E-mail

szaboojj@gmail.com

 
Menü
 
PREZENTÁCIÓK
 
Tanulmányok
 
Erődítés történet
 
Kárpáterődítések
 
Testületi szellem a XVIII-XIX.sz.között szolgált magyar katonák körében

Testületi szellem a XVIII. és XIX. század között szolgált magyar katonák körében

 

Bevezető

Napjainkban a nemzetállam eszméje leáldozóban van és egyre inkább előtérbe kerül a kulturális nemzet fogalma. A nemzetállam helyett az Európai Unió, mint soknemzetiségű „államszerkezet” azaz a leendő tágabb haza megvalósítása felé haladunk. A magyar történelem folyamán a XVIII. században jelent meg csírájában először a nemzeti érzések és akarat első összeütközése a birodalmi állameszmével. A magyar rendek követelték Mária Teréziától, hogy a Magyarországról toborzott ezredeket magyar parancsnokok vezényeljék. Fontos a vizsgálódás szempontjából az is, hogy erre az időre a birodalomnak állandó, toborzott hadereje volt. A hadkötelezettség alapján szolgálatot teljesítő magyar nemesség is, mint zsoldos katona szolgált Mária Terézia sziléziai háborújában, mert a nemesi felkelés csak a honvédelemre vonatkozott, az ország határain belül. Innen ered az a szállóige, hogy „Életünket és vérünket, de zabot nem!” Ez azt jelentette, hogy a nemesi felkelés a királynő szolgálatába áll külföldön vívott háborújában de megfelelő anyagi ellenszolgáltatásért, azaz zsoldért.

 rendszere. Abban egyszerre van jelen a múlt a jelen és a jövő is. Anélkül, hogy teljes körűen vizsgálnám a csapatszellem összetevőit, az általam legfontosabbnak ítélt öt építőkövet emelem ki és követem végig a XVIII. századtól napjainkig a magyar haderőre vonatkoztatva.

Magyar katonák XVIII. századtól a XIX. század közepéig

Önkéntesség újoncmegajánlással

A XVIII. század Habsburg birodalmában – aminek a Magyar Királyság is része volt – a hadsereg legénységét toborozták, túlnyomó részben a megyék és városok országgyűlési újonckivetése alapján. A toborzott legénység szolgálata elvben életfogytig tartott. Ezt a kötelezettséget Károly főherceg törölte el, amikor a haditanács elnöke lett. Az ő javaslatára szabták meg 10, illetőleg 14 évben a szolgálati időt. Aki továbbszolgáltra jelentkezett, újabb hatévi szolgálatot vállalt s ezért újabb toborzópénzt fizettek neki.

A tisztikar jelentős része az ekkor már működő katonaiskolákból került ki, zömében a nemesség soraiból. Ritkán fordult elő, hogy polgári származású fiatal Magyarországról tisztiiskolán tanulhasson.

A XIX. század első felében nem sok változás történt. A csapatok létszámát részben önkéntes toborzással, részben a megyék, városok, uradalmak, vagy magánosok által kiállított újoncokból terem ették elő. Az országgyűlés a megyékre és városokra rendes körülmények közt tízévenként vetette ki a csapatok teljes létszámának eléréséhez szükséges újonclétszámot, amelyet azután a megyék a községekre osztották. A tíz esztendő alatt beállt fogyatékok azonnali pótlásáról azonban maguknak az ezredeknek szabad toborzással kellett gondoskodni.

Újoncként 17–40 éves embereket lehetett állítani, kiknek testmagassága 5 láb és 3 hüvelyk (162 cm) volt. A metszőfogaknak épnek kellett lenni, hogy a katona a kettesével papirosba szerelt töltényt szét tudja harapni. A kéz ujjainak épsége is az alkalmasság feltételeihez tartozott. Sokan azért, hogy ne vihessék el katonának, kihúzatták fogukat, vagy mutatóujjukat megcsonkították. Ezeket büntetésből a tüzérséget fogatoló szekerészethez sorozták be és nem számíthattak arra; hogy valaha is megszabadulnak a katonaságtól.

A községek csak nagy fáradsággal tudták a rájuk kirótt néhány újoncot is előteremteni, mert csak a parasztságból és a városi proletárokból lehetett válogatni. Cigányokat csak a XVIII. század közepétől volt szabad katonának felvenni. A zsidók II. József uralkodásának kezdetéig voltak kizárva a katonáskodásból, s akkor is csak a szekerészethez lehetett őket beosztani. A XIX. század elejétől azonban már fegyveres szolgálatra is felvehetők voltak. A nemesség, a városi polgárság, a hivatalnokok, lelkészek, tanítók, önálló mesteremberek és a társadalomnak még nagyon sok kategóriája mentesítve volt a katonáskodás alól.

A község elöljárósága, ha nem akadt elég önként jelentkező újonc, akkor maga jelölte ki, hogy ki menjen katonának. Ez persze sok visszaéléssel járt és tág teret nyitott úgy a korrupciónak, mint a személyes bosszúnak, vagy a rosszindulatnak. De legfőképpen azokat szedték össze, akiktől a község, mint garázda elemektől, munkakerülőktől, tolvajoktól és hasonlóktól szabadulni akart.

A falu legényei persze nem szívesen álltak katonának és elrejtőztek, mihelyt híre járt, hogy katonát szednek. A hatóság emberei azonban kilesték, hogy ünnepre vagy más ajkalomra mikor settenkedik haza a legény és akkor rajtaütve elhurcolták. Gyakran előfordult, hogy a menekülő legényre pányvát dobtak és így csípték el. Ebből eredt a „kötéllel fogott” katona neve és fogalma. A katonáskodás alól azonban bárki mentesülhetett, ha maga helyett mást állított. Erre a szerepre szegényebb sorsú legények jó pénzért mindig vállalkoztak.

A csapatoknak a XIX. század közepéig nem volt külön tényleges és külön tartalékállománya, hanem mindenki egyformán az ezred teljes létszámába tartozott. Ha valamelyik katona kiöregedett, akkor, mint „félrokkantat" még tovább is visszatartották valamilyen könnyebb szolgálatra. Ha azonban már semmire se lehetett használni, akkor elbocsátó levéllel (Abschied-Brief) végleg hazaengedték. Ezek, valamint a későbbi idők kiszolgált katonái voltak a közismert „obsitosok”.

A magyar csapatok többnyire a császárság örökös tartományaiban, különösen Észak-Itáliában állomásoztak. A messze földre katonának vitt magyar legény lelkében bizony felébredt a honvágy, ami a legfontosabb oka lett az akkoriban mindennapos szökésnek. Főként a községi elöljáróságok által erőszakkal katonának vitt csekély erkölcsi értékű, bűnöző életmódra hajlamos réteg szökött meg. Haza a faluba nem mehettek, így egyszerűen felcsaptak betyárnak, útonállónak.

Az életfogytiglani szolgálatot 1828-ban a gyalogságnál 10 esztendőre szállították le, de ez a könnyítés a valóságban csak 1845-ben lépett érvénybe. Ezzel szemben a legénység még 2 évig a tartalékállományban maradt.

Az 1848/49-es szabadságharcot követően az összeírórendszert, mely az osztrák örökös tartományokban már 1771 óta fennállt, a császári hadvezetés Magyarországra is kiterjesztette. A tényleges szolgálat ezentúl 8, a tartalékviszony 4 évig tartott. Az összeírórendszer az általános hadkötelezettség egyik kezdeti formája volt, azzal a különbséggel, hogy a még mindig elég sok kivétel mellett 500 forinttal bárki megválthatta a katonai szolgálatot. Ez a megváltás ugyanilyen összeggel az 1848/49-es szabadságharc magyar honvédségében is megvolt és különösen a módosabb társadalmi réteg fiai éltek a könnyítéssel. Az első honvédzászlóaljat ugyan 1848-ban szabad toborzással szervezték, a függetlenségi harc alatt azonban főként hatósági újoncállítással gyűjtötték az újoncokat.

Katonai fegyelem a XVIII. században

A tisztek éppen olyan vasfegyelem alatt éltek, mint a legénység. A legcsekélyebb vétségért szobafogság vagy foglárfogság járt. A házi-, sátor- vagy foglárfogsággal fenyített tisztet az ezredhadsegéd kísérte a fogdahelyiségbe. Ott felolvasta előtte a fenyítést. Azután elvette a fenyített kardját, s azt az ezredparancsnokhoz vitte. A fenyítés letelte után a kardot ugyancsak ő vitte vissza a tisztnek.

Az altisztek vasban töltötték ki a rájuk szabott foglárfogságot. Őrvezetők és közkatonák ötven botot is kaphattak, vagy 100-300 ember közt vesszőt futottak.

A fenyítőhatalom jelvénye a bot volt. Ezt minden tiszt és altiszt állandóan viselte. A tisztek botja a rendfokozatnak megfelelően díszes volt, az őrmester spanyolnád botot, a tizedes mogyorófa pálcát hordott. A tiszteket kivéve, az elöljáró mindenkit megbotozhatott. Innen eredt az a kifejezés, hogy pl. a hadsegéd, az ezredes „botja" alatt áll. Az 1769-es szabályzat szigorúan megtiltotta a katonák önkényes bántalmazását. Botbüntetést csak a századparancsnok és az ennél magasabb elöljáró szabhatott ki.

A halálbüntetésnek – ami nem tartozott a ritkaságok közé – három neme volt: agyonlövés, akasztás, kerékbetörés. Az 1769-es szabályzat értelmében a zászlós volt hivatott arra, hogy a halálraítélt számára az ezredestől kegyelmet kérjen. Ezért a kivégzés előtt nyergelt lónak kellett készen állnia, hogy a zászlós azonnal a kivégzés végrehajtására hivatott őrnagyhoz nyargalhasson, ha az ezredes megkegyelmezett.

A katonákról való gondoskodás

1777-ig minden nős katona magával vihette feleségét a háborúba. Ezeknek a katonaasszonyoknak a foglár volt a parancsnoka. Ő vezényelte őket a kórházba mosásra, takarításra, a táborban pedig tisztogatásra. 1777-től kezdve már csak századonként három asszony vonulhatott a csapattal háborúba. Ezek a betegeket ápolták és főztek számukra:

Mária Terézia uralkodása alatt az addig igen kevés laktanyák száma magnövekedett. De valóban nagy laktanya akkor is csak kevés helyen volt. A vidéki laktanyák alig voltak elegendők egy-egy zászlóalj befogadására. Ezért az ezredek rendszerint osztályonként (2 század), esetleg századonként állomásoztak a kisebb mezővárosokban. Sok helyen alkalmas épület hiányában, a legénysédet kisebb csoportokban kellett elhelyezni. A nős legénységi személyek családjukkal együtt a közös legénységi szobában laktak. Az egész családnak a családfő függönnyel elkerített ágya szolgált otthonul.

A katona ruházatáról a kincstár gondoskodott. Az élelemadag személyenként 2 font kenyér, 1 font hús, 1 meszely sör; vagy fél meszely bor; a ló adagja: 6 font zab, 8 font széna és alomszalma. A csapatok a birodalom területén térítés nélkül szerezhették be a szalmát és a tüzelőt. Minden egyébért fizetniük kellett.

A kiképzés, a szakmai hozzáértés. A „profi” zsoldosok kora

A kiképzés rendkívül körülményes volt. Igaz, a katonának bőségesen jutott ideje a nehéz mesterség minden csínjának-bínjának alapos elsajátítására. A fegyverfogások némelyike ötvenhat vezényszóra történt és minden vezényszó három ütemre volt tagolva.

A kiképzés idejének legnagyobb részét a díszkivonulások vették igénybe, ami ebben a korban Európa szerte dívat volt. A mindennapi őrségváltás szintén díszelgéssel járt, nemkülönben a vasárnaponkénti „templomparádé” is.

A tisztelgés levett kalappal történt. A legénység személyes tiszteletadás alkalmával szintén levette kalapját, és kissé szétvetette lábát. Kivonulás alkalmával, különösen éjjel, zászlóaljanként két-két dobos felváltva szakadatlanul verte a marsot. A menetnek háromféle üteme volt: parádés lépés, menetütem és fokozott ütem. Az elsőnél percenként 60, a másoknál 90, a harmadiknál 120 lépést számítottak.

Az írni-olvasni tudás a XVIII. század közepén a köznépnél még ritka volt, s így ebben a tudományban a katonák nagy része is járatlan volt. Az 1769: évi szabályzat kívánatosnak mondja, hogy az őrvezető tudjon írni. „…Nem kell éppenséggel szépen írnia, csak úgy, hogy ő maga el tudja olvasni, amit írt”

A katona identitása a csapatszellem legfontosabb eleme

A kor birodalmi hadserege régi, évszázados alapokon nyugodott. Ezt a kétségkívül nagy katonai erőt jelentő hadsereget a dinasztia hűségére nevelték. Ennek az alkotómunkásságnak egyik leghatásosabb eszköze volt a múltra való emlékezés, a hagyományok ápolása. A császári-királyi hadseregben a nevek, a tettek nem vesztek el a történelem homályában. Kegyelettel megőrizték s jóformán kézről-kézre adták azokat. Dicsőségük emléke az utódokra szállt, s így bensőséges érzelmi szálak tartották fenn a múlt s a jelen közötti kapcsolatot. Az átöröklődő hagyományok szimbóluma a zászló volt, melynek becsülete összeforrott a katona egyéni becsületével. A császári-királyi gyalogezredeinek zászlói javarészt még Mária Terézia korából származtak, s ott lengtek az osztrák örökösödési és a hétéves háború majdnem valamennyi ütközetében.

A kétfejűsasos lobogó a hozzá fűződő történelmi emlékek révén ereklyeszámba ment és arra a legénység is mély tisztelettel nézett. A zászló fogalmának vallásos tartalma a zászlószentelések ceremoniális külsőségeiben is kifejezésre jutott. E kor egyik szabályzata a következő szavakkal örökítette meg mély jelentőségét: ,,A zászló a katona szentsége és annak a bizalomnak záloga, mellyel az állam harcosait megajándékozta. Döntő és válságos pillanatokban a gyülekezés jele, mely alatt győznünk vagy halnunk kell. A zászló védelme ezért, minden harcos legszentebb kötelessége, azzal a csapat dicsősége elválaszthatatlan egységet képez.”

Megjegyzés

Ma melyik alakulat rendelkezik olyan zászlóval, amelyik igazán ereklye lehetne? A csapatzászlót ma díszelgések alkalmával előveszik, nem kötődik hozzá semmi emlék, története is csak annyi, hogy valaki adományozta. Ha nem lenne, talán észre sem vennék. Az elmúlt évben Észak-Olaszországban egy alpini zászlóaljnál jártam. A zászlóalj csapatzászlója 1858-ból származik. Az üvegvitrinben tárolt zászlón még rajta van a solferinói csatában elesett zászlótartó katona vére. Ez előtt a zászló előtt minden katona megilletődve áll meg. Mi csak a múzeumban láthatunk ilyen zászlót, de ez nem erősíti a csapatszellemet, legfeljebb az arra fogékony fiatalok identitását erősítheti, ha megállnak egyáltalán a vitrin előtt.

A mostani magyar alakulatok zömének nincs elődalakulata. Ha van is, csak erőltetetten lehető fel valamilyen kapcsolat. Olyan katonával is találkoztam már egy alakulatunk laktanyájában, aki három éve szolgál az alakulatnál, de még nem látta a csapatmúzeumot. Nincs is rá igénye, ilyen igényt nem is akart benne kialakítani senki. A múlt és a jelen között érzékelhető kapocs nincs. A példát, példaképet nem a magyar hősi múltban keresik katonáink, hanem az amerikai tengerészgyalogos misztifikált egyéni teljesítménye, játékfilmek által sugallt emberfelettisége, jelent követendő példát, pedig annak semmi köze a valósághoz.

A mai katonát szerződésesnek nevezik, sőt profinak. Meglehetősen zavaros a katona státusának ilyen módon való meghatározása. A XVIII-XIX. század toborzott, vagy hatóságilag állított katonája gyakran életfogytig tartó szolgálatában a kor legjobban képzett katonája volt. Szakmáját a kor színvonalán professzionális módon ismerte és gyakorolta.

Multinacionális hadsereg belpolitikai megfontolásokkal (1868¾1918)

Az Osztrák–Magyar Monarchia —minden gyengesége és fogyatékossága ellenére — máig egyetlen komolyan vehető mintaképe maradt az egyesülő Európának. Nem az államforma, vagy a hadsereg szerkezete jelenthet példát, hanem az állam működésének azon technikái, amelyek a nemzetiségek szuverenitásának biztosítása mellett lehetővé teszik a közös ügyekben az egységes fellépést.

A Habsburg birodalom hosszú és válságokkal teli történetét szinte elválaszthatatlanul végig kísérte hadseregének története. Egy ilyen dinasztikus haderő más alapokat igényelt, mint egy nemzetállam védereje. A soknemzetiségű állam nemzetei a társadalmi fejlődés során eljutottak az önálló nemzetállam megteremtésének gondolatához, ez a dinasztikus érdekeket szolgáló hadsereget sem hagyta érintetlenül, és a súrlódások, összeütközések sokaságát hozta a felszínre.

A birodalom lakosságát alkotó népeknél minél erősebben jelentkezett a nemzeti öntudatra ébredés, annál nagyobb ellenállást fejtett ki vele szemben az uralkodóház. A hadsereg pedig már nem csak a külső ellenség elleni harcra szerveződött intézmény volt, amely a dinasztia érdekeit képviselte, hanem a birodalom összetartó erejévé is vált. Úgy tűnt, hogy erre a célra a legalkalmasabb egy nemzetek felett álló hadsereg.

Ferenc József ötven évig fáradozott a nemzeti konfliktusok levezetésén anélkül, hogy megértette volna mi a “nemzet”. Az Ő birodalma — mondotta — “a legkülönbözőbb nyelvű néptörzsek tágas lakóhelye.” Mélyen rendi — feudális felfogásával összeegyeztethetetlen volt a nemzeti közösség fogalma.

Ennek megfelelően a magyar politikusok szinte folyamatosan, kisebb — nagyobb intenzitással követelték egy csak Szent István koronája iránt elkötelezett magyar haderő felállítását. A megvalósulás felé az első lépést az 1859-es solferinói vereség jelentette, amitől kezdve egyre határozottabban nyert teret a dinasztikus államfelfogással szemben a parlamentarizmus eszméje és ezzel egyetemben a nemzeti gondolat is.

A nemzetek feletti császári és királyi hadsereg számára a már csak külsőségeiben meglévő monarchiában gyakorlatilag a nemzetek feletti császár személye jelentette az egyetlen köteléket. Ferenc József császár és király gyakran kifejezésre juttatta, hogy semmilyen formában sem engedi, hogy megnyirbálják főparancsnoki jogát az “Ő” hadserege fölött.

Sajátos helyzet alakult így ki, mert az általános hadkötelezettségen alapuló modern milliós tömeghadsereg létrehozására való törekvés keveredett a konzervatív, dinasztikus állameszmével. Ennek következtében a hadsereg komoly vezetési problémákkal küzdött. Soknemzetiségű jellege mellett meg kellett kísérelni az egészet nemzetek feletti szintre, emelni, hogy megfeleljen a birodalmi érdekeknek.

A tömeghadsereg új belső világa

A magyarországi katonák igen érdekes környezetbe kerültek akkor amikor bevonultak a közös hadseregbe, vagy a magyar királyi honvédségbe. Egy soknemzetiségű haderő kis alkatrészei, szereplői lettek. Sokan itt találkoztak először nem magyarul beszélő emberekkel. Nem volt egyszerű tehát megérttetni magukat, és nem volt egyszerű megérteni az idegen vezényszót, amelyek alapján ezekkel az idegen nyelvű katonákkal együtt kellett működniük. Ez furcsa helyzet akkoriban a Monarchia állampolgárai számára szinte természetesnek tűnt. A magyar királyi honvédség összetétele sem volt színmagyar, hiszen a királyi Magyarország is soknemzetiségű ország volt. A gyulai 2. honvéd gyalogezrednek például, a fele (54%) román volt és csak 28%-a volt magyar.

Az újoncok műveltségi színvonala magától értetődően országonként igen eltérő volt. Míg 1910 körül Alsó-Ausztriában - beleszámítva Bécset is - a lakosságnak már csak 3%-a volt analfabéta, a galíciai ruténoknál 61%, az isztriai és dalmáciai horvátoknál és szerbeknél pedig 64% volt ez az arány. Míg a cseheket magas intelligenciájuk alapján könnyen ki lehetett képezni, pl. az utászoknál, a műszaki eszközök kezelésére, a tiroliaknak vagy a bosnyákoknak alig tudták a fegyverek használatát megtanítani. A hároméves aktív katonai szolgálat szinte túl rövidnek tűnt ahhoz, hogy egy csak nagyjából is egységes kiképzési szintet el lehessen érni. A hadsereg humora szerint egy galíciainak három évre volt szüksége ahhoz, hogy egyáltalán ember legyen belőle, aztán további ötre ahhoz, hogy katonává váljon, igaz, akkor azonban a világ egyik legjobb katonája volt már.

Csupán ezek a különbségek is rendkívül súlyos problémákat okoztak a kiképzésnél, amely így a fiatal tisztektől gyakran többet követelt, mint amennyit azok nyújtani tudtak. A helyzet akkor lett volna a legkönnyebb, ha „tiszta" nemzetiségű csapattestek azonos nemzetiségű tisztek vezetése alatt álltak volna. De ez a legjobb esetben is multinacionális hadsereget eredményezett volna, amelyben kiszámítható, hogy mikor hatnak a katonákra nemzetük elszakadási törekvései. Ezen a téren messzemenően csak belpolitikai megfontolások játszottak szerepet. Egy nemzetek feletti tisztikar által vezetett hadseregnek kellett azt a vaskapcsot képeznie, amelynek segítségével a korona – úgy, mint 1848/49-ben a monarchiát adott esetben erőszakkal is össze tudja tartani. De a hadseregnek nemcsak erőszakkal kellett hatnia, hanem neveléssel is. A hadsereg nem lehetett persze a nemzet iskolája, de tőle várták el az újoncoknak az összosztrák állameszme szellemében való nevelését.

A túlnyomórészt vidéki származású újoncok látóköre és műveltségi színvonala a katonai kiképzéssel emelkedett, de a műveltségi fokkal emelkedett a nemzeti öntudata is. Ez viszont azt jelentette, hogy önmagában a kiképzés még nem volt ahhoz elegendő, hogy egy alakulatot, ha saját nemzetiségük tagjaival szemben vetették be, immúnissá tegyen a „kísértésekkel" szemben. Ehhez átfogó intézkedésekre volt szükség. Ezért állomásozott a cs. és k. gyalogezredek és vadászzászlóaljak zöme, valamint a lovasezredek nagy része is a kiegészítő körzeteken kívül.

A csapattestek túlnyomó többségében kisebb vagy nagyobb százalékban általában két, néha azonban három-öt nemzetiség is képviselve volt. Ez a nyelvi érintkezést is problematikussá tette, melyet a különböző szinteken valahogy meg kellett oldani. A hadseregen belüli nyelvi érintkezésnek három szintjét alakították ki.

Egyszer ott volt a vezénylet nyelve, ezen hangzottak el a szabályzatnak megfelelő vezényszavak (kb. 80). Aztán a szolgálati nyelv, ezen kellett érintkezni az alá- és fölérendelt szolgálati helyekkel. Az egyértelmű parancskiadás és a lehetőség szerint zökkenőmentes szolgálati kapcsolattartás érdekében ennek messzemenően egységesnek kellett lennie, ezért a használt nyelv az adott véderő nyelve volt. Így a vezényleti és a szolgálati nyelv a cs. és k. hadseregben, valamint a cs. k. Landwehrnél a német volt, a honvédségnél a magyar, kivéve a horvát honvédkerületet, ahol mind a vezényleti, mind a szolgálati nyelv a horvát volt. A legénységgel való személyes érintkezésben az ezred nyelvét kellett használni, s ez az a nyelv volt, amelyet s legénységnek legalább 20%-a beszélt. A honvédségnél, amely elméletileg nemzeti hadseregnek számított, ez a köznyelv is a magyar volt, illetve a horvát honvédségnél horvát, jóllehet a honvédség majd fele, más nemzetiségűekből állt.

A hadkiegészítés új rendszere a sorozás

Ebben a számunkra ma bonyolultnak tűnő rendszerben a katonák összeírása, sorozása és bevonultatása sem volt egyszerű. Az újoncállítás munkálatai az összeírással kezdődtek. A községi polgári hatóságok a sorozást megelőző év november végéig összeírták a hatáskörükbe tartozó védköteleseket, majd az elöljáró polgári szerv jóváhagyása után kihirdették a névjegyzéket. Ezt követte a sorshúzás, amely azt döntötte el, hogy a sorkötelesek saját korosztályukon belül a közös hadseregbe, a honvédséghez vagy póttartalékba kerülnek-e.

A sorozás január 15 és március 15 között került végrehajtásra. Az újoncállítási bizottság polgári és katonai személyekből állt. A törvényhatóság főtisztviselőjének (alispán vagy helyettese), a katonai képviselőnek és egyben a hadkiegészítési körzet parancsnokának döntő, a többinek vélemény-nyilvánítási szavazati joga volt. A honvédség azzal a személyi állománnyal rendelkezhetett, ami a közös hadsereg létszámigényét meghaladta.

Az osztrák-magyar hadvezetés felismerte, hogy a korszerű harcban megnövekedett a kis létszámú alakulatok, rajok, szakaszok szerepe, önállósága, ezért nagy gondot fordítottak az altisztek képzésére. A sorállományból kiválasztottakat, vagy önként jelentkezőket gyalogsági altisztképző iskolákba vonták össze. Az állam már kezdettől fogva ösztönözte az altisztképző iskolákba való jelentkezést azzal, hogy az állami hivatalokban bizonyos állásokat csak a polgári életbe visszatérő altisztekkel lehetett betölteni.

Az általános hadkötelezettség bevezetése komoly pénzügyi gondokat is jelentett, hiszen nem lehetett akkora haderőt állandóan fegyverben tartani, mint amit az általános hadkötelezettség lehetővé tett volna. Az alakulatok nagy része takarékossági megfontolásokból eredően keret alakulat volt. Ez a kötelék kiképzést igen megnehezítette. 1889-ig például a hadrendben előírt alakulatoknál, az őszi gyakorlatok kivételével nem tudtak kötelék kiképzést végrehajtani. Egy-egy állomáshelyen elhelyezett két vagy három zászlóaljból sem lehetett egy ütőképes létszámú századot összeállítani. Főképpen a tisztek gyakoroltatására bevezették az úgynevezett vázban való gyakorlást. Ez azt jelentette, hogy szakaszonként csak a parancsnoki és a két szárnytisztes helyet töltötték be. Az arcvonalszélesség betartását azzal biztosították, hogy a szakasz harcrendje szélességének megfelelő hosszúságú zsineget húztak ki, aminek a végeit a két szárnytisztes tartotta. Ilyen szakaszokból századokat, zászlóaljakat és ezredeket is létrehoztak.

Ha már béke volt, ennek joviális unalmát a hadvezérek szemlékkel és hadgyakorlatokkal igyekeztek mozgalmasabbá tenni. A nagy „manőverekre” általában ősszel, a termények betakarítása után került sor. Ezek voltak a nagy „császárgyakorlatok" amit a honvédségnél természetesen „királygyakorlatnak" neveztek. Ilyenkor egész hadtestek álltak egymással szemben, döntnökök vizsgálták a hadmozdulatokat, és értékelték a csapatok és a tisztikar felkészültségét, kihirdetve a győzteseket és veszteseket. Mindezzel együtt a gyakorlatok meglehetősen sematikusak voltak. A résztvevők először hét-nyolc napos meneteket hajtottak végre, napi pihenőkkel, hol beszállásolva, hol a szabad ég alatt éjszakázva. Közben minden úgy zajlott, ahogy a valóságos háborút elképzelték. Amikor a csapatok elérték a két fél között meghúzott „demarkációs vonalat", a huszárok megkezdték a felderítést, miközben más fegyvernemek sátor- vagy barakktáborba vonultak. Maga a közvetlen manőver két-három napig tartott, s ezalatt a vezérkar által kidolgozott játékszabályok szerint mindkét fél eljátszotta a támadó és a védő szerepét is.

A tömeghadsereg ellátása új alapokat igényelt

Az anyagellátást a közös hadsereg csapatainál a számvivő tisztek (számvivő tiszthelyettesek) és az élelmező tisztek, a magyar királyi honvédségben pedig a gazdászati tisztek (gazdasági hivatal – GH) látták el.

A csapatok folyamatos anyagellátásának céljából az osztrák-magyar hadseregben a századforduló körül a legfontosabb anyagokra meghatározták a hadinormákat (javadalmazásokat), s előírták háború esetén a szállítandó készletek nagyságát is.

A hadi élelemadagot három „kiszabatban” állapították meg és a viszonyokhoz mérten vagy a teljes, vagy a szabványos, vagy pedig a tartalék élelemadagot kellett kiszolgáltatni. A szabványos adag összetételében elegendő táplálékot nyújtott az emberi szervezet fenntartására, annak nagyobb igénybevétele mellett is. A tartalék élelemadag ennél kevesebbet tartalmazott, de az emberi szervezet fenntartására még elegendő volt és csak akkor használhatták fel, ha a szabványos élelemadag kiszolgáltatásának lehetősége megszűnt, tehát főleg hosszan tartó harcok vagy minden más élelmezési forrástól való elszakadás idejében. A csapatok élelmezési felszerelését az élelmezési alapjavadalmazás képezte, amelyet maga a csapat vitt magával.

Az osztrák-magyar hadseregben béke idején a csapat maga gondoskodott a legénység mindennapi étkezéséről. Minden csapattest közétkezési bizottsága a katonai közigazgatás által megállapított közétkezési pénzt felvette és abból a közétkezés előállításához szükséges élelmiszereket megvásárolta. Ezekből azután a meleg ételt a laktanyákban (alosztályoknál, osztályoknál) a legénységi szakácsok elkészítették. A legénység meleg reggeliben, déli étkezésben és rendszerint meleg vacsorában részesült. A mozgókonyhák csak nagyobb gyakorlatok alkalmával kerültek használatba. A kenyeret a csapatok 5-5 naponként a katonai élelmező raktárakból (minden napra 840 g járt egy katonának), vagy ahol ilyen nem volt, a kenyér szállítására szerződtetett szállítóktól vették át. Ugyanígy az élelmező raktártól vagy a szállítótól vette át a csapattest lovai részére a zabot. A szénát is szállító szolgáltatta, vagy ha olcsóbban jött ki, a csapat maga vásárolta meg.

A háború esetén beálló szükséglet biztosításáról a hadügyi igazgatás oly módon gondoskodott, hogy a konzervgyárakkal szerződést kötöttek, hogy azok már békében olyan üzemberendezéseket tartanak fenn, amelyek segítségével háború esetén üzemük teljesítményét azonnal fokozni tudják. A szerződéses szállítókat pedig kötelezték, hogy már békében készleteket tároljanak a mozgósítás esetén beálló nagyobb szükséglet fedezésére.

A sorállomány csapatszelleme békében

A laktanya falain belül több kisebb-nagyobb épület, számos helyiség és kiképzési célokat szolgáló építmény volt. A laktanyák tervezésénél, valamint építése során sokkal inkább a célszerűségre helyezték a hangsúlyt, sem mint az ott elszállásolandó katonák kényelmére. A három, majd 1912-től kétesztendei szolgálat nagy részét a laktanyákban töltötték el a Monarchia katonái.

A laktanyai életmód főként a parasztszármazású újoncok számára jelentett nagy megpróbáltatást, nehéz lehetett a tömeghez hozzászokni, ahhoz, hogy szakaszkörletekben aludtak, hogy a környezetben folytonos a mozgolódás és a zsongás, kevés hellyel kellett beérni az étkezésnél és a tisztálkodásnál, mindehhez még hozzájárul a szokatlan rutinszerű mindennapi tevékenység, a nehezen megszokható élelem, a kényelmetlen ruházat, valamint hogy az ember minden lépését állandóan ellenőrzik.

Mai szemmel nézve a dualizmus idején spártaiak voltak a kaszárnyai viszonyok, szűkmarkúan mérték az illetményt, a katonák táplálkozása enyhén szólva nem volt bőséges. A menázsi kezdetben csak egy főétkezésből állt, később már reggelit és vacsorát is kaptak a katonák. Békeidőben, a laktanyában elvileg a kantinból volt pótolható az élelem, a gomb, a tű, a cérna, a lakk, a zsír, a fénymáz, a levélpapír, a szappan.

A hálóterem a szabályzat szerint minden közlegény és őrvezető számára 4,5 az altiszt számára 6,2 négyzetméter területet írt elő, úgy hogy minden lakó után 15,3 köbméter levegő legyen. A katonák általában párosával aludtak, minden ágypár között 40 centiméter térközt kellett hagyni, míg az ágypár ágyai között 16 centiméter maradt. Az újonc öregkatonát kapott hálótársul. A takarókat a szalmavánkosra kellett hajtogatni, legfelülre került a sapka. A ruhafogason függött a hátbőrönd, a tábori kulacs, a tölténytáska, a derékszíj az oldalfegyverrel, az összehajtott köpeny befelé fordított béléssel, valamint a törölköző. Az egyéni felszerelés további tárgyait a katona ágya feletti polcon kellett elhelyezni, a többi ruházatot összehajtva, mellé a csákót, a sajtolt fehér bádog evőcsészét és a kenyeret. A bakancsok a sarkaikkal a fal felé az ágy fejrésze alatt álltak. Az ágy alatt kapott helyet a legénység apró ládája. A vászon kenyértarisznyát az ágy mögé kellett bújtatni. Minden ágy felett ott függött a fejcédula a katona nevével és rendfokozatával. A puskák a folyosón lógtak szorosan egymás mellett felakasztva.

A katona szalmazsák derékaljon aludt, a szakaszvezetőnek ezen felül már ágyfüggöny is dukált. A katonák elhelyezésére szolgáló hálótermekben asztalok is álltak két-két paddal. Az altiszteknek külön-külön kisebb asztal volt rendszeresítve. Húszemberenként járt egy petróleumlámpa, tíz emberre egy vizeskanna és minden szobára jutott egy köpőláda. Húsz emberre jutott egy mosdókészülék vödörrel, aminek az ajtó előtt volt a helye. Az őrmesterek és a hadapródok kettesével laktak egy szobában, a számvivő altisztek egyedül. Nős altiszteknek is külön szoba járt konyhával, padlással és fáskamrával.

Testületi szellem a tisztikarban

A tisztikar esetében arra törekedtek, hogy a katonai nevelőintézetekből, tiszti és hadapródiskolákból kikerült tiszteket a lehetőségeknek megfelelően egységes gondolkodású, és felkészültségű tisztté képezzék ki. Ennek legfontosabb mozzanata az volt, hogy kifejlesszék bennük azt a tudatot, hogy elsősorban a “legfőbb hadúrnak”, a császárnak illetve királynak tartoznak engedelmességgel és hűséggel.

A közös hadsereg tisztjeinek nemzetek és pártok feletti apolitikus magatartást is kellett tanúsítaniuk, ami a valóságban persze csak kitűzött cél maradt. A birodalmi gondolatot a hadseregben nem csak tanították, de gyakorolták is. Egy aktív császári és királyi tiszttől olyan nagyfokú mobilitást vártak el, ami ma már szinte elképzelhetetlen. Ezeknek a tiszteknek amint megkapták a zászlósi, vagy hadnagyi rendfokozatot, szűkebb értelemben vett hazájuk nem volt többé, a Monarchia bármely részébe helyezhették őket. Hazájuk valójában a hadsereg kellett hogy legyen, mintegy szellemi otthonként funkcionálva.

A csapatok tarkaságához a nyelvek sokféleségén kívül a vallási különbségek is hozzájárultak. Az újoncok műveltségi színvonala is igen eltérő volt. Ezek a különbségek aztán rendkívüli nehézséget jelentettek a kiképzés során, ami a fiatal tisztek erejét bizony sok esetben meghaladta. Felvetődhet a kérdés, hogy a kiképzés és a vezetés megkönnyítése érdekében miért nem szerveztek “tiszta” nemzetiségű csapattesteket, azonos nemzetiségű tisztek vezetésével? Ez katonai, szakmai szempontból nézve jobb minőségű hadsereget eredményezhetett volna. Ezen a téren úgy tűnik tisztán belpolitikai megfontolások domináltak. Egy nemzetek feletti tisztikar által vezetett hadseregnek kellett azt az erőt képeznie, amelynek segítségével a Monarchiát adott esetben — ha kell erőszakkal is — össze lehessen tartani.

 
Naptár
2017. December
HKSCPSV
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2005-12-26
 
A MAG TV FELVÉTELEI
 
The Árpád- Line
 
English version
 
De Arpad Lijn
 
Nederlandse
 
Publikationen
 
Studiums
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkajánló

www.bunkermuzeum.hu

www.klkf.gportal.hu

www.bazsalicska.gportal.hu

www.varak.hu

 

Alicia Vikander - A legbiztosabb magyar forrásod az Oscar-díjas színésznõrõl! Képek, cikkek, hírek, minden egy helyen!    *****    -----Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!----    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG -A LEGINFORMÁLTABB ÉS LEGTARTALMASABB MAGYAR HONLAP AZ ÉNEKESNÕRÕL - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! Azaz... Hol a sapkája??? Ó jaj! Most mi lesz? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Ha te is szereted az Arrow sikersorozat elbûvölõ házaspárját látogass el az ország egyetlen Olicity rajongói oldalára!    *****    Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony    *****    VIDEOJÁTÉK HONLAP! Retro játékoktól, a legújabbakig! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! De hova lett a sapkája??? Ó jaj! Elmarad a Mikulás-nap??? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Legfrissebb videojátékok, fõleg Warcraft és FPS játék hírek! Blog, Airsoft, Tech! Kattints ide!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Hová bújnak a virágmanók, ha elered az õszi esõ? Nem találjátok ki? Nyuszi mama majd elárulja! Gyertek a Mesetárba!    *****    Nálam nincsenek AKCIÓK, minden elemzés BECSÜLET KASSZÁS, az oktatás pedig INGYENES! Keress oldalamon!    *****    Bavaria 42 2018ban is várunk szeretettel mindenkit egy felejthetetlen tengeri vitorlás túrára! Vitorlás tudás nem szükséges!! Bavaria 42    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - HA ELSÕKÉZBÕL SZERETNÉL INFORMÁLÓDNI, AKKOR ITT A HELYED - LEGFRISEBB HÍREK, KÉPEK, CIKKEK!    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints