E-mail

szaboojj@gmail.com

 
Menü
 
PREZENTÁCIÓK
 
Tanulmányok
 
Erődítés történet
 
Kárpáterődítések
 
A magyarországi harcok kezdete 1944-ben
A MAGYARORSZÁGI HARCOK KEZDETE 1944-BEN

A második világháború menetében 1942 végén, illetve 1943 elején gyökeres fordulat következett be. Az antifasiszta koalíció erői magukhoz ragadták a hadászati kezdeményezést és megkezdték a fasiszta erők visszaszorítását. A gyors győzelem reménye szertefoszlott, a kormány lépéseket tett a német-magyar viszony lazítására. Újra fogalmazták a külpolitika irányultságát. A Kállay Miklós miniszterelnök nevéhez fűződő ún. „hintapolitika" alapelve az volt, hogy Magyarországa Nyugat ellen folytatott háborúban nem érdekelt, ezért velük békét kell teremteni. Ugyanakkor meg kell akadályozni, hogy a szovjet csapatok magyar területre lépjenek. Az elképzelésnek megfelelően 1943 tavaszán különböző csatornákon felvették a kapcsolatot a nyugati hatalmakkal. Abban reménykedtek, hogy a szövetségesek a Balkán felől hamarabb elérik Magyarország területét, mint a szovjet csapatok.

Balkáni brit partraszállás meg nem valósult angol elképzelés volt a második front megnyitására. Lényege az volt, hogy brit csapatok partra szállnak a Balkán-félszigeten (Isztria térségében, Görögországban vagy mindkét helyen), onnan bevonulnak Horvátországba, majd a ljubljanai hasadékon keresztül a Nagynémet Birodalom déli tartományaiba, illetve a délkelet-európai országokba, így Magyarországra. A magyar politikai vezetés 1944 nyaráig a balkáni brit partraszállásra építette a háborúból való kiugrás érdekében folytatott béketapogatódzásokat, s a katonai vezetés is bízott bekövetkezésében. A balkáni brit partraszállásra épített, hiúnak bizonyult reményeknek szerepük volt a kiugrási kísérlet előkészítésének kései megindításában. A politikai elképzelések megvalósítását a Honvédségnek kellett volna biztosítania azáltal, hogy garantálja a belső rendet, illetve a megszálló erők szovjet hadszíntérről való kivonása után a Kárpátok hágóinak megtartásával feltartóztatják az e térségben támadó szovjet csapatokat az angol-amerikai erők megérkezéséig.

Az 1943-1944 fordulóján és azt követően a katonapolitikai helyzet azonban lényegesen megváltozott. Miközben Olaszországban a hadműveletek igen lassan bontakoztak ki, addig Nyugat-Ukrajnában, az 1943. decemberében indított szovjet támadó hadműveletek azzal fenyegettek, hogy, a szovjetek hamarabb elérhetik a magyar határokat, mint a nyugati szövetségesek. Figyelembe véve a teheráni konferencián elfogadott határozatokat, kétségtelené vált, hogy a Szovjetunió mindenképpen hatással lesz Közép-Európa sorsának további alakítására.[1] Éppen ezért, a nyugati szövetségesek 1944 januárjában azt az üzenetet juttatták el a magyar kormányhoz, hogy létesítsen közvetlen kapcsolatot a Szovjetunióval, és semmiképpen ne álljon ellen a szovjet csapatoknak, mert a katonai vereség után a németekkel egy kategóriába kerül. A fegyverletétel kérdéseit a három szövetséges hatalom együtt tárgyalja le a magyar képviselőkkel.

Ezek a tények a Kállay Miklós miniszterelnök vezette kormány külpolitikájának teljes kudarcát jelentették. Ennek ellenére nem kívántak tárgyalni a Szovjetunióval. Azt tervezték, hogy a Szovjetunió területéről kivont, illetve a hátországban mozgósított erőkkel megszállják a Kárpátokat, és azt német segítség nélkül is megtartják. Abban reménykedtek, hogy ha Magyarország beszünteti Németország támogatását, és a német csapatok elhagyják az ország területét, a szovjet csapatok kikerülik Magyarországot.

A német vezető körök a Kállay-kormány külpolitikai törekvését eleve gyanakvóan figyelték. Kezdetben úgy gondolták, hogy fokozott politikai nyomással féken tudják tartani ingadozó szövetségesüket. Amikor azonban a németek számára ismertté vált, hogy a magyar kormány nyugati kapcsolatokat épít ki, Magyarország fontos földrajzi helyzete miatt Hitler 1943. szeptember végén az ország katonai megszállása mellett döntött.[2]

1944 elejére a keleti arcvonal helyzete a németek számára jelentősen rosszabbodott. Fennállt a veszélye annak, hogy a szovjet csapatok egy Kijev-Vinyica irányú sikeres hadművelettel kijuthatnak a Kárpátokhoz. Ebben a helyzetben Magyarország szilárd kézben tartása elengedhetetlen követelménnyé vált, ugyanis a magyar csapatok megnyithatják az arcvonalat a szovjet erők előtt, így azok rövid idő alatt kijuthatnak az Alföldre. Ez esetben pedig a német haderő egész déli és balkáni arcvonala katasztrofális helyzetbe kerülhetett.

A német aggodalmakat táplálták a magyar megszálló erők hazahozatalára vonatkozó ismételt kérelmek, és a magyar kormány szándéka a Kárpátok védelmére, német segítség nélkül. Közben március 7-ére az 1. Ukrán Front sikeres támadó hadművelete nyomán tovább romlott a helyzet. Március 12-én Hitler aláírta a megszállást elrendelő utasítást. A feladat végrehajtására négy csoportosítást hoztak létre, melyeknek Budapest irányába kellett benyomulniuk, majd a Tiszáig bezárólag megszállni az országot.

A magyar politikai körökben ugyan élt a német megszállástól való félelem, igazából nem tettek ellene semmit. Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a vezérkar főnöke a német csapatösszevonásokat csupán a politikai nyomás eszközeként értékelte, és a kormányzót is ilyen irányban befolyásolta. Így került sor a Hitler és Horthy klessheimi találkozásra.[3] Horthy kormányzó előbb felháborodva visszautasította az árulás vádját, és nem fogadta el a megszállást. Végül is tudomásul vette a szorult helyzetet, és a Kállay-kormány menesztésének szükségességét. Ennek eredményeképpen a német csapatok lényegében ellenállás nélkül megszállták az országot.

A német követelésre kinevezett Sztójay-kormány viszonylag gyorsan stabilizálta belső helyzetét. Az új kormány kinevezéséről és a német csapatok Magyarországra érkezéséről kiadott hivatalos nyilatkozat az eseményeket úgy állította be, hogy megmaradt a politikai jogfolytonosság, az ország függetlensége. A valóságban a magyar gazdaság és katonai erő teljes egészében a németek szolgálatába állt.

Az 1. magyar hadsereg mozgósítása és harcai a Kárpátok előterében

Még a német megszállás előtt, 1944. január 6-án mozgósították az 1. hadsereget. Négy magasabbegysége, a 16., és 24. gyaloghadosztály, az 1., és 2. hegyidandár 1944. március végére be is fejezte a felvonulást az Északkeleti-Kárpátokban, ahol a Körösmező-Uzsok szakaszon határvédelemre rendezkedett be.[4] A magyar kormánykörök az ország területi egységének megőrzése érdekében az 1940 őszén létrehozott Erődítési Parancsnokság irányításával hozzálátott a Kárpátokon átvezető hágók megbízható lezárásának előkészítéséhez. Az évek folyamán a Kárpátok körzetében három megerődített vonalat építettek ki. Az Északkeleti-Kárpátok hágóit lezáró legkülső vonal, az ún. Hunyadi-állás volt.[5] Ez mögött a Kárpátok gerincén, az ezeréves határt követve húzódott a Szent László-állás.[6] A védelmi rendszer legjobban kiépített állásaival az Árpád-vonal rendelkezett. Az Északkeleti- és Keleti-Kárpátokon átvezető utakat zárta le a Déli-Kárpátokkal való találkozástól az Uzsoki-hágóig. Ezen a vonalon nem összefüggő védelmi rendszert hoztak létre, hanem a folyó- és patakvölgyekben futó út-, valamint vasútvonalakat zárták le, az arra alkalmas helyeken erődtámpontokkal, völgyzárakkal, műszakilag megerődített támpontokkal és az ezeket kiegészítő műszaki zárakkal, fa-, föld- és betonerődökkel.

A magyar katonai felső vezetés 1944 kora tavaszán azt remélte, hogy a szovjet csapatok a Kárpátok elérése után azt északról és délről megkerülve folytatják az előretörésüket. Így a megszálló hadosztályok visszavonhatók lesznek és erősítik majd a Kárpátokban a határvédelmet.

Az elképzelések azonban nem váltak valóra, mert az 1. német páncéloshadsereg 1944. elején elszenvedett veresége következtében Tarnopol és Csernovic között mintegy 200 kilométeres rés keletkezett a védelemben. A német megszállás új helyzetet teremtett a parancsnoklási viszonyokban. A Kárpátokban felvonuló 1. hadsereg az Észak-Ukrajna Hadseregcsoport alárendeltségébe került. Náday István vezérezredes (az 1. hadsereg parancsnoka) a mozgósítás elrendelésekor azt a feladatot kapta, hogy a Kárpátokban rendezkedjen be védelemre. Erich Manstein vezértábornagy, az Észak-Ukrajna Hadseregcsoport parancsnoka azonban a magyar erőkkel kívánta lezárni az 1. német páncélos-hadsereg és a 8. német hadsereg között keletkezett rést, a Dnyeszter és a Kárpátok között. Náday vezérezredes, miután nem tudta elérni, hogy hadseregét a kormányzói utasításnak megfelelően alkalmazzák, lemondott a hadsereg-parancsnokságról. Utódja Lakatos Géza vezérezredes lett.

Április 5-én Lakatos Géza vezérezredes megkapta csapataira vonatkoztatva az alkalmazási utasításokat. Ennek lényege, hogy a Kárpátok hágóiból kiindulva vegyék birtokba a Kolomea-Ottinia-Sztaniszlau körzetet és állítsák helyre az összeköttetést az Észak-Ukrajna és a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport között. A támadás április 17-én 14,00-kor indult és csaknem két héten át, igen kevés eredménnyel folytatódott. A VI. hadtest támadása többszöri próbálkozás ellenére Kuti és Korsov előtt elakadt. A VII. hadtest Ottiniát ugyan elfoglalta, de Obertint nem. A XI. német hadtest magyar hadosztályai is kevés sikert értek el, Kolomeát többszöri nekirugaszkodásra sem tudták birtokba venni, miközben a 2. páncéloshadosztály elvesztette harckocsijainak 80%-át, a 2. hegyidandárt pedig súlyos személyi veszteségei miatt ki kellett vonni az arcvonalból. A hadsereg összesen több mint 15 000 fős veszteséget szenvedett. Lakatos vezérezredes a további felesleges veszteségek elkerülése végett április 30-án Kuti-Kosov-Pistyin-Pecsenyicin -Ottinia -Tlumacs terepszakaszon alárendeltjeit védelembe rendelte. Egyidejűleg folytatták a Hunyadi-állás támpontjainak megerődítését. Itt a következő hónapokban a helyi jellegű szovjet kezdeményezéseket nem számolva, nyugalom uralkodott.

Az említettekkel csaknem egy időben, április 27-én megszüntették a megszálló feladatokat ellátó könnyű hadosztályokat és három gyalogezredes tartalék hadosztályokká szervezték át.[7] Az 1. hadseregnél május 26-án parancsnokváltásra került sor, miután Horthy Miklós a közismerten németbarát Beregfy Károly vezérezredest[8] nevezte ki, ezzel együtt több hadosztály és hadtest élén is változás történt. Beregfy vezérezredes azt kapta feladatul, hogy ha visszavonulásra kerül a sor, a Kárpátok védelmét tartsa szem előtt.

1944. június 23-án elkezdődött a szovjetek „Bagragyion” fedőnevű hadművelete, amely hamarosan hatással volt az 1. hadsereg tevékenységére, ugyanis július 13-án a szovjetek Tarnopol-Brodi szakaszon csapást mértek Lemberg irányába. Közben a szovjet csapatok a magyar hadsereg arcvonalának északi szárnyán is támadásba mentek át, azzal a közvetlen céllal, hogy elérjék Ottinia és Nadvornaja körzetét.

Az Észak-Ukrajna Hadseregcsoport július 15-én - a sikertelenséget látva - az 1. hadsereget északi irányú visszavonulásra utasította. Beregfy, - tartva magát a kormányzói utasításhoz - ezt nem hajtotta végre, de hamarosan elvesztette kontrollját az események felett. A németek követelték a tehetetlen Beregfy leváltását és igyekeztek az egész 1. hadsereget német vezetés alá vonni. Horthy kormányzó ennek elkerülése érdekében az 1. hadsereg élére Miklós Béla vezérezredest nevezte ki.[9] Az augusztus 1-én kinevezett új hadseregparancsnok első feladatának tekintette a személyi állományban és technikában is jelentős veszteséget szenvedett csapatok feltöltését, átszervezését.[10] Ezt követően az 1. hadsereg erői a Radnai-hágótól a Duklai-hágóig a Kárpátokban helyezkedtek el. Jobb szárnyon a VI. hadtest csatlakozott a XII. német hadtesthez, középen a VII. hadtest míg a bal szárnyon a III. hadtest helyezkedett el, csatlakozva a II. német hadtesthez. Itt augusztus közepére stabilizálódott a helyzet. 1944. augusztus végére a szovjet csapatok az Északkeleti-Kárpátok teljes hosszában 20-50 kilométerre megközelítették az 1940-es magyar határt, miközben az angol-amerikai csapatok ekkor még légvonalban is több mint ötszáz kilométerre harcoltak Magyarország nyugati határától.

A szovjet-német arcvonal déli szárnyának eseményei 1944 augusztusában

A székely határőrség története szempontjából a szovjet-német arcvonal déli szárnya fontos igazán, ezért ezt részletesebben tárgyaljuk. Mint láttuk, az arcvonal északi szárnyát az 1. magyar hadseregnek sikerült a Kárpátok előterében stabilizálni. Ezzel egy időben, 1944. nyarán a német hadvezetés a szovjet-német arcvonal déli szárnyán igen erős csoportosítást hozott létre. Azt remélték, hogy ez képes lesz Románia, és ezzel együtt az egész Balkán megtartására. Ezen az arcvonalon Hans Friessner[11] vezérezredes parancsnokságával a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport szervezte a védelmet, és valóban igen erősnek tünt. Állományába német és román erők tartoztak. Arcvonala a Kárpátok mentén húzódott, délkeleti irányban majd keletnek fordult Bravicsáig, innen délkeletnek tartott a Dnyeszter mentén, a Fekete-tengerig. A Dél-Ukrajna Hadseregcsoport 580 km-es arcvonalának északi szárnyán a 8. német és a 4. román hadsereg, valamint a XVII. német önálló hadtest rendezkedett be, állományába 7 német gyalogos-, illetve hegyi-hadosztály, 1 német páncélgránátos hadosztály, 13 román gyalogoshadosztály, 4 román hegyidandár és 1 román harckocsi-hadosztály tartozott. A déli szakaszon a 6. német és a 3. román hadsereg csoportosult, állományába 12 német gyalogoshadosztály, 1 német páncéloshadosztály, 4 román gyalogoshadosztály és 1 román lovashadosztály tartozott. A csoportosítás légi támogatását a 4. német légi flotta egy része és egy román repülőhadtest biztosította. A Hadseregcsoport kötelékébe 49 hadosztály (25 német, 23 román és 1 szlovák) és 5 román dandár tartozott. A hadosztályok közül 3 volt páncélos. A parancsnokság, kihasználva a nagyszámú vízi akadályt és a dombos, átszegdelt terepet, mintegy 80 km-es mélységben műszaki akadályrendszerrel megerősített szilárd védelmet igyekezett létrehozni.

A szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása értékelve a kialakult helyzetet elhatározta, hogy az itt lévő 2. és 3. Ukrán Front erőivel szétveri a Dél-Ukrajna Hadseregcsoportot, felszabadítja a Moldvai SZSZK-t, és területének birtokbavételével kikényszeríti Románia kilépését a fasiszta blokkból, illetve szembefordulását Németországgal. A feladat végrehajtására rendelkezésre állt a 2. Ukrán Front állományában hat összfegyvernemi hadsereg és két lövész hadtest (41 hadosztály), egy harckocsi-hadsereg. két önálló harckocsi-hadtest és egy lovas-hadtest, valamint egy légi hadsereg. A 3. Ukrán Front állományában négy összfegyvernemi hadsereg és egy lövészhadtest (37 hadosztály), két önálló gépesített hadtest és egy légi hadsereg. A két front összesen rendelkezett 1,25 millió fővel, 16 000 löveggel és aknavetővel, 1870 harckocsival és rohamlöveggel és 2200 harci repülőgéppel. Az erőfölény tehát jelentős volt a szovjetek javára. A hadművelet kezdetét 1944. augusztus 20-ára tűzték ki. A meghatározott időig a frontok a hadműveleti tervek kidolgozása és a csapatok felkészítése mellett feltöltötték anyagi készleteiket. A siker érdekében mindkét front a német-román védelem leggyengébb pontjára tervezte az áttörést, és ide összpontosították fő erőiket. Így az áttörési szakaszokon sokszoros erőfölényben voltak az ellenséggel szemben.

A terveknek megfelelően a támadás 1944. augusztus 20-án, erőteljes tüzérségi és légi előkészítés után megindult. A viszonylag keskeny sávban nagy erőfölénnyel támadó frontok már az első nap áttörték a német-román védelem harcászati mélységét és kijutottak a harmadik védőöv előterébe. Friessner vezérezredes augusztus 21-én mindkét irányban gyalogsági és páncélos erők ellencsapásaival igyekezett elreteszelni az áttörést. Ezek azonban a várt eredményt nem hozták meg, mert a szovjetek újabb harckocsi és gépesített erők bevetésével az ellencsapásokat elhárították és nagy ütemben folytatták a támadást a meghatározott irányokba. Augusztus 22-én estére a szovjet frontok elfoglalták az ellenség nyugati irányú, főbb visszavonulási útjait. A támadás három napja alatt a 2. Ukrán Front 60 km-t nyomult előre és az áttörést 120 km-re szélesítette, míg a 3. Ukrán Front ez alatt 70 km-t tört előre és az áttörés szélessége 130 km-re nőtt. Az elért eredményeket kihasználva a frontok augusztus 23-án már a gyűrű bezárásáért harcoltak, míg más kötelékek a támadást fejlesztették tovább. Ezzel tulajdonképpen a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport védelmi vonala darabokra szakadt. Középen a 6. német és a 4. román hadsereg jelentős erőit bekerítés veszélye fenyegette, északnyugaton a 8. német hadsereg a többi erőktől elvágva a Kárpátokba szorult, délen pedig a 3. román hadsereget szorították a Fekete-tengerhez.

Románia átállása és ennek következményei

1944. augusztus 23-án 16 órakor I. Mihály[12] román király - miután Ion Antonescu[13] marsall az ország diktátora megtagadta az együttműködést- letartóztatta őt, majd 18 órakor tájékoztatta a teljesen meglepett német követet az átállásról és ezzel párhuzamosan a megalakított katonai kormány lezárta a Bukarestbe vezető útvonalakat majd blokád alá vette az itt lévő német alakulatok elhelyezési körleteit.

Este 22 órakor hangzott el a rádióban a király kiáltványa, melyben bejelentette az Antonescu vezette diktatúra felszámolását, a fegyverszünetet a szövetségesekkel és felszólította a román hadsereget, hogy indítson támadást Észak-Erdély birtokbavételére. A kiáltvánnyal egy időben a román vezérkar is parancsot adott ki, melyben követelték a német haderő kiverését az országból és az aktív fellépést Észak-Erdély meghódítására.

A román átállás meglepte a német vezetést, annak ellenére, hogy az előkészületekről a magyar kormány tájékoztatta őket. A felkészülés ugyanis lényegesen előbb kezdődött. A király és környezete már 1943-ban titokban kapcsolatot létesített az angolszász hatalmakkal, és a Szovjetunióval. Így 1944 tavaszától már konkrét tárgyalások folytak Kairóban és Moszkvában. 1944 májusától kezdték a kiugrás aprólékos előkészítését. Június közepén az átállás időpontját augusztus 26-ra tűzték ki, és szükség esetén a fegyverrel való kikényszerítést is előkészítették a németekkel szemben. Végül is az augusztus 23-ára való módosítást az augusztus 20-án Iasi—Kisinyov térségében meginduló szovjet támadás váltotta ki, mely napok alatt áttörte és darabokra szabdalta a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport védelmét, benne a 3. és 4. román hadsereg arcvonalát is.

A iasi—kisinyovi szovjet támadó hadművelet sikerei, valamint a román átállás következtében a Dél-Ukrajna Hadseregcsoportnak nem sikerült megállítani a szovjet előretörést, előbb a Duna delta—Galac—Foksány kapu-Kárpátok vonalban, majd a Déli-és Keleti-Kárpátok csatlakozásán sem. Mindez azt jelentette, hogy a németek számára elveszett a Havasalföld és egész Románia, de a Balkán jelentős része is. Ugyanakkor a Kárpát-medence és Magyarország mindenáron való tartása felértékelődött. A román olaj elvesztését követően a magyarországi szénhidrogénmezők birtoklása a háború folytatása szempontjából a német haderő számára létfontosságúvá vált. Német szakértők úgy nyilatkoztak, hogy a magyar olaj (amely ekkor már az egyetlen forrása volt a németeknek) elvesztését követően a német haderő már csak egyetlen hónapig képes folytatni a háborút. A térség elvesztése a Harmadik Birodalom további szövetségeseinek elvesztését is maga után vonta volna.

1944 nyarán a magyar politikai és katonai vezetésben sokan hitték, hogy a háború még sokáig távol tartható Magyarországtól. Magyarország 1944 tavaszáig a béke szigetének számított, annak ellenére, hogy április 3-án az angolszász légierő megkezdte az ország területének nagyarányú bombázását, de az ellenséges haderők még nem foglaltak el országrészeket. Maga a Honvéd Vezérkar főnöke, Vörös János vezérezredes[14] is bizakodóan jelentette ki, hogy a Kárpátokban (német segítséggel) a szovjet haderő előrenyomulása hosszabb ideig feltartóztatható.

A román haderő

Románia átállásakor, augusztus 23-án a IX. magyar hadtesttel szemben még az 1. román hadsereg állt 26 hadosztállyal amiből 19 kiképző hadosztály[15] volt. Az 1. hadsereg-parancsnokság alá tartozott még a Határőrcsapatok Parancsnoksága és minden katonaiskola. Állományát 328.189 katona alkotta.[16]

Az átállást követően a román csoportosítás megváltozott. Szeptember 6-ától az 1. és a 4. hadsereg belépett a 2. Ukrán Front kötelékébe.[17] Szeptember 1-től életbe lépett a román hadsereg új vezetési rendszere. Az 1. és 4. hadsereg-parancsnokság között „felosztották" Erdélyt. Az 1. hadsereg-parancsnokság áttelepült Dévára; és átvette a vezetést a Dél-Erdély nyugati felén, a Partiumban és a Bánságban állomásozó csapatok felett. A Nagyszebenbe áttelepülő 4. hadsereg-parancsnokság átvette a vezetést a 6. hadtest, a 6. territoriális, a gépesített és a hegyi-hadtest felett. Az 1. és 4. román hadsereg harcoló állománya együtt 138.073 katonával, 611 löveggel, 1809 aknavetővel, 6500 géppuskával és 8159 géppisztollyal rendelkezett. [18]

A 4. hadsereg kötelékébe tartozott még egy hadrendi szám nélküli páncélos csoport, állományában egy gépesített vadászzászlóaljjal, egy harckocsi-zászlóaljjal, egy 75 mm-es páncéltörő tüzérosztállyal, egy légvédelmi tüzérüteggel, egy sorozatvető-osztállyal és három műszaki századdal. A harckocsi-zászlóalj egy harckocsi-századból és egy rohamlövegszázadból állt, összesen 16 harckocsival és rohamlöveggel.[19]

Sajátos szervezettel bírt román Tudor Vladimirescu (1944. október 20-tól Tudor Vladimirescu-Debretin) hadosztály. Az önkéntesekből, ún. antifasiszta iskolát végzett hadifoglyokból, kommunistákból felállított magasabbegység a Szovjetunióban került felállításra, nem volt hadrendi eleme a román haderőnek.[20] Három gyalogezreddel, egy tüzérezreddel, egy műszaki zászlóaljjal, egy páncéltörő tüzérosztály, egy vegyi- és egy légi szállítású századdal rendelkezett.

A szovjet haderő

A Front mint hadseregeket összefogó felső szintű parancsnokság a katonai vezetési struktúrában elfoglalt helye szempontjából megfelelt a német hadseregcsoportnak.[21] Erdélybe a Rogyion J. Malinovszkij marsall vezette szovjet 2. Ukrán Front tört be. Ennek jobbszárnyán Filipp F. Zmacsenko vezérezredes 40. összfegyvernemi hadseregét 1944 augusztus-szeptember fordulóján az 50. és 51. lövészhadtest alkotta. Az 50. hadtestbe a 13., 240. lövészhadosztály és a hozzávetőleg dandárerőnek megfelelő 54. és 159. gárda-megerődített körlet, az 51. hadtestbe a 38., 232, lövész- és 42. gárda-lövészhadosztály tartozott.

A 7. gárdahadsereg Mihail Sz. Sumilov vezérezredes parancsnoksága alatt a 24. és a 25. gárda-lövészhadtest a 6., 72. és 81. gárda-lövészhadosztállyal, illetve a 36. gárda-, 53. lövészhadosztállyal a 6. gárda-légideszanthadosztállyal harcolt.

A Szergej V. Trofimenko vezérezredes vezette 27. hadseregbe a 35. gárda-, illetve 33. és 104. lövészhadtest tartozott. A 35. hadtestet a 3. gárda-légideszart-, 93. lövész hadtest, valamint a 2. román hegyihadosztály, a 33. hadtestet a 78., a 203. és a 337. lövészhadosztály, valamint a román „Tudor Vladimirescu" hadosztály, a 104. hadtestet a 4. gárda-, a 180. és a 206. lövészhadosztály alkotta.

A 6. gárda-harckocsihadsereget Andrej G. Kravcsenko vezérezredes parancsnoksága alatt az 5. gárda-harckocsihadtest és a 9. gárda gépesített-hadtest alkotta, a 6. gárda-gépesített- és a 20., 21., 22. gárda harckocsi-dandárral, a 46. gárda-harckocsi- és a 30., 31. gárda gépesített-dandárral.

Az Ojtozi-szorosban, a Marosvásárhely környéki harcokban és a tordai csatában részt vett a 2. lovas-gépesített csoport, állományában a 23. harckocsi- és az 5. gárda-lovashadtesttel (A. O. Ahmanov altábornagy, Sz. I. Gorskov altábornagy). Azokat a 3., 39., 1 harckocsi- és 56. gépesített dandár, illetve a 11., 12. gárda- és a 63. lovashadosztály alkotta.

A 2. Ukrán Front harcát az 5. légihadsereg támogatta, állományában két csatarepülő hadtesttel, egy vadászrepülő-hadtesttel és egy bombázórepülő-hadosztállyal.

A szovjet lövészhadosztályok három lövészezredből, ezredenként három lövészzászlóaljból, zászlóaljanként három lövészszázadból álltak. A zászlóaljak egy géppuskás-, egy aknavetőszázaddal (9 db 82 mm-es aknavető) és egy páncéltörő ágyússzakasszal (3 db 37 mm-es páncéltörő ágyú) rendelkeztek. A lövészhadosztály harcértékét összesen 11.706 fő, 72 (közepes és könnyű) löveg, 126 aknavető, 12 légvédelmi és 57 páncéltörő ágyú, 107 páncéltörő puska, 18 (14,5 mm-es) nehézgéppuska, 166 (7,62 mm-es) géppuska, 337 (7,62 mm-es) golyószóró, 3594 (7,62 mm-es) géppisztoly, 6330 (7,62 mm-es) puska és karabély, valamint 342 különféle gépkocsi adta.[22]

A szovjet hadosztályok önmagukban nem voltak jelentősen erősebbek a magyar vagy német alakulatoknál. Harcértéküket az emelte meg jelentősen, hogy a Front-parancsnokságok nagyszámú tüzérséget, harckocsizó és gépesített vagy gépkocsizó lövész alakulatokat csoportosítottak a főcsapást mérő lövészalakulatok sávjába. A Frontokhoz szervezetszerűen nem tartoztak tüzércsapatok, de a Legfelsőbb Főparancsnokság ún. tüzértartalékából mindenkor bőségesen álltak rendelkezésükre. Így nem a gyalogság, hanem a tüzérség fölénye volt nyomasztó.[23]

A lövészcsapatokat megerősítették vagy támogatták harckocsizó és gépesített alakulatok is. Ezeket általában nem az áttörés kiharcolására, hanem az áttört lövészalakulatok „sikerének" kifejlesztésére vetették be. A páncélos és gépesített hadtest páncélosainak száma nem tért el nagyon egymástól, a harckocsi-hadtest 270 harcjárművet számlált, a gépesített 246-ot. Ehhez tartozott még 8-8 sorozatvető (48 indítókerettel) 36, illetve 80 löveg, valamint 94, illetve 154 aknavető.

Az Észak-Erdélyben állomásozó magyar erők

A román átállás pillanatában Észak-Erdélyben a IX. magyar hadtestparancsnokság és a Székely Határvédelmi Erők Parancsnoksága alá tartozó alakulatok állomásoztak. A IX. (kolozsvári) hadtest kötelékébe az 1943. évi hadrend szerint a 25. (nagyváradi) és a 26. (kolozsvári) gyaloghadosztály, valamint a 27. (marosvásárhelyi) könnyűhadosztály tartozott. A 25. és 27. hadosztály távol volt, még korábban az 1. hadsereghez, a Kárpátok előterébe, Kolomea térségébe vezényelték, a 26. hadosztályt pedig fel sem állították.

A IX. hadtest csekély erőkkel rendelkezett. Csak a 9. határvadász dandár volt teljes harcértékű, a többi feltöltetlen keretalakulat.[24] A hadtest parancsnoka dálnoki Veress Lajos altábornagy (szeptember 1-től vezérezredes) volt. Beosztását 1942. november 15. óta töltötte be. 1944. augusztus 25-től a kormányzó őt bízta meg a 2. hadsereg parancsnokságának megalakításával, amelyet a IX. hadtestparancsnokságra alapozva állított fel. A hadsereget október 16-ig vezette, ekkor a kormányzó akadályoztatásának esetére homo regiusnak kijelölt tábornokot a 8. német hadsereg vezérkari főnöke letartóztatta. A IX. hadtest parancsnokságával vitéz Kovács Gyula vezérőrnagyot[25] (szeptember 1-től altábornagy) bízták meg, akit november közepén Vasváry Frigyes vezérőrnagy[26] követett. Az erdélyi IX. hadtest keretalakulata volt a 25. (Nagyvárad-Zilah), a 26. (Kolozsvár-Dés-Beszterce), illetve a 27. gyalog-pótezred[27] (Marosvásárhely-Székelyudvarhely-Sepsiszentgyörgy), három-három gyalog-pótzászlóaljjal; a 9. tüzér-pótezred (9/I., II. könnyűágyús-pótosztály, Kolozsvár), továbbá a hadtest közvetlen 101. nehéztarackos-pótosztály (Margitta) és a 14. kerékpáros-pótzászlóalj (Kolozsvár).

A 9. határvadászdandár parancsnoksága (Szász Ferenc vezérőrnagy[28]) Csíkszeredán székelt. Alárendeltségébe három határvadászcsoportban négy határvadász-zászlóalj tartozott, egyenként három határvadász- és egy nehézfegyverszázaddal, utóbbi állományában egy géppuskás- (12 géppuska) és egy aknavetőszakasszal (4 cső), a zászlóalj közvetlenek között egy árkászszázaddal, egy távbeszélőszakasszal, egy aknavetőszakasszal (2 cső) és két páncéltörőszakasszal (4, illetve 2 cső). A vonat határvadász-csoportonként két fogatolt és egy hegyi- (málhásállat-) vonatoszlopból, egy taliga-, egy lőszerkezelő-, egy fogatolt egészségügyi-oszlopból és egy gépkocsizó egészségügyi szakaszból állt. A 65. határvadászcsoport parancsnoksága Gyergyószentmiklóson, az ennek alárendelt 21. határvadász-zászlóaljé Gyergyótölgyesen volt. A zászlóalj 1. százada Gyergyóbékásra, 2. százada Bélborra települt. A 70. határvadászcsoport parancsnoksága Csíkszeredán, az ebbe tartozó 32. határvadász-zászlóaljé Gyimesfelsőlokon volt. A zászlóalj 1. százada az Úz völgyében települt, közvetlen a határra (az ún. Zollamthoz), 2. százada a Csobányos-völgybe, a határtól beljebb fekvő Csobányos-telepre és a völgyzárhoz. A sepsiszentgyörgyi 67. határvadászcsoport-parancsnoksághoz két határvadász-zászlóalj tartozott. A 24. zászlóalj parancsnoksága Kézdivásárhelyen volt, 1. százada Bereckre települt. A 26. zászlóalj parancsnoksága Sepsiszentgyörgyön székelt, 2. százada az Ojtozi-szorosban közvetlenül a határon lévő Sósmezőn települt. Ez a négy zászlóalj használta a hegyi megnevezést is.

Két határvadászcsoportot nem soroltak a 9. határvadászdandár kötelékébe. Ezek is a Székely Határvédelmi Erőkhöz tartoztak, amelynek parancsnoka 1944. július 1. és október 16. között vitéz Horváth Ferenc vezérőrnagy volt[29], aki vitéz nemes felsőtorjai Kozma István vezérőrnagyot követte. A 68. határvadászcsoport parancsnoksága és az abba tartozó 34. határvadász-zászlóaljé Székelyudvarhelyen, a 69. határvadász-csoportparancsnoksága Marosvásárhelyen települt, úgyszintén az ennek alárendelt 23. határvadász-zászóalj parancsnoksága. A 69. csoportba tartozó 22. határvadász-zászlóalj parancsnoksága Besztercén volt. E két határvadászcsoport csupán annyiban különbözött a 9. határvadászdandárba sorolt háromtól, hogy zászlóaljai nem bírtak hegyi megnevezéssel, s hogy állományukba egy-egy kerékpáros-század is tartozott. A Székely Határvédelmi Erők Parancsnokságát alárendelték a IX. hadtest parancsnokságának.

A 9. határvadászdandárba tartozott az 59. határportyázó-zászlóalj (Tusnádfürdő), kötelékében két határportyázó-századdal (59/1. Barót, 3 őrs; 59/2. Sepsiszentgyörgy, 4 őrs) a 26. határvadász-zászlóalj határszakaszán. Hat portyázószázad helyezkedett el a többi hat határvadász-zászlóalj tevékenységi körzetében. Hadrendi számuk megegyezett a zászlóalj hadrendi számával, kivéve a 22. portyázó századot, amelynek parancsnoksága Tekén települt. Örseik száma változó volt: 21. század 6; 32. század 5; 24. század 4; 34. század 7; 23. század 13 és a 22. század 7 őrs. A hat portyázó század a hat határvadászcsoport parancsnokságának alárendeltségébe tartozott.

A történelmi határon 1940-től megkezdődött az Árpád-vonal kiépítése. Összefüggő védővonalat nem képezett, de 1944 augusztusában több eleme (elsősorban völgyzár) már állt.[30] Ezeket a Radnai-havasoktól az Ojtozi szorosig tizenkét erődszázad biztosította. A 9. határvadászdandár kötelékébe tartozó három határvadászcsoport-parancsnokság alárendeltjei voltak, hadrendi számuk (perezetten írva) megegyezett ezek határvadász-zászlóaljainak hadrendi számával. Kivételt egy század képezett, az 59/1. (Tusnádfürdő), amely az egyetlen portyázó-zászlóalj hadrendi számát viselte a 26. határvadász-zászlóaljé helyett. A tizenegy erődszázad elhelyezkedése: 21/1. Békás, 21/2. Maroshévíz, 21/3. Borszék, 21/4. és 5. Gyergyótölgyes, 21/6. Palotailva, 32/1. Úz völgye 32/2. Gyimesfelsőlok, 32/3. Gyimesközéplok, 24/1. Ojtoz-telep, 24/2. Kászonújfalu.

A Székely Határvédelmi Erők kötelékébe tartozott a húsz székely határőrzászlóalj. E milíciajellegű egységek a határvadászcsoportok működési területéhez kötődtek. 65. határvadászcsoport: 1. és 2. székely határőrzászlóalj (Gyergyószentmiklós), 3. zászlóalj (Ditró); 70. csoport: 4. zászlóalj (Csíkszépvíz), 5. (Karcfalva), 6. (Csíkszereda); 67. csoport: 8. zászlóalj (Kézdivásárhely), 10. (Kovászna), 11. és 12. (Sepsiszentgyörgy), 13. (Barót); 68. csoport: 14. zászlóalj (Székelyudvarhely), 15. (Oklánd), 17. (Székelykeresztúr), 18. (Parajd); 69. csoport: 19. zászlóalj (Marosvásárhely), 20. (Erdőszentgyörgy), 21. (Ákosfalva), 22. (Mezőmadaras), 27. (Nyárádszereda).[31]

Egy székely határőrzászlóaljba négy határőrszázad, egy nehézfegyverszázad (nehézpuska-, páncéltörő-, aknavetőszakasz 2-2 csővel), egy árkász- és egy távbeszélőszakasz tartozott. A 9. határvadászdandár területén díszlokált zászlóaljak (1-13. hegyi-) rendelkeztek még egy huszárszakasszal és egy kerékpáros-rajjal is. A többi zászlóalj (14-27.), amely nem használta a hegyi megnevezést, egy kerékpáros-szakasszal és egy huszárrajjal rendelkezett.

A Székely Határvédelmi Erők Parancsnokságának közvetlen alárendeltje volt a 2., a 9. határvadászdandár parancsnokságáé pedig az 1. székely tüzérosztály, egyenként négy-négy hegyi-ágyúsüteggel (4-4 cső). Az 1. osztály parancsnoksága Csíkszeredán, ütegei Csíkszeredán, Gyimesfelsőlokon, Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön (ideiglenesen Uzonban), a 2. osztály parancsnoksága Besztercén, ütegei Gyergyótölgyesen, Désen, Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen települtek. A Székely Határvédelmi Erőkhöz tartozott a IX. székely légvédelmi tüzérosztály, amelynek parancsnoksága, könnyű légvédelmi ágyúsütege (3 csővel) és légvédelmi gépágyús-ütege (6 csővel) Ditrón települt.

A Székely Határvédelmi Erők közvetlen alakulata volt még a 2. székely huszárszázad (Csíkszereda, ideiglenesen Szilágysomlyó), a X. székely utászzászlóalj (Sepsiszentgyörgy) egy kerékpáros- és egy hegyi-utászszázaddal, a X. székely híradózászlóalj (Csíkszereda) három könnyű vezetékes távbeszélő- és egy hegyi-távbeszélőszázaddal. A vonatalakulatoknak csak töredéke létezett, s ezek mindegyike be volt sorolva a 9. határvadászdandárba.[32]

Egy határvadász-zászlóalj létszáma teljes feltöltés esetén meghaladhatta a másfélezer főt. Ennek ismerete az 1944. augusztus-szeptemberi kárpáti harcok tanulmányozásánál nem érdektelen: többek között így válik érthetővé sikeres elhárító harctevékenységük akár szovjet hadosztályok ellenében is, amelyek a vizsgált időszakban nem egy esetben csupán 4000-7000 fős bevethető harcos állománnyal rendelkeztek.

Az Észak-Erdélyben és a Székelyföldön díszlokált hegyi, határvadász, határportyázó és székely határőr csapattestek kézi fegyverzetét 1935 M. 8 mm-es Mannlicher ismétlő puska, 1937 M. 9 mm-es öntöltő pisztoly, a lovasságnál 1931 M. 8 mm-es Mannlicher ismétlő puska, gyalogsági nehézfegyverzetét 1931 M. 8 mm-es Solothurn golyószóró, 1907/1931 M. 8 mm-es Schwarzlose géppuska, 1936 M. 20 mm-es nehézpuska és kevés számú 1939 M. 9 mm-es Király géppisztoly alkotta. A nehézpuskához repesz- és páncélgránátot rendszeresítettek. A gyalogsági nehézfegyverzet részét képezte az 1939 M. 50 mm-es gránátvető és az 1936/1939 M. 81 mm-es aknavető. E csapattestek tüzérségét 1915/1935 M. 7,5 cm-es Skoda hegyiágyúval és 1936 M. 3,7 cm-es páncéltörő ágyúval szerelték fel.

Harcok Észak-Erdélyben

A magyar kormány a romániai események hírére a megdöbbenésen túl az észak-erdélyi határvédelem megerősítésével válaszolt. Elrendelte a tábori póthadosztályok mozgósítását és az 1. hadsereg arcvonaláról átcsoportosította a 25. gyalog- és a 2. páncéloshadosztályt. A minisztertanács augusztus 25-i ülésén felmerült a Déli-Kárpátok hágóinak birtokbavételére indítandó támadáshoz való csatlakozás gondolata. A katonai vezetőknek a gyengeségre, felkészületlenségre hivatkozó ellenzését a polgári miniszterek leküzdötték és kifejezték a németek felé a határozott csatlakozási szándékot. A döntésnek megfelelően az 1. hadsereg állományából további erőket vontak el. Így irányították Erdélybe a VII. és a II. hadtestparancsnokságot, valamint a 20. gyalog- és a 27. könnyű hadosztályokat. Ezzel párhuzamosan augusztus 25-30-a között dálnoki Veress Lajos altábornagy vezetésével létrejött a IX. hadtestparancsnokság bázisán a 2. magyar hadsereg-parancsnokság. Ezzel egyidejűleg a Heszlényi József altábornagy vezette IV. hadtest azt a feladatot kapta, hogy biztosítsa a Nagyvárad—Szeged—Újvidék vonalat.

Augusztus 24-re a 2. Ukrán Front jobbszárny-csapatai (a 40., a 7. gárdahadsereg, és Sz. L. Gorskov altábornagy lovas-gépesített csoportja) kijutottak a Keleti-Kárpátokban a magyar határ közelébe, velük szemben a 8. német hadsereghez tartozó német kötelékek vonultak vissza. Magyar területen az első harctevékenységekre nem az ide érkező szovjet csapatok miatt került sor. Mint korábban szóltunk róla, a román király és a vezérkar az átállással egy időben utasította a román alakulatokat, az 1940 évi második bécsi döntéssel Magyarországhoz visszacsatolt területek elfoglalására. Ennek végrehajtása során augusztus 25-én Marosvásárhely körzetében, másnap Illyefalvánál, Makónál és Mezőhegyesnél egy-egy kb. századerejű román harccsoport lépte át a magyar határt, ezeket azonban a magyar határvadászok visszaverték.

Augusztus 26-án a visszavonuló németeket üldözve egy harckocsikkal megerősített szovjet lövészkötelék Dormánfalva irányából feljött az Úz völgyében és átlépte a magyar határt. Ezzel egy időben az Ojtozi-szoros keleti bejáratánál is megjelentek a szovjet csapatok, de még román területen. Ugyanakkor a Csobányos völgyében is átlépték a határt, de a csekély ellenállás ellenére megálltak. Ezeken a szorosokon a német Festner- és Abraham-csoport vonult vissza, magyar részről az Ojtozi-szorosban a 26. határvadász-zászlóalj részei és a 24/1. erődszázad biztosította a völgyzárat. Az Úz-völgyében a 32. határvadász-zászlóalj részei, a 32/l. erődszázad és a 11. székely határőrzászlóalj települt. A Csobányos-völgyben a 32. határvadász-zászlóalj részei és a 13. székely határőrzászlóalj helyezkedtek el. Szovjet részről a 7. gárdahadsereg részei és a Gorskov lovas-gépesített csoporthoz tartozó 23. harckocsi-hadtest és az 5. lovas-hadtest erői vették fel a harcot.

A következő napokban a harctevékenység oda-vissza hullámzott, ami részben az Árpád-állás védelmi elgondolásából adódott. A völgyekben (átjárókban) kialakított védelmi rendszer három vonalból épült fel. A határon általában székely határőr-alegységek foglaltak elővédként hevenyészett védőállást. Hátrább, a határtól néhány kilométerre az össze szűkülő völgyekben építettek ki völgyzárakat, melyek úttorlaszokból, műszaki akadályokból és az ezeket biztosító fegyverek tüzelőállásaiból álltak, illetve itt építették ki a földbe süllyesztett, lőrés nélküli bunkereket az erődszázadok állományának. Végül a hágó kijáratánál alakították ki a főellenállási vonalat. Az elővéd támadás esetén halogató harcot folytatva visszavonult. A völgyzárnál az erődszázad addig tartotta magát, amíg lehetséges volt, megakadályozva az utánpótlást szállító járművek és harckocsik előrejutását. A főellenállási vonal előbb megállította az ellenséget, majd a lőszer és utánpótlás nélkül maradt ellenség ellen ellenlökést hajtottak végre, melyet az erődszázad tűzfegyverei is támogattak. Ez a harceljárás és védelmi rendszer újszerűségével a legtöbb esetben meglepetésként hatott a szovjet csapatolaja, így jelentősen hozzájárult a magyar határvédelem sikeréhez. A szovjetek gyors megjelenése miatt azonban a fő ellenállási terepszakaszon gyakran nem állt elég erő rendelkezésre az ellenlökések végrehajtására. Ezért sokszor igénybe vették a visszavonuló német erőket is.

Augusztus 26-án a dél-erdélyi határon is folytatódtak a román próbálkozások, de ennél sokkal lényegesebb, hogy ezen a napon a román erők birtokba vették a Tömösi-szorost a 8. német hadsereg töredékeivel szemben. E szoros elvesztése, . pontosabban meg nem szerzése nehéz helyzetbe hozta a Déli-Kárpátokon túl, Bukarest Ploesti körzetében harcoló német erőket, mivel elvágta visszavonulási útvonalukat.

Augusztus 27-én az Úz-völgyében és az Ojtozi-szorosban is a Magyarországhoz tartozó lakott helységek kerültek a szovjet csapatok birtokába. Az első település a déli órákban Úzvölgy-telep, illetve az első község az esti órákban Sósmező volt. Ezen a napon a Békás-szoros előterében a karácsonkői hídfő előtt is megjelentek a szovjet 25. gárda-lövészhadtest alegységei, illetve a Tölgyesi-szoros előterében a 24. gárda-lövészhadtest alegységei. Mindkét kötelék a 7. gárdahadsereg állományába tartozott. A kosnai-nyakkal szemben, és attól északra a Máramarosi-havasokig a 40. szovjet hadsereg kötelékébe tartozó 51. és 50. lövészhadtest alárendeltjei érték el a hágókhoz vezető utak bejáratát.

Augusztus 28-án a székelyföldi határ keleti és déli szakaszán fellángoltak a harcok. A szovjet csapatok a járható völgyekben átlépték a határt és megütköztek a Székely Határvédelmi Erők alegységeivel. A harcok napokon át váltakozó eredménnyel folytak, végül augusztus 31-én a Kászonvölgy-Csíkménaság-Pottyond terepszakaszon sikerült megállítani a szovjet erőket, melyet szeptember 11-ig szilárdan tartottak. Ebben jelentős szerepe volt annak is, hogy a 4. német hegyihadosztály erői is bekapcsolódtak a harcokba. 30-án a Borgói-hágótól északra a kosnai-nyaknál a XVII. német hadtest 3. hegyi hadosztálya (egy magyar határvadász- és két székely határőrzászlóalj) ellenlökéssel visszavetette a szovjet csapatokat, melyek a hágó keleti bejáratánál megközelítették a román Vatra Dornei települést. A sikeres ellenlökés következtében itt is stabilizálódott a helyzet, Vatra Dornei csak október 1 jén került szovjet kézre. Mindez nagyon fontos volt a Székelyföld további tartása szempontjából.

Mint korábban szóltunk róla, a román erők augusztus 26-án lezárták a Déli-Kárpátokon át vezető Tömösi-szorost és három nappal később a Bodza-szorost is. Ezzel elzárták a Prut, majd a Szeret menti arcvonalról visszavonuló 6. német hadsereg Magyarországra vezető útját. Éppen ezért Friessner vezérezredes, a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport parancsnoka nem mondott le a Déli-Kárpátokon átvezető hágók megszerezéséről. Nem csak az vezérelte, hogy szabad utat biztosítson visszavonuló erőinek, hanem az is, hogy megakadályozza a szovjet csapatok belépését Erdélybe. Ez a szándék és a Keleti-Kárpátok hágóiban folyó állandó védelmi harcok, illetve Észak-Erdély déli határán aktivizálódó román erők tevékenysége egyre sürgetőbben igényelte, hogy a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport aktív hadműveleti tevékenységbe kezdjen. Ezt látszik erősíteni, hogy szeptember 2-án Friessner vezérezredes magához kérette Veress Lajos vezérezredest, akinek a 2. hadserege e napon lépett a Hadseregcsoport alárendeltségébe. Friessnert elsősorban az érdekelte, hogy a magyarok milyen erőkkel és mikortól tudnak részt venni a Déli-Kárpátok hágóinak birtokbavételéért.



[1] Az antifasiszta koalíció nagyhatalmai 1943. november 28. és december 1. között Teheránban elvetették a Winston Churchill brit miniszterelnök által szorgalmazott balkáni partraszállás tervét, helyette elfogadták Franklin Rooseveltnek, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a javaslatát, mely a nyugat-európai második arcvonal megnyitását 1944. májusára Észak-Franciaországra tervezte. A szövetségesek még 1942 májusában együttműködésük alapelveinek kidolgozásakor lefektették, hogy közös megegyezés nélkül nem kezdenek tárgyalásokat, és nem kötnek fegyverszünetet vagy különbékét sem Németországgal, sem más, a fasiszta blokkhoz tartozó országgal. Így a magyar szándék a Szovjetunió kizárására az átállás és a fegyverszünet megvalósításából illuzórikussá vált.

[2] A Magyarország megszállására vonatkozó „Mar

 
Naptár
2017. Május
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2005-12-26
 
A MAG TV FELVÉTELEI
 
The Árpád- Line
 
English version
 
De Arpad Lijn
 
Nederlandse
 
Publikationen
 
Studiums
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkajánló

www.bunkermuzeum.hu

www.klkf.gportal.hu

www.bazsalicska.gportal.hu

www.varak.hu

 

Nézz élõ live filmet gportalon! 0-24-ben! Klikk ide! Filmek élõ live!!!!!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    ARIANA GRANDE TODAY - MAGYARORSZÁG EGYETLEN ARIANA GRANDÉVAL FOGLALKOZÓ HONLAPJA - TUDJ MEG RÓLA MINDENT