E-mail

szaboojj@gmail.com

 
Menü
 
PREZENTÁCIÓK
 
Tanulmányok
 
Erődítés történet
 
Kárpáterődítések
 
A székely határőrség rövid története

A székely határőrség rövid története

A székelyek

A székelyek 1116 óta szerepelnek forrásainkban, mint a király seregében harcoló könnyűfegyverzetű lovas nép. Erdély[1] délkeleti részén lakó székelyek eredetére nézve több elmélet született. A kutatókat megosztja az a nehezen feloldható kérdés, hogy ezt a nyelvében és tárgyi kultúrájában magyar népcsoportot miért tekintik a középkori források a magyar néptől különbözőnek, s ezt az elkülönülést miért nyomatékosítják a magyaroktól eltérő jogszokásaik és intézményeik is. Az ellentmondás fölszámolására az a nézet fogalmazódott meg, hogy a székelyek a magyar népből származnak, s határőri szolgálatukban alakult ki sajátos katonai, bíráskodási, gazdasági, igazgatási elkülönülésük. Az érveket és az ellenérveket szintén összebékítheti az a magyarázat, amely szerint a székelység része lehetett annak, a szakirodalomban „kései avaroknak, korai magyaroknak" nevezett népcsoportnak, amely 670 táján jelent meg a Kárpát-medencében. Arra azonban nincs kellő bizonyíték, hogy a VII. század végén feltűnő népesség magyar nyelvet beszélt volna. Az újabb történeti irodalomban elsősorban Kristó Gyula által képviselt felfogás a magyarokhoz önként csatlakozott török eredetű katonai segédnépek egyikéből, a volgai bolgár-törökök eszkil törzsének töredékéből származtatja a székelyeket. Ez nevük eredetére is magyarázatot ad (székely - eszkil). A három törzsből álló kavar (kabar) csoport, amelynek egyik törzsét vagy annak egy részét alkották a székelyek, a kelet-európai sztyeppéken csatlakozott a hont kereső magyarsághoz. A székelyek azt a hiedelmet hozták magukkal, hogy Attila népei közé tartoznak. Ez a nézet igen elterjedt volt a sztyeppei népek körében: létük „forrását" és elfogadtatását biztosította a tekintélyes hun származástudat.

Első őrtelepeik egyrészt a nyugati határvidékeken, Pozsony, Moson- és Sopron megyék területén voltak, kiegészítették a besenyő határőrök településhálózatát, de a többségük a Körösök és a Berettyó völgyét szállta meg. Központjuk Telegd tehetett. Biharból kelet felé nyomulva a XI. században hatoltak be az Erdélyi-medencébe, a XII. században érték el a Hargita-hegységet, a XIII. század első felében a Keleti-Kárpátokat. A nagy székely népmozgás minden bizonnyal azáltal vette kezdetét, hogy a XII. században megteremtődött a nyugati határok nyugalma. Így a tömegesebb határőri szolgálat szükségtelenné vált. Ez a nyugati székelység számára azt jelentette, hogy veszélybe került a nép határvédelemmel kivívott, kivételezett társadalmi helyzete. Fenyegetővé vált, hogy a székelyek a várispánságok kötelékébe kerülnek, s akár a várnépek szintjére süllyednek.

Erdély keleti határvidéke ugyanakkor fölértékelődött. A gyéren lakott terület határvonalát a keleti pogány népek szinte állandó nyomás alatt tartották, s a királyi hatalomnak is érdekében állt, hogy a nyugaton kipróbált határőrök a keleti határok védelmében teljesítsenek szolgálatot. Bizonnyal sokan voltak olyanok, akik nem vállalták az áttelepülés kockázatait, s beolvadtak környezetükbe. A székelyek első erdélyi említése 1213-ból való, és Brassó vidékén ad hírt róluk, de feltehető, hogy itteni településeik már a XII. század elején létrejöttek. A keleti előrenyomulás a Kárpátoknál állt meg, amelynek szegletében a XIII. század közepére alakult ki az a terület, amelyet ma Székelyföldnek nevezünk. Az udvarhelyi székelyek valószínűleg Biharból érkeztek: sokáig „telegdi székelyek"-nek nevezték őket[2], a kézdi, orbai, sepsi székelyek a dél-erdélyi telepekről költözhettek át. A további székely csoportok kiindulási helye bármely korábbi határvédelmi körzet lehetett.

A székely nemzetségekben a vagyoni differenciálódás jóval később kezdődött, mint a magyaroknál, később vált jelentőssé a nem hadakozó népelem is. Létszámukhoz képest több harcost állítottak ki, mint az ország lakosságának nem határőr elemei: 4000 lovassal tudtak hadba vonulni, ami körülbelül tíz várispánság lovas kontingensével egyenlő.

A székelység történelmének legfőbb alakítója, meghatározója a katonai funkció volt. Történelmünk írott forrásaiban a székely mint katonanép tűnt fel, s hadi szerepe folyamatosan fennmaradt. A székelyeket a magyarság keleti őrszemének is nevezték, mivel a magyar királyoktól kapott feladatuk a keleti határok védelme volt, valamint az, hogy az ország haderejében önálló kontingensként, megfelelő számú harcossal vegyenek részt. A hadi funkcióval állt összefüggésben történelmük számos sajátossága, leginkább különleges rendi társadalomszerkezetük, intézményrendszerük. A hadkötelezettség általános és személy szerinti volt, ezért élvezett a székelység adómentességet.[3]

A középkor első szakaszában a székelység még törzsi-nemzetségi szerveződésben élt, haderejét a könnyűlovasság alkotta. Katonai szerepének köszönhetően a központi hatalom nem avatkozott be belső társadalmi szerkezetébe. A XIV. századtól mind határozottabb jelei mutatkoztak a nemzetségi társadalom átalakulásának, a vagyoni rétegződésnek. Kialakult a székely társadalom három rendje, (1339), ami elősegítette a jogi-rendi differenciálódást, s egyben kijelölte a székely rétegek hadszervezetben betöltött helyét: a lovasokból a lófőrend, a szegényebb családok tagjaiból a gyalogrend alakult, 1407-től pedig már emlegetik a főembereket, a primorokat is.

Sajátos társadalomfejlődés

A falurendszer kialakulása után a hadszervezet a korábbi nemzetségi forma helyett a faluszervezetbe épült bele. A falvakat tízes részekre osztották, eredetileg kétségkívül katonai szempontokat követve. A falvakban kialakított tizedek alkották a hadszervezet tizedeit, ezek falvak vagy falucsoportok szerint századokba szerveződtek, amelyeket „székely száznak" neveztek. Egy-egy nagyobb egységet a hadnagy vezetett. Kialakulásuk után a székek váltak a hadszenezés kereteivé. A hadnagy a szék első tisztségviselője volt, ami kifejezi, hogy a székely társadalom alapjában katonai szervezettségben élt. Az egész székely hadnak a székelyispán volt a vezetője.

A székely hadszervezet sajátos társadalomfejlődést eredményezett. A katonáskodás feltételeit az egyes családok teremtették meg, gazdaságuk főként állattenyésztésre, kisebb részben földművelésre épült. Ezek egyéni gazdaságok voltak, bár kezdetben a megszállt terület közös tulajdont képezett, amelynek egy része korán családi tulajdonba került. A közös faluhatárt időnként kiosztották, a lovasok több „nyílföldet" kaptak, mint a gyalogok, s a főembereknek mindenkiénél nagyobb rész járt. A föld egy része már a 15. században örökségképpen szállt apáról fiúra; ezt nevezték „székely örökségnek". Ezt a birtokformát, amely a katonáskodás alapját képezte, a szokásjog védte. A határőrzés mellett a székely hadnak továbbra is részt kellett vennie a magyar seregek által viselt harcokban.

A török támadásig az erdélyi hadak - amelyekben a székelység talán a legnagyobb állandó katonai erőt képviselte - sikeresen védték a határokat a kunok, úzok, tatárok ellen, s biztosították a két román vajdaság feletti magyar ellenőrzést. A minden korábbinál nagyobb veszedelem azonban a védekezés átszervezését és megerősítését is szükségessé tette. A hadügyek átszervezése a székely katonáskodást és hadrendszert sem hagyta érintetlenül.

Zsigmond király 1429-es rendelkezése előírta, hogy a székely ispánnak a török elleni háborúban két bandériummal kell kiállnia emellett a székelység tehetsége szerinti haddal köteles megjelenni. Ha pedig Erdélyt támadja az ellenség; a szászok és a székelyek 4000 főt küldjenek hadba, az erdélyi felkelő sereg szintén 4000 embert. Hunyadi János, majd Mátyás király további szabályozásokat vezetett be. Ezzel a székely katonai rendszer történetében új szakasz kezdődött.

Hadakozásaiban Hunyadi János nem kis mértékben épített a székelyekre. Hunyadi, aki nemcsak erdélyi vajdaként, de székely ispánként is tudatában volt a székelyek jelentőségének, oklevélbe foglalta a székelyek öröklött kiváltságait, amelyeket a zabolai nemzetgyűlés elfogadott. Mátyás király még tovább ment: megvédte a katonai rendeket a székelység társadalmából kiemelkedő „előkelők", a primori rend önkényeskedéseitől.

Ennek kapcsán ki kell térnünk a székely hadkötelezettség és a társadalmi tagozódás összefüggéseire, a székely rendiség sajátosságaira. A nemességéhez hasonló általános hadkötelezettsége következtében a székelység századokon át megőrizhette ősi intézményrendszerét és jogszokásait. Magyarországon a nemes-jobbágy viszony volt a meghatározó. Erdélyben ettől eltérően a székely személyükben szabad katonai rend lovasai és gyalogosai védték ősi jogaikat a főemberekkel szemben. Ezen jogok megőrzését a magyar királyok is segítették. Azzal is például, hogy Erdélyre nem terjesztették ki a király szabad birtokadományozási jogát, és meghagyták a katonai szolgálatra kötelezettek adómentességét is. Maguk választhatták tisztviselőiket is, kivéve az ispánt, később a főkapitányt, akit a király nevezett ki.

Ennek ellenére a társadalom vagyoni differenciálódása végbe ment, így alakalt ki a XV. századra a székely társadalom hármas tagozódása: főemberek, lovasok, gyalogosok. Ezt a tagozódást akarta megőrizni Mátyás király, amikor 1473-ban elrendelte a lovas-, illetve gyalogos rendű családok összeírását, hogy ezen a főemberek ne tudjanak változtatni. Tovább szabályozta a székelyek katonai szolgálatát is, amikor elrendelte, hogy „az ő szokásuk szerint” haderejük kétharmadát kötelesek a király haderejébe küldeni, mígy egyharmaduk maradjon otthon a határok védelmére. A hadkötelezettség általános volt, aki annak nem tett eleget, azt fővesztéssel sújtotta a rendelet. Mátyás rendeletét joggal tekinthetjük a régi székely hadirend írásba foglalásának. Tovább élt az ősi gyakorlat is, miszerint a székelyek a legveszélyesebb, azaz az elővéd illetve utóvéd szerepét töltötték be a magyar király hadseregében. Minden székely székbe külön lovasság és gyalogság szerveződött. A székely könnyűlovasság azért volt ilyen nagy becsben a magyar király haderejében, mert még a XVI. században is eredményesen harcolt a keletről betörő ellenség ellen. Nyugat-Európában ekkor már a nehézlovasság alkotta a hadseregek zömét.

Erdély önállósulása

A mohácsi csata utáni összeomlást követően mintegy két évtizedig tartó politikai harcok és fegyveres küzdelmek formálták ki a középkori Magyar Királyság keleti ország területeiből az Erdélyi Fejedelemségnek nevezett államalakulatot. Az Erdély feletti rövid Habsburg-uralom (1551-1556) után, Szapolyai János király özvegye, Izabella királyné és fia János Zsigmond visszatérését követően indult meg a terület önálló állami élete. A speyeri szerződésben foglaltak szerint 1570-től Erdélyhez kapcsolódott a Partiumnak nevezett négy tiszántúli vármegye (Máramaros, Bihar, Kraszna, Közép-Szolnok). Az önállósodás végül akkor teljesedett be, amikor János Zsigmond halálát (1571) követően Erdély rendjei nem tértek vissza a magyar korona alá, hanem fejedelmet választottak maguknak és országuknak Báthory István személyében.

Az Erdélyi Fejedelemség létrejöttében meghatározó szerepe volt az Oszmán Birodalomnak, amelynek hatalma először választotta el Erdélyt az ország egészétől, azáltal, hogy Szulejmán szultán 1541-ben, Buda elfoglalása után szandzsákként adományozta a gyermek János Zsigmondnak, a Temesközt pedig ugyanekkor a Szapolyai család hívének, Petrovics Péternek. Bár az ország nyugati-északnyugati felét birtokló Habsburg-házi magyar királyok és a mögöttük álló Német-római Birodalom az ezt követő másfél évszázadban többször is megkísérelte az oszmán fennhatóság alól politikai vagy katonai eszközökkel kiragadni Erdélyt, ez csupán a XVII. század végén, az európai összefogással megvalósult visszafoglaló háborúban sikerült. Mindaddig azonban, amíg a Magyar Királyság területén összeütköző két nagyhatalom közötti harc nem dőlt el, az Erdélyi Fejedelemségnek is fenn kellett maradnia a két birodalom peremvidékén egyensúlyozva, hiszen ezek egyike sem tudta a tartományt maradéktalanul integrálni saját államába. A fejedelemség léte és pillanatnyi helyzete tehát jelentős mértékben függött a Magyarország területén szemben álló két nagyhatalom erőegyensúlyától.

Az új államnak mielőbb létre kellett hoznia saját hadseregét is. Már ismert, hogy a középkorban Erdély a király nevében kormányzó erdélyi vajda vezetése alatt milyen jelentős haderőt tudott kiállítani. Erdély három rendje, a magyar nemesség, a székelyek és a szászok a fejedelemség fennállása alatt is megőrizték privilégiumaik egy részét, és eszerint vállaltak részt az új államra háruló katonai terhekből.

A katonai igazgatás rendszere 1556 után szerveződött meg. A fejedelem gyakorolta a katonai főhatalmat, és ez szorosan összefonódott a külügyek intézésének feladatával. A fejedelem irányította a diplomáciai manővereket, amelyekkel olykor katonai krízishelyzetet oldhattak meg, vagy éppen fordítva: ahol a békés tárgyalás elégtelennek bizonyult, ott a fegyvereknek kellett közbelépnie. Hadfelkelést az országgyűlés előzetes jóváhagyása után kizárólag a fejedelem rendelhetett el, ő volt háború és béke ura. Hadjáratok idején a fővezér is a fejedelem volt. A katonaság ellátását nagyrészt az országgyűlés által az erdélyi jobbágyságra kivetett hadiadó fedezte, de természetesen más kincstári jövedelmeket is felhasználtak e célra.

Magyarország törvényeinek és szokásjogának értelmében általános hadfelkelésre voltak kötelezve az erdélyi birtokos nemesek, de az itteni birtokokkal rendelkező magyarországi urak is. Az egytelkes nemesség tagjai közül négyen-öten állítottak ki egy katonát maguk helyett. Szintén a nemességet terhelte a portális katonaság kiállításának terhe, tehát birtokaik nagysága, azaz a jobbágyporták (jobbágytelkek) száma után kellett meghatározott számú lovas vagy gyalogos katonát kiállítaniuk. A jobbágyságnak is portánként megszabott számú katonát kellett hadba küldeni, íjjal, nyílvesszőkkel, karddal sőt puskával felszerelten.

A fejedelemség létrejötte és az ennek következtében föllépő társadalmi átalakulások megszüntették a székely jogegyenlőséget. A XVI. század első felében az elszegényedettek közül egyre többen helyezték magukat egy-egy székely előkelő védelme alá, akiknek cserébe odaadták a székely közösségtől nekik járó földet. Így, mivel más földjén laktak, „földönlakók"-nak nevezték magukat. A székely földönlakók helyzete jobb volt, mint a jobbágyságé, hiszen személyes szabadságuk megmaradt, szabadon költözhettek, önként vállalt szerződésben álltak a földesúrral, azt bármikor fölbonthatták, és odébb állhattak.

A székely társadalom teljes szétesése az 1562. évi székely lázadás után következett be. A lázadást társadalmi feszültségek, a székelység alávetésével, adóztatásával szembeni általános ellenállás váltotta ki. Leverése után János Zsigmond a segesvári országgyűléssel súlyos végzéseket hozatott, amelyek révén a székelység elszegényedett része véglegesen jobbágyi sorba süllyedt, elveszítette szabad költözését, és adófizetésre kényszerült. A székelyek katonai szolgálatára vonatkozóan Segesvárott elhatározták, hogy az előkelők 3-5 lóval keljenek föl, de katonáskodásuk fejében havi két forint zsoldot kapjanak a kincstártól, a lófők egy lóval egy hónapig ingyen tartozzanak katonáskodni, azután egy forint zsoldot kapjanak, míg a székely köznép közvetlenül a fejedelem szabad „birodalma" alá került, tehát a fejedelem rendelkezhetett fölöttük. A század végére a székelységből verbuválódott a fejedelmi udvar kék darabontjainak, azaz a fejedelmi testőrségnek és a fejedelmi várakban szolgáló vörös darabontoknak egy része, akik rendszerint már lőfegyverrel is föl voltak szerelve.

A tizenöt éves háború kényszerhelyzetében Báthory Zsigmond fejedelemn újra a székelyekhez fordult segítségért. Az 1595. évi őszi havasalföldi hadjárat során mintegy 22 ezer székely csatlakozott hozzá, mert a fejedelem régi szabadságuk visszaállítására tett ígéretet. A nagyrészt nekik köszönhető győzelmek után azonban Báthory Zsigmond még decemberben visszavonta ígéretét, s az emiatt fellázadó székelységen Bocskai István fővezér állt kegyetlen bosszút a következő év tavaszán.

1601-ben Báthory Zsigmond a székelyek katonai támogatását ismét úgy akarta megszerezni, hogy kiváltságlevélben állította vissza 1562 előtti szabadságaikat. Ez az oklevél rendkívüli jelentőségre tett szert, hiszen a következő másfél évszázadra meghatározta a székelység jogi helyzetét. Ettől fogva a közszékelység a szabad székely nevet viselte, és az 1691. évi Diploma Leopoldinum is erre hivatkozva szabályozta a székelység jogi helyzetét, adómentességét. A szabadságok visszaállítása azonban nem tudta megállítani a székelység jobbágyosodási folyamatát, tehát hadra fogható népességük a következő évszázadban is fokozatosan csökkent. A 17. századi fejedelmek is ügyeltek a székelyek támogatására, elsősorban haderejük készenlétben tartása céljából. I. Rákóczi Györgynek sikerült is megtartania a fejedelemség hadseregében a székely haderőt a XVII. század folyamán. Apafi Mihály fejedelemsége idejéből sok panaszt olvashatunk a székelyek hadfelszerelésének silány voltára vonatkozóan, ehhez azonban az is hozzájárult, hogy adómentességük ismét megszűnt.

A székelyföldi határőrrendszer kiépítése

A török kiűzését követően a Habsburg birodalom a legveszélyeztetettebb keleti és déli határai mentén sajátos katonai övezetet hozott létre. Az övezet önálló részekből állt és az A-Dunától a Keleti-Kárpátok északi részéig terjedt. A szervezés célja az volt, hogy az ott lakó és az oda telepítendő lakosságból olyan félkatonai társadalmi rend jöjjön létre, amely jelentősebb állami hozzájárulás nélkül képes a határőrizet elsődleges feladatait ellátni. Ilyenek az ellenséges beütések elhárítása, határzárak fenntartása járványok behurcolása ellen, határszéli csempészet megakadályozása, illegális határátlépők kiszűrése.

Erdélyben 1762-65 között a határőrségbe bevont családok férfitagjaiból két székely, két román határőr gyalogezredet, valamint egy székely huszárezredet szerveztek. A román határőröket román parasztokból toborozták, így az számukra társadalmi felemelkedést jelentett, de a személyükben szabad székelyek úgy érezték, hogy ez számukra többletterhet és személyi elnyomást eredményez.

A székelyföldi határőrrendszert a tervek szerint Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, illetve Udvarhely- és Aranyosszék falvaiban szervezték volna meg. Mivel a székelységet a régi hadkötelezettség alapján akarták bevonni a határőrségbe, csak a lófők, a gyalogok és a kisnemesek jöhettek számításba. A primorok már régen azonosultak az erdélyi nemességgel, így velük nem számoltak, a jobbágyok és a zsellérek is mentesültek a katonai szolgálat ezen formája alól. Miután Mária Terézia az erdélyi határőrség tervét jóváhagyta, a hadvezetés Buccow Adolf császári lovassági tábornokot nevezte ki Erdély katonai főparancsnokává, s királyi biztosként feladatává tette a terv véglegesítését, előbb a románok, majd a székelyek körében. A királyi biztos felszabadította a Beszterce-Naszód vidéki románokat Beszterce város .jobbágysága alól, s megkezdte áttérítésüket az ortodox vallásról a görög katolikus vallásra, majd áttette székhelyét a Székelyföldre. Magabiztos fellépését nem zavarta, hogy az átalakítást az erdélyi országgyűlés határozata és az érintett székek jóváhagyása nélkül kezdte meg.

A szervezőmunka azzal kezdődött, hogy a bizottság a királynő nevében közzétett egy felhívást, amely tudtul adta: fő- és jószágvesztés, valamint 500 forint pénzbüntetés vár azon 16-45 éves férfiakra, akik nem jelennek meg a meghirdetett összeíráson. Ugyanakkor az összegyűlt nép előtt dicsérték, a székelyek katonai erényeit, vitézségét, s kilátásba helyezték a földadó eltörlését, a régi szabadságjogok visszaállítást. A katonai rendszer céljaként a határok védelmét jelölték meg a moldvaiak és tatárok ellen. Az első elképzelések szerint a határőrök évi szolgálat három hónapot tett volna ki, napi 4-8 krajcár zsold mellett, az év többi részén a határőr, mint gazdaember vagy kézműves folytathatta volna a megszokott mesterségét.

A felhívásra először a gyergyóiaknak kellett választ adniuk. A bizottság 1762. júliusában a Gyergyói medencében látott munkához. A székelység válasza a felszólításra erős öntudatról árulkodott: ők mindig szabadok voltak, katonáskodni saját törvényeik és kiváltságaik szerint szoktak választott tisztek alatt, s csak ilyen feltételek mellett hajlandók a fegyvert felvenni. A nép mindenütt óvást emelt és régi szabadságjogaik tiszteletben tartását kérte, de az összeíró idegen tisztek főbelövéssel, kerékbetöréssel, akasztással fenyegetőztek, s pálcázni is kezdték az ellentmondókat.

A mindenhol megnyilvánuló kisebb-nagyobb ellenállás az udvarhelyszéki Homoródalmáson változott át nyílt ellenszegüléssé. Az itteniek s hat iderendelt szomszédos falu, majd újabb 43 település szabad székelysége kijelentette, hogy nem hajlandó az összeírást elrendelő parancsnak engedelmeskedni. A szék népe az Udvarhely melletti szombatfalvi réten összegyűlve egységes emlékiratot terjesztett elő. Az udvarhelyszéki ellenszegülés hatására Csík-, Gyergyó- és Kászonszékben, valamint Háromszéken sem tették le az esküt a székelyek.

Mivel Buccow sem jogaik megerősítését, sem azt nem ígérte meg, hogy saját tisztjeik lesznek, s az országból nem viszik ki a katonákat, sőt a kéréseket előterjesztő két küldöttet, Ambrus Ferencet és Bartalis Mátyást letartóztatta, a nép megrohanta a tábornok tartózkodási helyét, aki jobbnak látta menekülni, mintsem a feldühödött székelyekkel szembeszállni. Az ellenállás azzal vált teljessé, hogy a gyergyóiak a már kiosztott fegyvereket visszaadták s hazamentek.

A királynő tudomást szerezve az ellenállásról 1763 januárjában újabb leiratot bocsátott ki, hogy csak azokat kell felvenni a határőrségbe, akik önként jelentkeznek. Az évi szolgálat 4 hónap, békeidőben a gyalogosok 4, a lovasok 8 krajcár zsoldot kapnak élelmezésre, háború esetén a rendes katonasággal azonos elbánásban részesülnek. A székelyeket nem elégítette ki a királynő leirata. A királynő erre eltörölte az önkéntességet és megkezdték az összeírást, a fegyverek kiosztását és az eskü letételét császári katonai alakulatok jelenlétében. A gyergyóiak a fenyegetés hatására letették az esküt, de a madéfalvaiak a hegyekbe vonultak. A hozzájuk csatlakozó 700 csíki székellyel 1764. január 7-én Madéfalván éjszakáztak, amikor a császári katonaság megtámadta őket és 200-250 székelyt mészároltak le. (Madéfalvi veszedelem)

A madéfalvi vérengzés véget vetett az ellenállás minden formájának. 1764 telén és tavaszán Csíkban és Háromszéken 4982 család került be a határőri névjegyzékbe. Itt alakult meg az 1. székely határőr gyalogezred, 4212 határőrrel és 5166 növendékkel. A huszárezred csíkban 770 főt soroztak be. Háromszéken és a hozzácsatolt Bardóc fiúszéken szervezték meg a 2. gyalogezredet 3651 határőrrel és 4382 növendékkel. Innen 1049 huszárt soroztak be.

A határőrség számára kiadott haditörvény és szolgálati szabályzat meghatározta a határőrség feladatát és szolgálati rendjét. Így feladatai közé tartozott a határőrizet, a rablók elleni küzdelem, a csempészet és a kivándorlás megakadályozása. A katonák vasárnap és ünnepnap kötelesek voltak a parancsnokaiknál összegyűlni. A határőrzés költségeit a család fedezte, a kincstártól csak a fegyvert kapták.

Székelyek az 1848/49-es szabadságharcban

A Habsburg-hatalom a Székelyföldet a határőrrendszer bevezetésével egy katonáskodó és egy nem katonáskodó részre osztotta. Ezzel a társadalmat is két külön rétegre osztotta egészen 1848-ig. A katonáskodó székelyek irigykedve, de ugyanakkor lenézően tekintett az udvarhelyszéki és marosszéki paraszti életmódot folytató székelyekre. A katonarend úgy működött, mint a nemességé, vagy a jobbágyoké, apáról fiúra szállt, családról, családra öröklődött. Nem lehetett belőle szabadon kilépni, ezért a határőrök gyerekei csak a parancsnokság engedelmével járhattak magasabb iskolába. A Székelyföldön felállított tiszti és altiszti iskolák nem tudták ellensúlyozni a polgári oktatás hiányát.

A székelység végig ellenérzésekkel viseltetett a határőrséggel szemben, mert sértőnek találták, hogy azt az erdélyi országgyűlés jóváhagyása nélkül hozták létre, ezért törvénytelennek tekintették. Ha csak mód nyílt rá, ennek mindig hangot is adtak. A székely határőröknek tett ígéret, hogy külföldi háborúba nem viszik őket, csak óhaj maradt. Már az 1778/79-es bajor örökösödési háborúban harcolt néhány határőr alakulat, majd 1793-ban Franciaország elleni háborúban harcolt az 1. székely gyalogezred két zászlóalja és hat huszárszázad. A Napóleon elleni háborúkban is több székely határőr egységet is bevetettek. Négy zászlóaljuk harcolt Austerlitznél, a lipcsei csatában és ott voltak Waterloonál is.

A székelyek ezekben a háborúkban mindig megállták a helyüket, de nagy vérveszteséget is szenvedtek. Volt olyan falú, amelynek egyetlen katonája sem tért vissza a Napóleon elleni háborúkból. A székely huszárezred ezen időkben összesen 200 ütközetben vett részt és ez alatt több mint 1000 embert veszített.

A reformkorban, az 1841-43-as országgyűlésen vetődött fel az a javaslat, hogy a székelyeket mentsék fel a határőrizeti szolgálat alól, vagy dolgozzanak ki igazságosabb határőrizeti rendszert. A határőr ezredeket nem lehetett olyan elszigeteltségben tartani, mint a sorkatonaságot, így a forradalom alatt Uzonba kivezényelt határőr alakulatok megtagadták a parancsot, és nem voltak hajlandók elhagyni a szék területét. Az 1848 április 29-én összeült erdélyi országgyűlés eltörölte a székely határőrizeti rendszert és kimondta, hogy a határőrök nemzetőröknek tekintendők. Ez azt jelentette, hogy csak elvileg szünt meg a határőrizet, mert ők kötelesek voltak tovább katonáskodni. Az erdélyi császári Főhadparancsnokság szeretett volna a székely határőrséget a forradalom leverésére felhasználni, ami részben sikerült is. Agyagfalván 1848 októberében összehívták a Székely Nemzeti Gyűlést, ahol elhatározták, hogy a határőrség honvédséggé alakul át. Nem volt egyszerű ennek megoldása, mert végig mindkét oldalon harcoltak székelyek. Még nevük megváltoztatásához is majd egy évre volt szükség. Először Bem tábornok vitte a legalkalmasabbnak vélt zászlóaljakat a bánsági hadjáratára, majd az oroszok ellen védték a kárpáti szorosokat, majd ott vannak Bem minden csatájában. A három székely határőrezred 84 éves történetének a szabadságharc jelentette a legszebb korszakát.

A határőrizet feladatköre a szabadságharc leverését követően a zsandárság, majd a kiegyezés után előbb a pénzügyőrség, majd az 1880-tól megszervezett csendőrség feladatkörébe került. A székelyek, mint határőrök majd csak 1943-ban jutnak ismét szerephez.



[1] Erdély, “Transsylvania, Ardeal, Siebenbürgen; Erdőelve, Erdelw” több nemzetiségű tartomány a Kárpát-medence délkeleti sarkában. Erdély fogalmán ma háromféle területet értünk:

1. Földrajzi Erdély, egy földrajzilag összetartozó szerkezetű, markáns hegységekkel körülvett medence 57 000 km2 területtel.

2. Történelmi Erdély, változó területtel, amely a XVII. században mint önálló fejedelemség, messze túlterjedt a földrajzi Erdély határain. A földrajzi Erdélyen kívüli csatlakozó területeket Partium “Részek” névvel jelölték. Partium, a hajdani Zaránd, Közép-Szolnok, Kraszna vármegyék és Kővár vidéke, a Magyar Királyság és az önálló erdélyi Fejedelemség között hol ide, hol oda tartozott.

3. Az 1919 utáni Erdély az a terület, amelyet a trianoni béke szerint Romániához csatoltak, és ma is Románia része. Ez 103 000 km2, a magyar Alföld egy széles sávja (a Szamos, Körös vidéke és a Bánság keleti harmada) is ide tartozik. Az 1947. évi párizsi békeszerződés Erdélyt újra Romániához csatolta.

[2] Telegd, Nagyváradtól keletre fekvő település.

[3] Egyed Ákos: A székelyföldi határőrrendszer kiépítése. In. Nagy Képes millenniumi hadtörténet. Rubicon, Budapest, 2000. 234.old.

 
Naptár
2017. Július
HKSCPSV
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2005-12-26
 
A MAG TV FELVÉTELEI
 
The Árpád- Line
 
English version
 
De Arpad Lijn
 
Nederlandse
 
Publikationen
 
Studiums
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkajánló

www.bunkermuzeum.hu

www.klkf.gportal.hu

www.bazsalicska.gportal.hu

www.varak.hu

 

SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    ARIANA GRANDE TODAY - MAGYARORSZÁG EGYETLEN ARIANA GRANDÉVAL FOGLALKOZÓ HONLAPJA - TUDJ MEG RÓLA MINDENT    *****    KOSEMBLOG.GP//A MAGYAR "A SZULTÁNA" RAJONGÓI OLDAL//BY: KÖSEM// KOSEMBLOG.GP//MINDEN, AMI KÖSEM...