott rendeletében megparancsolta a városok és községek elöljáróinak, hogy a török elleni hadjárathoz szekereket állítsanak elő 4 lóval és rajtuk 5 fővel, akik közül 2 kopjával, 2 más szerszámokkal és fejszével legyen felszerelve. Az igénybevétel negyedévre szólt. Menet alatt a szállítóoszlop szekerei előtt fejszékkel, csákányokkal, lapátokkal felszerelt munkások mentek, akik szükség esetén az utakat megtisztították, illetve járhatóvá tették.

 

HADSEREGEK ELLÁTÁSA A KÖZÉPKORBAN

Mindenekelőtt megállapíthatjuk, hogy a mindenkori haderő szervezetének, harci-technikai színvonalának, valamint anyagellátásának rendszere az adott kor politikai, gazdasági, társadalmi adottságaira épül fel.

A tárgyalt korban szervezetszerű katonai ellátó szolgálat még nem alakult ki. A hadsereg ellátásáról való gondoskodás legfelsőbb szinten a király, illetve a katonaságot felállító főurak, valamint a hadvezérek feladata volt, akiknek a birtokközpontok vezetői, gazdasági alkalmazottai, továbbá megbízott személyek állottak rendelkezésére a végrehajtás megszervezésében és megvalósításában. A fejlődésnek induló városok katonaságának ellátásáról a városi tanács gondoskodott.

A harcba vonuló seregek elsődlegesen a magukkal vitt készletekből (egyéni- és szállított készlet) éltek; amelyet általában helyszíni beszerzésből, zsákmányból pótoltak. De voltak már esetek arra is, amikor a tervezett hadműveletek irányában előre, raktárakban tartalék készleteket halmoztak fel. Az ellátás kiegészítő forrását képezte a szerződéses vállalkozóktól való beszerzés.

A harci-technikai anyagellátásra az volt a jellemző, hogy az ország termelőerőinek fejletlensége következtében elmaradt a szomszédos nyugati országokétól, s így nagy jelentősége volt a behozatalnak. A helyzet azonban a hazai kézművesség, ipar, kereskedelem fejlődésével folyamatosan javult.

A mezőgazdasági termelés a hadsereg élelemellátását képes volt biztosítani. Ennek ellenére a folyamatos élelemellátást nagyban megnehezítette a közlekedési eszközök, szállítási utak elégtelensége, továbbá mind a lovagi, mind a zsoldos hadseregre jellemző fegyelmezetlenség.

Az őshazából eredő ruházati viselet az új környezet hatására egyes darabjaiban módosult az akkori divatnak megfelelően. A katonaság ruházata semmiben sem különbözött a polgári ruházattól, ennek következtében az utánpótlása nem okozott különös gondot.

A hadsereg mozgó anyagtartalékainak és egyéb felszerelésének, valamint a málhának szállítása a szekereken, málhásállatokon történt. Ezeknek nagy száma a szállítóoszlopot számos esetben annyira felduzzasztotta, hogy a sereg mozgékonyságát gátolta. Ennek elkerülésére a vezérek gyakran szabályozták a sereggel vihető szekerek számát.

A sebesültek és betegek ellátásáról intézményesen nem gondoskodtak. Az önsegélyen és a bajtársi segélynyújtáson túlmenően a szekértáborban tartózkodó asszonyok nyújtottak kezelést és pótlást. Az ősi magyar gyógyászat helyébe kereszténység felvétele után a papok, szerzetesek gyógyító tevékenysége lépett, később megjelentek a világi orvosok is. A 15. században már nemcsak a városokban, hanem a hadrakelt seregnél is alkalmaztak sebészeket (borbélyokat), akik katonaorvosi feladatokat láttak el.

Nem szorul bizonyításra, hogy a hadsereg megfelelő felszerelés, ellátás nélkül működésképtelen. Tárgyalt korszakban királyaink, hadvezéreink előtt sem volt ez kétséges, azonban különböző feltételek hiánya folytán nem minden esetben tudtak érvényt szerezni ennek a követelménynek. Azonban olyan kiváló egyéniségek, mint Szent István, Károly Róbert, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás képesek voltak koruk színvonalán álló haderő megszervezésére és fenntartására, valamint hadseregük eredményes alkalmazására.

 

KATONAI SZÁLLÍTÓOSZLOP A 16-17. SZÁZADBAN

A 16. és 17. században éppúgy mint a hadsereg, a szállítóoszlop is csak a háború tartamára alakult meg. Katonai jellege abból állott, hogy az oszlop feletti felügyeletet kocsimesterek gyakorolták.

Ebben a korszakban szokás szerint a katonák családjukkal vonultak háborúba. A málha ennek folytán óriásira növekedett. A harmincéves háború utáni időszakban a csapatok szállítóoszlopa a századok számának megfelelő sátorkocsiból (a sátorfelszerelés szállítására), a századok 1-2 eleségkocsijából, századonként 3 málhakocsiból és 1 markotányos kocsiból állott. Ezen kívül az ezredek 43 magánkocsit vihettek magukkal, amelyeken a csapatok és törzsek különféle holmijaikat szállították. Élelmi cikkek szállítására külön tábori élelmezési oszlopot is felállítottak. Ennek vezetése egy igazgatóhoz tartozott, akinek az oszlop nagysága szerint egy vagy több intézőt rendeltek alá. Az igazgató a tábori élelmező hivataltól kapott parancsokat.

A hadműveletek alatt, amikor a csapatok eltávolodtak a raktártól az élelmiszereket, vagy a raktár szállíttatta ki a csapatokhoz az élelmezési oszlop járműveivel, vagy a csapatok hátraküldött járművei vitték azt előre. Ez utóbbi természetesen csak kis távolságra történhetett. Az élelmezési oszlop bizonyos rendszer szerinti mozgása végett az oszlopot több egységre osztották, s szabályozták az egyes egységeknek a raktártól a csapatokig és onnan vissza való körforgásszerű mozgását.

A lőszert két- vagy négyfogatú taligákon szállítottak. A szállítást egyrészt a vármegyék végezték, másrészt fuvarosok megfelelő bér ellenében. Az ágyúk továbbításához szükséges emberi és állati erőt a királyi Magyarország területén a városi polgárság és a vármegyék adták, sőt nemegyszer egyes magánurakat is köteleztek erre a szolgáltatásra.

A túlságosan nagy szállítóoszlopot —amely a hadsereg mozgékonyságát a minimumra csökkentette le— már kezdettől fogva megpróbálták mérsékelni, de eredménytelenül. A szállítóoszlop ésszerűtlen nagy terjedelme arra indította az udvari haditanácsot, hogy 1701-ben új málharendet adjon ki, amely különösen a tisztek lovainak és kocsijainak számát csökkentette.

A szállítóoszlopot menet közben a menetoszlop közepére sorolták be. Menet esetén a tüzérségi és a málhaoszlop a következő rendben sorolt be: élen az összes löveg, amelyek nem voltak a csapatoszlopokba beosztva, utánuk a lőszer és szerelékkocsik. Ezeket követték az ezredek málhakocsijai abban a sorrendben, ahogy az, ezredek a csatarendben a jobb szárnytól a bal felé álltak. Az oszlop végén haladtak az asszonyok és gyermekek, azután a tartalék hátaslovak. A kocsioszlopot egy-egy gyalogos vagy lovas osztag biztosította. Az oszlop mindig úgy menetelt, hogy ellenséges támadás esetén a szállítójárművekből azonnal szekérvárat alakíthatott.

Mária Terézia uralkodása idején született meg az első katonailag szervezett „szekerész csapat" (vonatcsapat). A királynő 1771. évi rendeletében az udvari haditanács javaslatára rendelte el felállítását. Először csak két századot állítottak fel, 963 ember,1708 ló és 416 jármű állománnyal. Az állomány a későbbiek során, háborúk és békekötések alkalmával növekedett, illetve csökkent. A békeállományt 1779-ben, 9 században állapították meg, amelyből kettőt Magyarországon helyeztek el. A szekerészek 1809-ben már fegyvert is kaptak és külön katonai szolgálati ágként szerepeltek.

Adott korszakban igen megnehezítették a szállításokat a rossz útviszonyok, ezért nagy jelentőségre tett szert a vízi szállítás. Korabeli számítási adatok szerint egy hat lóval vontatott hajóra 50 szekér rakományt számítottak. A vízi szállítás előnye adta meg a Bécset, Budát, Belgrádot összekötő Duna jelentőségét, amely mint a hadműveletek tengelye megszabta későbbiekben a török megszállás alóli felszabadító háború irányát is.

 

AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG KATONAI SZÁLLÍTÓSZOLGÁLATA

Az erdélyi fejedelemség területén a szász városok és plébánosok adták az ágyukat, tüzérségi anyagot, illetve ezek szállításához szükséges lovakat, kocsit, hajtókat és kísérőket. A szolgáltatás rendszerint meghatározott időre (3-4 hónap) vagy egy-egy hadjárat tartamára szólt.

Bocskainak igen nagy gondot okozott az ágyuk szállítása, mivel 1605 elején még több város az ellenség oldalán állott. Bocskai az országgyűlési rendektől kérte ezért a szekereket és az ágyúk vontatásához szükséges állatokat. A nemesek azonban mereven elutasították kérését azzal, hogy a városok kötelessége azt adni.

Bethlen seregében is a lövegek szállítása jelentette a tüzérség alkalmazásának legnagyobb problémáját. A tüzérségi fegyverzet és lőszer szállítása ebben az időben is a szászokat terhelte. Ahogyan Bethlen akcióköre kiterjedt Felső-,majd Alsó-Magyarország területére, úgy hárult a lövegek és lőszer szállításának kötelezettsége is e területek városaira. A polgároknak igavonó ökröket vagy lovakat, lőszerszállító szekereket és kísérő embereket kellett adniuk. Egy-egy város általában 20-30 igavonó állatot tartozott a táborba küldeni. Az ágyú- és lőszerszállítás azonban többnyire akadozott és sok bosszúságot okozott a fejedelemnek.

Az eleség és málha szállításának megszervezése is komoly gondot okozott. Általában minden 1000 katonára 50 ökrös szekér jutott. Számításba véve Bethlen hadseregének átlagos létszámát, a vonat akár 20 km hosszúságúra is elnyúlt. Ilyen hosszú, nehézkes, részben ökörvontatású oszlop nem tudott lépést tartani Bethlen zömében mozgékony, lovasokból álló seregével. A fejedelem —aki gyorsan és meglepetésszerűen intézte hadműveleteit— gyakran visszahagyta szállítóoszlopát, hogy az ne akadályozza csapatai gyorsaságát. Ilyenkor a megyék, városok, illetve közigazgatási hatóságok feladatává tette, hogy seregét ellássák addig, amíg szállítóoszlopa felzárkózik.

II. Rákóczi Ferenc szabadságharca alatt az állandó mozgó háború sok szállítóeszközt igényelt, főként az élelem és ruházat szállításához. Ezen kívül, ha a gyalogság gyors felvonulására vagy átcsoportosítására volt szükség a csapatokat is szekereken szállították. Előfordult, hogy 200-300 szekéren is szállítottak gyalogságot.

A kuruc hadsereg részére szükséges szállításokat a vármegyék voltak kötelesek végrehajtani. A vármegyék porták után rendelték ki a szekereket, pl.1708-ban Dunántúl vármegyéiben minden porta után 1,5 szekeret kellett kiállítani. A városi tanácsok összeíratták a szekeres gazdákat, s elrendelték, hogy meghatározott számú szekér állandóan készenlétben álljon. Az anyagszállítások megszervezésére a főhadbiztos egy alhadbiztost rendelt ki, aki a terhet felrakatta, a szekereket elindította és azok menetidejét számon tartotta.

Gyakran előfordult, hogy a csapatok a vármegyék által küldött fogatokat maguknál fogták. Tekintettel arra, hogy ez az eljárás a jobbágyságot sújtotta, másrészt pedig mert a sok jármű a csapatok mozgását nehezítette, úgy intézkedett a fejedelem, hogy a seregek szekér nélkül mozogjanak. Ugyanekkor minden századhoz szervezetszerűen beállított 2 darab „füvellő szeker"-et (takarmányszekér), kaszásokkal együtt azzal a feladattal, hogy a század lovait zöldtakarmánnyal lássák el. A későbbi években az említett szekereken kívül tervezett még beállítani ún. „profom szeker"-eket (eleségszekér), mégpedig egy gyalogszázadhoz kettőt, egy lovasszázadhoz pedig hármat.

A raktárakhoz is tartoztak szekerek, azzal a rendeltetéssel, hogy a raktárak készleteit a szükséghez képest a hadakhoz kiszállítsák, néha azonban a csapatokhoz is beosztották ezeket. A központi szállítások végrehajtásához a hadbiztosság is rendelkezett bizonyos nagyságú szekérparkkal.

 

A HADSEREGEK ELLÁTÁSA MOHÁCSTÓL 1849-IG

A mohácsi csata utáni időszaktól kezdődően a magyar haderő a Habsburg császári hadsereg részét képezte, így anyagellátási szervezete és rendszere is annak keretében alakult és fejlődött.

Az anyagellátó szervezet fejlődésének irányába mutat, hogy a 16. században megjelentek a csapatoknál az élelmezőmesterek, élelmezőbiztosok, piacmesterek stb, majd a 17. században létrehozták az ellátás legfelső irányítószervét a főhadbiztossági és főélelmezési hivatalokat, a táborban lévő csapatoknál pedig a tábori hadbiztosságot. Ugyanezen időben hozták létre a harcitechnikai anyagellátás vezetési és felügyeleti szervét az országos- és házi főszerhivatalt is.

Anyagellátó intézetekként említhetjük meg a különféle anyagraktárakat, fegyverzet-, lőszer-, ruházat-, lábbeli- és egyéb felszerelési cikkeket előállító, javító műhelyeket, ezek azonban ebben a korban még nem rendelkeztek szervezetszerű katonai állománnyal és felszereléssel.

Az anyagellátási rendszer az elmúlt korokban alkalmazott módjai —helyszíni beszerzés, vállalkozók általi ellátás, zsákmány— mellett a 17. században uralkodóvá vált a raktári ellátás rendszere. A katonaság egyenruházatát a 17. század vége felé rendszeresítették. A ruházatnál nem a célszerűség volt a döntő, hanem az, hogy minél díszesebb legyen. A központi egyenruha ellátást a 18. század közepén vezették be.

A hadsereg mozgó tartalékainak és egyéb anyagainak, málháinak szállítása ebben a korban is részben a lakosságtól igénybevett, részben bérelt szállító járművekkel történt. Az első szervezetszerű „szekerész csapat"-ot 1771-ben állították fel.

A hadsereg egészségügyi szolgálatát tárgyalt korban a borbélyok, borbélysebészek látták el. Tábori orvos nagyon kevés volt, s az is képzetlen. A sebesültek, betegek hátraszállításáról csak a 17. század felé történt intézményes gondoskodás, amikor már kórházak felállításával is találkozunk.

A Habsburg-ellenes függetlenségi harcok vezetői —Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc— valamennyien tudatában voltak csapataik folyamatos ellátásának fontosságával, ezért nagy gondot fordítottak az ellátás megszervezésére. Mondhatjuk, hogy koruk színvonalán álló vagy azt felülmúló anyagellátó szervezetet hoztak létre. Az anyagellátás valamennyi forrásának kihasználását alkalmazták, ahogyan azt hadműveleteik jellege megkövetelte.

Az 1848-49-es szabadságharc hadseregének hadianyaggal való ellátása rendkívül súlyos feladat elé állította a forradalmi vezetést. Az országban teljesen hiányzott a gyáripar, így a szabadságharc megindulásakor csak a kapitalizmus kezdeti időszakára jellemző manufaktúrára és a céhiparra támaszkodhattak, s bámulatosan rövid idő alatt teremtették meg a forradalom hadiiparát. Hatalmas szervezőmunkával elérték az adott lehetőségek maximális kihasználását. De mindez nem volt elégséges a háború anyagi szükségleteinek teljes fedezésére. Ennek ellenére megállapíthatjuk, hogy a honvédsereg anyagi téren mutatkozó hiányosságai ellenére is méltó ellenfele volt az osztrák császári hatalom jól kiépített, tervszerű anyagi alapokkal rendelkező hadseregének, s egy éven keresztül sikeresen harcolt az osztrák számbéli és anyagi túlerővel szemben.

Az, hogy Habsburg-ellenes függetlenségi harcainkban a végső győzelem elmaradt, nem katonáink hősies harcának hiányán, vagy az anyagellátás fogyatékosságán múlott, hanem azt elsősorban a kor kedvezőtlen politikai, társadalmi, gazdasági, valamint nemzetközi viszonyai akadályozták meg.

 

KATONAI SZÁLLÍTÓOSZLOPOK AZ 1848/49-ES SZABADSÁGHARC ALATT

A lőszer, élelmiszerek és lótáp, továbbá a tiszti málha szállítására, a betegek és sebesültek felvételére minden századhoz egy, és minden zászlóaljhoz két elõfogatot szerveztek. Tüzérütegnél a tüzérségi anyag, lõszer; kovácsfelszerelés, élelem és lótáp, valamint málha szállítására 16-18 járművet rendszeresítettek. A hadtestek tábori raktárainak anyagkészletét a hadtest szekerészet szállította, amely külön szekerész parancsnokság alatt állott. Szükség esetén előfogatokat vettek igénybe. Az igénybevételt kormányrendeletek szabályozták. A fuvarért minden esetben térítés járt. Aki erőszakkal vett igénybe fogatot, rögtönítélő bíróság elé állították.

A városokban szállítási parancsnokságokat állítottak fel, amelyek a kormánybiztosok igénylésére rendelkezésre bocsátották a szükséges fogatokat. A kormánybiztosok gyakran vállalkozókkal kötöttek fuvarozási szerződést.

A parancsnokok arra törekedtek hogy minél kevesebb legyen a jármű egységüknél azok számának növelését csak indokolt esetben engedélyezték. Bem hadseregében például minden járműre a táborparancsnokság által kiállított engedélylapot kellett kifüggezteni, amelynek hiányában a szekeret összetörették és elégették. Korlátozták a tiszti málha súlyát (kb. 20 kg), külön málhaszekeret csak ezredeseknek és tábornokoknak engedélyeztek (egy-egy szekér) Meghatározták, hogy minden századnál csak két markotányos nő lehetett, két lóval ellátott  szekérrel.

A nagyobb egységek (hadosztály, hadtest) menete esetén a csapatok járműveit összevonták olymódon, hogy a zászlóaljak, ezredek kocsijai együtt maradjanak azért, hogy a menetoszlopból bármikor kihajthassanak, amikor egységük esetleg kiválik a menetből. A tüzérség járművei együtt meneteltek ütegükkel.

A közlekedési viszonyok meglehetősen kedvezőtlenek voltak ekkor Magyarországon. Épített kőutak alig fordultak elő. Gőzvasút ekkor még csak Pest-Vác és Pest-Szolnok között közlekedett. Nagymértékben kihasználták viszont hadianyag- és nyersanyag szállításra a vízi utakat.

Az anyag utánszállítás általános menete úgy történt, hogy a hadsereg raktáraiból előreszállították a különféle anyagokat a hadtestek (önálló hadosztályok) tábori raktáraiba, majd onnan a csapatok vételezték fel járműveikkel. Az élelem- és lótápszállítás nem okozott különösebb nehézséget, mert az ellátást intéző kormánybiztosok a hadtest és hadosztály működési területén, illetve a szomszédos vármegyék térületéről legtöbbször biztosítani tudták a szükséges élelemcikkeket és takarmányt. Annál nagyobb gondot okozott azonban egyes esetekben részben szervezetlenség miatt, részben a hadműveleti helyzet következtében a tüzérségi anyag, lőszer, ruházat és egyéb felszerelési anyag utánpótlása a csapatokhoz.

Hatalmas erőpróbát jelentett a szállítási szolgálat számára 1849 első napjaiban Pest kiürítése, ahonnan a hivatalokat és a hadikészleteket a Tiszántúlra kellett átköltöztetni. Igénybe vették ehhez a Pest-Szolnoki vasútvonalat (naponta öt vonatot inditottak), de ezen kívül szekerek százait kellett mozgósítani Pest megyében. Szolnoktól tovább Debrecenig és Nagyváradig mintegy 4000 szekér és szán szállította az értékes hadiipari gépeket, ész és félkész termékeket és a sokféle nyersanyagot. A ruházati és felszerelési műhelyeket további 300 szekér szállította.

1849 januárjától kezdve tehát a Tiszántúlon települt anyagi alapból kellett az ellátást a harcoló csapatok után szállítani. Ez év tavaszán Görgeinek a Tiszától Komáromig váratlanul gyors előretörése következtében az utánszállítási vonal annyira meghosszabbodott, hogy az ellátó szolgálat alig-alig tudta követni. Április 9-én például megtörtént, hogy a hadtest tüzérsége mivel nem kapott utánpótlást, Dányból Karcagra (légvonalban 90 Km) az ottani lőszerraktárba küldött szekereket éjjel-nappali menetben azzal a a paranccsal, ha ott sem kapnak lőszert, akkor menjenek tovább Nagyváradra a lőszerraktárba (légvonalban 200Km). 1849 május közepétől a Tiszántúlról Pestre való visszaköltözés, majd júliusban a Szegedre-Aradra való menekülés újabb nagy szállítási feladatokat követelt.

 

AZ OSZTRÁK-MAGYAR MONARCHIA KATONAI ELLÁTÓ SZOLGÁLATA AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN

A katonai közigazgatási és anyagbiztosítási feladat ellátására a hadsereg-főparancsnokság alárendeltségében hadtápfőparancsnokság (szállásmester) alakult. Szervezetileg létrejöttek a pénz-, élelem- és ruházati ellátás szakosított katonai szervei, a hadbiztosok, a számvivő katonai tisztviselők és a csapatgazdászati tisztek. E szolgálatok pontos ellátásának szabályozására már szakutasításokat is készítettek.

A háborús viszonyok folytán a Monarchia hadereje többmilliós tömeghadsereggé vált. A háború folyamán új harceszközként megjelentek a páncélgépkocsik, páncélvonatok és harci repülőegységek. A nagy létszámú hadsereg fenntartása tetemes anyagmennyiséget kívánt, főleg az alapvető anyagokból (lőszer, élelem stb.). A hadsereg szükségletei sorában számos új —korábban nem használatos— anyagféleség jelent meg, amelyekből a felhasználási igény egyre növekvő tendenciát mutatott.

Kialakult a központi ellátás rendszere, vagyis az alakulatok mindennemű szükségletének kielégítéséről a kincstár gondoskodott.

Az ellátó szolgálatot dandár, hadosztály, hadtest és hadsereg szinteken már rendszeresített ellátó intézetek végezték, szervezetszerű állománnyal, működésükhöz szükséges felszereléssel és meghatározott anyagkészletekkel.

A vonatszervezet (szállítóoszlop) fejlődését mutatja, hogy már külön sereg és csapatvonatokat hoztak létre, amelyek túlnyomórészt fogatolt járművekből állottak. Kialakultak a lőszer-, élelem stb. ellátási normák, javadalmazások. Meghatározták az anyagkészletek ellátási szintenkénti tagozódásának rendszerét. A hadsereg által felhasznált hatalmas anyagmennyiség utánpótlásának alapvető forrásává a hátországból történő utánszállítás lett. A helyszíni beszerzés és a zsákmányolt anyag felhasználása csak mint kisegítő forrás jött tekintetbe.

A hadsereg ellátásához szükséges utánpótlást —mivel az utánszállítási távolságok is nagyok voltak— csakis a vasútvonalaknak legszervezettebb forgalmával lehetett eljuttatni a hátországi raktárakból (gyárakból) a különböző hadszíntereken működő seregtestek körletébe, ahonnan gépkocsioszlopok, fogatolt vonatoszlopok, málhásállat-oszlopok révén jutott el a szükséglet helyére. A világháborús tapasztalatok azt mutatják, hogy az utánszállítás egyes szakaszain a szervezettség nem minden esetben volt hibátlan, amelynek következtében a készletek elakadtak, összetorlódtak, az arcvonalban pedig éheztek a katonák vagy lőszer hiányuk volt.

A Monarchia politikai és katonai vezetői csak a hosszúra nyúlt háború folyamán, a körülmények kényszerítő hatására tették meg intézkedéseiket a béketermelésről a hadigazdálkodásra való áttérésre. Ez a késedelem számos nehézség forrásává vált. A bajok mindjárt a háború kezdetén jelentkeztek; nem volt elég fegyverzet, lőszer, ruházat és felszerelés, nem gondoskodtak téli ruházatról, hegyi felszerelésről, elmulasztották az egészségügyi és állategészségügyi védőintézkedéseket. Mindezek következtében ember és állat rendkívüli igénybevételnek, sok nélkülözésnek és szenvedésnek volt kitéve a különböző hadszíntereken.

A bekövetkezett események azt bizonyítják, hogy a Monarchia politikai vezetése és a hadvezetőség —bár éveken át háborús politikát folytatott— nem tudta felmérni reálisan a bekövetkező háború nemzetközi, politikai, társadalmi és gazdasági kihatásait, ami végeredményként a hatalmas ember- és anyagveszteségekkel párosuló kudarcok sorozatán át teljes bukáshoz vezetett. Az első világháború tapasztalatai arra tanítják a hadvezetésre hivatottakat, hogy az anyagellátás soha el nem hanyagolható tényezője a hadműveleti sikernek.

 

A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDSÉG ELLÁTÁSA A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN

1920-40 között, a magyar királyi honvédség szervezete kiépítésének és fejlesztésének évei alatt kialakították a gazdászat-közigazgatás elvi és szervezeti rendszerét. Megszerkesztették a szolgálat különböző ágaira vonatkozó béke és háborús szabályzatokat, amelyek szigorú gazdálkodási rendelkezéseket tartalmaztak. Ennek nyomán a katonai ellátást végző szerveknél kialakult a szabályzatok rendelkezéseihez való merev ragaszkodás szelleme, amely a szolgálatban kizárta a kezdeményezés, öntevékenység s végső fokon az önállóság lehetőségét. A gazdászat-közigazgatási szolgálat irodai, adminisztratív szervezet jellegét öltötte magára. A szolgálat negatív jellegének következményei a háborús években még fokozottabban érvényesültek.

Az „Utasítás az anyagi szolgálat ellátására" meghatározta: „A legkisebb részletekig menő tervszerű anyagi előgondoskodás képezi minden tervszerű intézkedés alapját. Az anyagi előgondoskodásokat, intézkedéseket, a többi intézkedéssel szemben sajátosságunknál fogva, mindenkor az események, illetve a szükségleti időpont előtt, előrelátóan foganatosítsuk".

Ennek az elvnek az érvényesítését elsősorban a legfelsőbb katonai vezetés nem tartotta be. A vezérkar a mozgósításokat elsietve rendelte el és a csapatok nehézkesen hajtották végre. Az alakulatok, ellátó intézetek még be sem érkeztek a felvonulási területre, az anyagi megalapozás még meg sem kezdődött, máris parancsot adtak a támadás megindítására. A következmények az elmondottakból ismeretesek.

A magyar katonai vezetés 1937-től kezdődően erőteljes lépéseket tett a hadsereg felfegyverzésére és korszerűsítésére. Ez a törekvés azonban csak olyan színvonalra tudta emelni a magyar haderő felkészültségét, amely a „békés bevonulás"-okhoz bizonyult megfelelőnek. Az ország gazdasági erőforrásai nem tették lehetővé erős, gépesített, korszerű haditechnikai eszközökkel felszerelt hadsereg létrehozását. Amikor a magyar hadsereg a német érdekek szolgálatában részt vett a Szovjetunió elleni háborúban, felkészültségében messze elmaradt mind a német, mind a szovjet felszabadító hadsereg mögött.

A magyar politikai és katonai vezetés képtelen volt megvalósítani a hadsereg gépesítése terén kijelölt feladatokat. E tekintetben a német szövetséges nem nyújtott segítséget. Német részről nem vették komolyan a magyar csapatok korszerű felszerelésével kapcsolatos, szerződésben vállalt kötelezettségeket.

A gépesítés elmaradása nemcsak a csapatok hadműveleti feladatainak végrehajtását gátolta jelentős mértékben, hanem az utánszállítás zavartalan lebonyolítását is. A szállítóeszközök korszerűtlensége már a visszacsatolt területekre való bevonuláskor is éreztette hatását. A keleti fronton pedig már egyenesen az utánszállítás csődjéhez vezetett. Emiatt a katonáknak nem volt elég lőszere, éheztek, lerongyolódtak, tömegesen megfagytak, fizikai és erkölcsi erejük megtört, harcértékük minimálisra csökkent.

A németekkel történt megegyezés értelmében a keleti fronton alkalmazott magyar egységek élelem, lótáp, közös lőszer, üzemanyag s egyéb fogyóanyag tekintetében német ellátásban részesültek. Az ellátásra vonatkozó német-magyar megállapodások számos esetben nem realizálódtak német részről. A magyar katonai vezetésnek viszont jogalapul szolgált a németekre való hivatkozás, a harcoló hadsereg sürgetései alkalmával. Ennek természetesen végső fokon a magyar katona viselte súlyos következményeit.

A Szovjetunió elleni háborúban alkalmazott 2. magyar hadsereg pusztulása a Donnál azonban elsősorban nem anyagi és felszerelésbeli hiányok miatt következett be. Mindamellett tény, hogy a szörnyű veszteség és mérhetetlen szenvedés, amely a magyar harcoló csapatokat érte, megfelelő anyagi ellátással lényegesen csökkenthető lett volna.

A magyar haderő második világháborús, véres tragédiája azzal a tanulsággal szolgál a katonai ellátó szolgálat jelenkori vezetői számára, hogy az anyagi felkészülés alapos megszervezése, a személyi állományról való szakadatlan gondoskodás egyik fontos előfeltétele annak, hogy a katona öntudatosan helytálljon a korszerű harc nehéz körülményei között.

 

 
Naptár
2017. Május
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2005-12-26
 
A MAG TV FELVÉTELEI
 
The Árpád- Line
 
English version
 
De Arpad Lijn
 
Nederlandse
 
Publikationen
 
Studiums
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkajánló

www.bunkermuzeum.hu

www.klkf.gportal.hu

www.bazsalicska.gportal.hu

www.varak.hu

 

Csaba blogja - "It's hammertime!"    *****    ~ FBLOG ~ A BARÁTOM VÁLASZTOTT NEKEM RUHÁT! FELVEGYEM, VAGY SE?!!! NAPONTA KREDITKÓDOK A CHATEN! SMINKTESZTEK! ~ FBLOG ~    *****    KÖNYVAJÁNLÓK - ha nem tudod mit olvass, itt találhatsz hozzá inspirációt - BOOKISLAND    *****    ÚJRA NYITVA! ~FBLOG~ ÁLLATKÍSÉRLETEKTÕL MENTES A SMINKED? ~HAMAROSAN KREDIT NYEREMÉNY! TERMÉKTESZTEK!~FBLOG~ÚJRA NYITVA!    *****    Astropapa-iskolája mindenkit szeretettel vár és INGYENES TANÁCSOT AD minden kedves érdeklõdõnek!    *****    Supernatural - ODaát - 13. ÉVad - Extrák - Infók - ÉRdekességek - ODaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - ODaát    *****    A csillagjövõ oldalon,nem csak alacsonyak az árak, hanem a tanácsadás, teljesen ingyenes. Szeretettel várlak minden nap    *****    Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!