E-mail

szaboojj@gmail.com

 
Menü
 
PREZENTÁCIÓK
 
Tanulmányok
 
Erődítés történet
 
Kárpáterődítések
 
Az Árpád-vonal erődítésének szervezetei

Az Árpád-vonal erődítésének szervezetei

1940 nyarán pattanásig feszült a magyar-román viszony. A Szovjetunió akkor küldött Romániának ultimátumot Besszarábia és Észak-Bukovina átadására. Románia nehéz helyzetét látva a magyar politikai vezetés elérkezettnek látta az időt Erdély visszaszerzésére. Mivel Románia minden magyar igényt mereven visszautasított, a magyar kormány elrendelte a honvédség részleges mozgósítását és felvonulását Románia ellen. Hitler nem engedhette meg, hogy szövetségesei között háborús konfliktusra kerüljön sor, ezért tárgyalást javasolt. A Turnu Severinben (Szörényvár) megkezdett tárgyaláson a felek álláspontja nem közeledett, ezért mindketten elfogadták az egyszer már bevált, német-olasz döntőbíráskodást. Így került sor 1940. augusztus 30-án a „második bécsi döntésre”. Észak-Erdély a Székelyfölddel, Nagyváraddal és Kolozsvárral Magyarországhoz került. Ezzel további, a Keleti-Kárpátok főgerincén húzódó ezeréves határszakasz erődítésének feladata hárult az erődítési részlegre, aminek az adott összetételben már nem tudott megfelelni. A műszaki századok számát sem lehetett szaporítani, de a harcoló műszaki alakulatok hosszú időn keresztül segédmunkára való alkalmazása is nagy kiesést jelentett a harckiképzésből. Az építési terület kiterjedésének jelentős növekedése megkövetelte a szervezet átalakítását. Addig úgy tűnt, hogy a kárpátaljai erődítések jelentős része elkészült. A vasbetonból készült páncéltörő lövegállások és géppuska-tüzelőállások nagy része kész volt, a gyalogság nyílt tüzelőállásainak kiépítése pedig már nem a műszaki századokra várt, hanem a megszálló csapatoknak kellett volna folytatni a munkát munkásszázadok igénybe vételével.

1940 tavaszán-nyarán azonban olyan hadiesemények zajlottak, amelyek tapasztalatai miatt újra kellett gondolni az egész addig épített rendszert. A német hadsereg részben áttörte, részben megkerülte a bevehetetlennek kikiáltott francia Maginot- és a belga Dyle-erődvonalat. Ki kellett tehát szűrni a Keleti-Kárpátok addig elkészült erődítései közül azokat az elemeket, amelyek a francia és belga erődrendszerek esetében nem váltak be. Észak-Erdély visszatértével pedig immár olyan rendszerben kellett gondolkodni, ami az Uzsoki-hágótól az Ojtozi-szorosig egyetlen, összefüggő védvonalat képez.

1940 őszén Paleta Géza alezredes vezetésével a HM. 7/m. (műszaki) osztály és az erődítési részleg szakembereiből ötfős szemlebizottságot küldtek ki a németek által elfoglalt Maginot-vonal és a belga erődrendszer tanulmányozására.(Fotók a képtárban.) A szemleútról számos publikáció született, amelyek a Magyar Katonai Szemle hasábjain részletesen tárgyalták az áttört nagy erődvonalak kudarcának okait. Lázas munka kezdődött az erődítési részleg tervező csoportjánál. 1940 őszén-telén Hárosy Teofil vezetésével elkészült az összefüggő erődrendszer terve, ami most már egy rendszerbe foglalta a Keleti-Kárpátok teljes területének erődítését. Akkor jelent meg hivatalosan az „Árpád-vonal” elnevezés is. Az Árpád-vonal már nem hasonlított a passzív, helyhez kötött védelmi harcra tervezett Maginot-vonalhoz. A védelmi harc a védők sorozatos ellentámadásaira, meglepő manővereire épült. Minderről az erődítések elméletét tárgyaló részben, Hárosy Teofil igen alapos tanulmányából vett szemelvények segítségével, már esett szó.

1941-re az eladdig más osztályok és szervezetek szakembereit alkalmazó Haditechnikai Intézet erődítési részlege jelentős változáson ment át. A honvéd vezérkar főnökének 1941-re szóló szervezési intézkedésében[1] elrendelték az úgynevezett Erődítési Parancsnokság felállítását, amely a VKF 7/m. osztályán keresztül a vezérkari főnöknek volt alárendelve. Az Erődítési Parancsnokság a már építés alatt álló kárpátaljai védelmi művek mellett felügyelte a Keleti-Kárpátokban felállítandó hasonló „erődökkel” kapcsolatos munkálatokat is. A végcél egy összefüggő, de nem a határon végigfutó, völgyzáró erődítéseken alapuló, aktív védelmi rendszer kiépítése volt a visszakerült kárpáti határszakaszon.

A magyar katonai vezetés a szűkös anyagi lehetőségekhez mérten igen jól ellátta anyagi eszközökkel az Erődítési Parancsnokságot.[2] nagy vonalakban tájékozódhatunk az erődrendszer építésének pénzügyi hátteréről. Az állami költségvetésből a Honvédelmi Minisztériumnak juttatott összegek nagyságából következtethetünk a méretekre. 1939. július 1. és 1940. december 30. között – ez másfél év – a Honvédelmi Minisztérium 14,2 millió pengőt fordított építkezésekre. Ez éppen 10 millió pengővel haladta meg az 1937–38-as hasonló időszak építkezési célokra fordított teljes összegét.[3] Minden átszámítás hamis, mégis érdemes megjegyezni, hogy ebben az időben, az 1938-as árfolyamon, 1 pengő 4,4 dollárt ért. Egyetlen esztendő alatt háromszorosára nőttek az építkezésre fordított kiadások. 1941-ben mindössze 6,8 millió pengőt szavazott meg az országgyűlés katonai építkezésekre. Az első háborús esztendő a költségvetésben is éreztette hatását. Tekintettel arra, hogy a visszacsatolt területekre előirányzott beruházások nagy része megvalósult, a megszavazott összeg is kevesebb lett. A honvédség az évben új harci eszközöket nem is tudott vásárolni, így a teljes összeget az erődítési munkálatok folytatására fordították.[4] Az 1942-es költségvetés ismét emelkedést mutatott, mert 19 millió pengőt szánt az erődítési építkezések folytatására.[5] A háború utolsó két esztendejében pedig már az infláció is éreztette hatását, mert az erődítési munkálatokra és katonai építkezésekre fordított összegek immár csillagászati magasságokba emelkedtek. Abban az időben kezdődött meg az Árpád-vonal összefüggő rendszerré tétele, valamint a Hunyadi- és Szent László-állás kiépítése a Keleti-Kárpátok előhegyeiben. 1943-ban 67 millió, 1944-ben 67,5 millió pengőt fordítottak e célra.[6] Ezek a számok is beszédesen mutatják, milyen sokat költött az állam határainak megerősítésére, mert ezen összegek nagy részét az Árpád-vonal építése során költötték el.

Az 1938-1940 között visszatért területeken is jelentős építési munkákat végeztek. Sok utat, vasutat és hidat kellett pótolni, e kiadások azonban nem a Honvédelmi, hanem a Kereskedelmi és Közlekedésügyi Minisztérium költésvetését terhelték. 1941-ben például az államépítészeti hivatalok közutakra és közforgalmi hidak építésére 138 millió pengőt kaptak,[7] 1942-ben pedig 36,7 millió pengőt költöttek szállítási vonalak építésére.[8]

Összegezve megállapítható, hogy az ország politikai és katonai vezetése az Árpád-vonalat kulcsfontosságúnak tekintette az ország védelme szempontjából. Úgy vélték, hogy az erődrendszer jelentősen növelheti hazánk biztonságát és hozzájárulhat a frissen visszaszerzett területek megóvásához.

Az Erődítési Parancsnokság fokozatosan hatalmas, több ezer fős szervezetté nőtte ki magát. Szükség is volt ekkora apparátusra, mert a feladat maga emberfeletti teljesítményt követelt. Az Erődítési Parancsnokság szervezete nehezen áttekinthető, igen gyakran változott; folyamatosan, a feladatoknak megfelelően bővült, és egészült ki új elemekkel. 1941 áprilisától 1942. március 9-ig hivatalosan nem is rögzítették az Erődítési Parancsnokság szervezetét, de nem is lett volna célszerű, hiszen senki nem tudta még felmérni, hogy pontosan milyen intézetekre is volna szükség. A parancsnokság, miután kivált Haditechnikai Intézetből, a Honvéd utcában nyert elhelyezést és a HM. 7/m. osztályán keresztül gyakorlatilag minden olyan tiszttel és szakemberrel rendelkezett, akik az erődítések tervezésénél és kivitelezésénél számításba jöhettek. A 7/m. osztály kettős alárendeltségű osztály volt, ami azt jelentette, hogy mind a Honvédelmi Minisztérium, mind a vezérkar illetékességi körébe tartozó ügyekben intézkedhetett.

Így az Erődítési Parancsnokság számára nem is volt szükség pontos szervezeti keret megállapítására. Azt csak az 1942. március 9-én kelt A-102 jelű „Szervi Határozványok az Erődítési Parancsnokság számára” című szolgálati könyv rögzítette, amit 1943 folyamán kétszer is módosítottak, mindannyiszor alaposan átrendezve az addigi szervezetet. 1944-ben már nem is rögzítették a szervezeti változásokat, hiszen nem az volt a fontos, hanem maga a munka. Nem célom pontos és aprólékos hivataltörténet írása, ezért csak a rendszer megértéséhez szükséges szintig tárgyalom az Erődítési Parancsnokság szervezeti felépítését.

Az Erődítési Parancsnokságnak csak egy szűk törzse dolgozott a Honvéd utcában. Parancsnoka továbbra is Molnár Pál hm. tk. ezredes volt. A kor katonai szervezésének megfelelően a parancsnokság az alábbi osztályokkal rendelkezett:

– parancsnok

– vezérkari osztály

– hadbiztosság

– hadműveleti osztály

– anyagi osztály

– gazdasági hivatal

– híradó osztály

– kémelhárító osztály

Ezek az osztályok csak néhány főből álltak, alosztályaik nem voltak. Elvi irányítást gyakoroltak az erődítési csoportok felett, ellátták őket minden olyan szabályzattal, okmánnyal, tervvel, nyomtatvánnyal, ami az építkezéshez szükséges volt. Ezen kívül folyamatosan ellenőrizték a munkálatokat. A budapesti Erődítési Parancsnokság igen távol volt az építkezésektől, ám igen közel a központi vezetéshez. a munkálatok gyakorlati koordinálására ezért a Parancsnokság állományában, Csapon, létrehozták az Erődítési Csoportparancsnokságot, hogy irányítsa a kárpátaljai építkezéseket, ellássa a munkahelyeket az építkezéshez szükséges anyaggal, gépekkel és végezze az elszámoltatást. Az Erődítési Csoportparancsnoksághoz 9 erődítési kirendeltség tartozott, melyek az építkezések helyszínén szervezték a munkát, kezdetben építkezési vállalkozókkal, később önállóan, szakemberek és segédmunkaerő felvételével.

A Csoportparancsnokság felépítése nem volt bonyolult:

– erődítési csoportparancsnok

– vezérkari osztály

– gazdasági hivatal

– anyagi ellátó részleg

                                    – szertári alosztály

                                    – híradó részleg

                                    – gépkocsioszlop

– erődítési kirendeltségek

A valóságban ezek a szervezeti egységek nem működtek mindig egyszerre és mindvégig. Egy-egy kirendeltség egy-egy munkahelyen szervezte és irányította az építkezést. A kirendeltségek munkaterülete nem minden esetben voltak azonosak a völgyzárak helyszínével; a munkahelyek számát a megközelíthetőség szabta meg. 1943 nyarától a kárpátaljai építkezések lassan a befejezésükhöz közeledtek, ezért a munka súlypontja Erdély területére helyeződött át. Ekkor tovább bővült az Erődítési Parancsnokság, további két Erődítési Csoportparancsnokságot hoztak létre és már számot is kaptak. Az I. maradt Csapon, a II. Désen alakult meg, míg a III. Erődítési Csoportparancsnokság Gyergyószentmiklóson jött létre.

Az új csoportparancsnokságokra azért volt szükség, mert a nagy távolság miatt Csapról már sem irányítani, sem ellátni, sem ellenőrizni nem lehetett a kirendeltségeket. Egy-egy csoporthoz 5-6 kirendeltség tartozott, de pontos számbavételük szinte lehetetlen: 1944-ben, az arcvonal közeledtével, a munka felgyorsult, és olyan kirendeltségek is dolgoznak, amelyeknek egyszerre több száma is volt. Ez úgy történhetett, hogy egy-egy kirendeltség az újabb munkaterületre saját állományából előkészítő részleget küldött ki, melynek a csoportparancsnokságon az elszámolás miatt új számot adtak, majd a két részleg összeolvadásakor csak az egyik szám futott tovább a nyilvántartásban. Mivel az Erődítési Parancsnokság iratanyaga a háború alatt megsemmisült, a kirendeltségek pontos számbavétele ma már nem lehetséges, de a működési mechanizmus megértése szempontjából talán nem is fontos.

A csapi Erődítési Csoportparancsnokság működését Zágony Pál százados visszaemlékezésének segítségével ismerhetjük meg, aki Csapon az anyagi ellátó részleget vezette.[9]

„1941 tavaszán létrejött az Erődítési Parancsnokság és a Hadik laktanyából átköltözött a Honvéd utcába, a mi részlegünk pedig parancsot kapott arra, hogy költözzünk le Csapra, mint erődítési kirendeltség [Erődítési Csoport Parancsnokság – ekkor még nem volt pontos megnevezése, kirendeltségnek, részlegnek, központnak is nevezték. Csak az 1942-es Szervi határozvány rendelkezett a Csoportparancsnokság elnevezésről. – Sz. J. J]. Csapon a vasútállomás mellett volt a Frank kávépörkölő telep. Ez egy nagy raktártelep volt és itt rendezkedtünk be. Az volt a feladatunk, hogy egy olyan bázist hozzunk létre, ahonnan minden szükséges anyaggal, élelmiszerrel ellássuk az erődítési kirendeltségeket. Tehát ott volt a központunk. Volt egy irodaépületünk és két hatalmas raktárépületünk. Azokat mi berendeztük asztalosműhelynek, kovácsműhelynek, lakatosműhelynek, autószerelő-műhelynek.

Volt 30-35 darab személygépkocsink és 80-90 tehergépkocsink, amivel elkezdtük kiszállítani a kiutalt anyagot az erődítési kirendeltségekhez. Az anyag zömét vasúton szállítottuk, mert beépített dupla vágányunk volt, de nem minden anyagot szállíthattunk vasúton és nem mindenhova vezetett vasút. A legkedvencebb szállítóeszközünk a Botond terepjáró tehergépkocsi volt. Szerintem a világ legjobb teherautója volt akkoriban. Nekünk volt belőle 25-30 darab. Aztán voltak német, olasz és osztrák típusok is.

Olyan szerelőműhelyt rendeztünk be, hogy a hengerfúrás kivételével mindent meg tudtunk javítani ezeken a járműveken. Ehhez kitűnő szerelőbrigáddal is rendelkeztünk. A műhelyeknek is én voltam a főnöke. Minden anyaggal én foglalkoztam, kivéve a GH-s ügyeket. Pénzzel nem foglalkoztam, csak anyaggal. Ahol ennyi gépkocsi és gépkocsivezető van, ott előfordulnak esetek, amikor megpróbálták az embert átejteni, de lassan mindent megtanultam és ez egyre kevésbé sikerült.

A gépkocsivezetők általában civilek voltak, nagyon kevés katona volt közöttük, azok is inkább a szolgálati személygépkocsikat vezették. A gépkocsikkal kapcsolatos ügyek intézésére volt egy gépkocsi előadónk is. Mivel a gépkocsik üzemképessége is az én felelősségem volt, először meg kellett tanuljak gépkocsit vezetni és javítani is. Én is beöltöztem, és aláfeküdtem a javítandó kocsinak és lassan megtanultam minden, így nem tudtak átejteni. A gépkocsivezetőkkel igen jó viszonyba kerültünk, jól kijöttünk mindenkivel.

Meg kellett tanulnunk a rakodási módokat is. A szabálytalan rakodás miatt egy sajnálatos balesetünk is volt. Hosszú gerendákat raktak egy gépkocsira, így a súlypontja nem a kerekek között volt, hanem hátrébb került. Amikor jött egy kis lejtő és kellett volna kanyarodni, a súly felemelte a kormányzott kereket, nem tudta a kocsit az úton tartani a vezető és lefordultak az útról. Sajnos az egyik helybeli rakodómunkás meg is halt. Az Erődítési Parancsnokság a hozzátartozóknak kártérítést is fizetett, meg építtetett egy faházat a családnak ott Csapon. Nagyon sok helyre nem tudtunk szállítani, mert olyanok voltak az útviszonyok. Nem hogy gépkocsival, de szekérrel sem volt járható némely útszakasz. Mit tehettünk? Utat építettünk. Kőtörő gépet, hengereket, meg minden szerszámot, gépet vittünk fel, ami az útépítéshez kellett. Egyszerűen felmentünk, aztán a kőtörőkkel felaprítottuk a követ, lehengereltük és makadámutakat építettünk, nagyon sokat. Különösen kifelé, a hegyek felé volt rájuk szükség. A főutakon itt még lehetett járni, de máshol már nem.

Szóval így alakult ki, hogy Csap lett az ellátó bázisa az erődítési építkezéseknek Vereckétől kezdve a Tatár-hágó utáni Máramarosi-havasokig. Összesen 9 kirendeltségünk volt. Hetenként 2-3 napot mindig úton voltam. Az volt a tapasztalatom, ha nem ellenőrzöm, hogy valóban szükség van-e a megrendelt és kiszállított anyagra, akkor átejtenek. Ellenőrzés nélkül nem lehet komoly munkát végezni. Különösen a benzinre kellett odafigyelni. Hordószámra mi láttuk el az egész építkezést. Ha az ember nem ellenőriz, le is mondhat arról, hogy ott minőségi munka legyen. Hál’ Istennek nem is volt semmi baj. Belejöttünk, beletanultunk, sok munkába került, de megérte.

A feleségemet is vittem mindig magammal. Hiába fizették a különélést meg még sok mindent, nem élet az, ha az ember egyedül él. Egyébként sokáig én voltam az egyedüli nős, a legfiatalabb. Így az összejöveteleken mindig mi voltunk a házigazdák. Egyszer – akkor már nyugdíjban voltam –, visszaemlékeztünk és összeszámoltuk, hogy 11 esztendeig nem voltam szabadságon. 11 esztendő alatt egyszer sem jutott eszembe, hogy szabadságra kellene menni. Szerencsére olyan volt a beosztásom, hogy ha mennem kellett valahova szemlére, vittem magammal a feleségemet is, kivéve, ha reprezentációs célja volt a látogatásnak. Külön szolgálati gépkocsim volt, egy 1500-as FIAT. Vittem a feleségemet mindenhova, a hegyekbe, a havasokba. Nem jutott eszünkbe, hogy szabadságra, kirándulni menjünk, mert mindez szabadság volt, közben a munkát is elvégeztük. Szóval ez egy olyan élet volt, hogy nyaralás, telelés, szórakozás minden benne volt abban a munkában. Élvezet volt látni, hogy az ember mindent előkészített, elindított, jól van, menjetek Isten áldásával, itt az aláírás, mehettek.

Csapon az irodámat én nem a lakóépületben rendeztem be, hanem a raktárépületben. A földszinten rendeztük be a műhelyeket, az irodám pedig az emeleten volt. A titkárnőm az elején igen sokat sírdogált, mert visszaadtam, vagy eltéptem, ami nem volt megfelelően elkészítve. Egy hónap után aztán beletanult és ő volt a jobb kezem az adminisztrációban. Rajta kívül volt még 8 tiszthelyettesem és két civil alkalmazottam. Igen nagy volt az anyagmozgás és emiatt rengeteg szállítólevelet és kimutatást kellett készíteni. Ezen kívül dolgozott még a telepen 75-80 ember a környékről. Az elején rá kellett a civil dolgozókat szoktatni a pontosságra. Volt egy ügyes helybeli idősebb munkavezetőm, Pék bácsi volt a neve, ő kitűnően kézben tudta tartani a helybelieket.

Az Erődítési Parancsnokságnak az elejétől a végéig Molnár Pál hm. tk. ezredes volt a parancsnoka. Vezérkari főnöke eleinte Pacor Ernő vk. alezredes volt, majd miután a 2. hegyi dandár vezérkari főnöke lett, Kőszegi Attila vk. alezredes vette át a posztját. Hadbiztosa Gede István hadbiztos alezredes volt. Az erődítési Parancsnokság állományába tartozott még Hárosy Teofil ezredes, aki egy aranyos idős emberke volt,[10] valamint beosztottja volt még Mikes László őrnagy is. Csapon a kőépületben voltak az irodák, a földszinten, az emeleten pedig a tiszti lakások. A családosok és az altisztek kint laktak a községben. Én is kint laktam a feleségemmel és onnan jártam be dolgozni.

A csapi Erődítési Csoport szervezete nem volt bonyolult. Volt egy tényleges tiszt parancsnoka, kezdetben Mikes László őrnagy, de nem sokáig, mert hamarosan felrendelték. Őt váltotta Puskás (nem emlékszem a másik nevére) őrnagy. Volt egy segédtisztje, egy GH főnöke és még egy beosztott tisztje. Ez volt a parancsnokság. Ehhez tartozott még három tiszt, egy gépkocsi előadó, egy polgári előadó, aki a civil dolgozók felvételi ügyeit intézte, és egy kémelhárító tiszt.

A munka nagy része nálunk volt, az anyagi-szállítási részlegnél. A szállításokat kizárólag én végeztem, abba senki nem szólhatott bele és nem is avatkozott bele soha. A GH-főnökkel volt szoros munkakapcsolatom, mert a vasúti szállítási számlákat és szállítóleveleket neki adtam le, amit aztán ő rendezett. Ők feleltek az erődítésen dolgozó emberek ellátásáért is. Általában 35 ezer ember dolgozott az egész vonalon. Azoknak járt munkaruha és sózott szalonna. Mivel én rendelkeztem a szállítóeszközökkel, így a munkaruhát és a szalonnaadagokat is én szállíttattam ki a kirendeltségekre az építési anyagokkal együtt. Jól el voltunk látva élelmiszerrel, mi is meg a kirendeltségek is.

Az anyagszállítási, leltározási munkákat is az én kis részlegem végezte az emeleti irodában. A gépkocsijavításokhoz rengeteg alkatrészre volt szükségünk. Az alkatrészraktárunk is igen nagy volt, de nem lehetett helyben beszerezni minden alkatrészt. Szerencsénkre Ungváron volt egy gépkocsialkatrész-kereskedés. Egy nagypajeszos zsidó volt a tulajdonosa. Nem ő szolgált ki, de a nagyobb megrendeléseket vele rendeztem. Volt olyan eset, hogy Ungváron nekik sem volt megfelelő alkatrészük, de ha sürgős volt, ez a pajeszos zsidó elintézte, hogy repülőgéppel lehozták nekünk a kért alkatrészt. Pár órán belül ott volt az anyag. Hatalmas nagy kereskedése és javítóműhelye volt, ilyen manapság is ritka, úgyhogy megtehette.

Amikor a munka nagy részével végeztünk – akkor már Észak-Erdély visszakerült –, Csapról lementem Désre. Onnan még néhányszor visszajártam Csapra, de csak az utómunkálatok és elszámolás végett, meg anyagokért.

A kirendeltségek teljesen önállóak voltak, mi csak az anyagot és a terveket szállítottuk számukra. A faluban voltak raktáraik és mi oda szállítottuk a kiutalt anyagot, sódert, zsaludeszkát, vasat, mindent, ami kellett. Nyékládházáról hoztuk a sódert és küldtük az utolsó vasútállomásig. Onnan teherkocsival kellett kiszállítani a kirendeltséghez, illetve a kirendeltség munkahelyeire. Hogy hogyan szállították ki, az már rájuk tartozott. Minden kirendeltségnek volt 2 darab tehergépkocsija, voltak szállítómunkásai, meg helyi fuvarosok. Hogy melyik hogyan csinálta, az az ő dolguk volt.

A tehergépkocsik mind honvédségi tulajdonban voltak, honvédségi rendszámmal, csak a sofőrök voltak mind civilek. Ekkor még nem volt mozgósítás, a gazdaságból nem lehetett behívni gépkocsikat. Nem is kellett, mert volt elég.”

 

Az erődítési kirendeltségek

 

A erődítési munkák kivitelezése a kirendeltségek feladata volt. Meglehetősen nagy figyelmet szenteltek az erődítéseknek, hiszen az arcvonal közeledtével egyre kevesebb idő állt rendelkezésre. 1942 végétől a Magyar Katonai Szemle hasábjain több cikk is taglalta az erődítési munkálatok gyors, de jó minőségű végrehajtását.[11] Általános nézet szerint egy év kellett az erődítések kitűzésére, egy év az előkészítő munkálatokra és egy további év a végrehajtásra. Nem volt kétséges, hogy az állandó erődítések kiépítésére nincs annyi idő, mint a háború előtt, de évek nem is, néhány hónap – kellő előrelátással –még biztosítható. Hogy az állandó erődítés ilyen körülmények között is megfeleljen feladatának, elengedhetetlen volt a jó szervezettség, a bőséges gépi felszerelés és a leegyszerűsített, szabványosított építmények alkalmazása.

A gyors és megbízható munka egyik alappillére a megfelelően megszervezett erődítési kirendeltség volt. Parancsnokká műszaki végzettségű, fiatal, mozgékony, de már tapasztalatokkal rendelkező tisztet neveztek ki. A folyamatos munka érdekében a kirendeltség létszáma 600-1000 embert tett ki. Az erődítési kirendeltségek felszerelését rendkívül gondosan állították össze:

Az irodai felszerelést az irodagépkocsi szállította: páncélszekrényében minden típusépítményből több tervrajzot tartottak, hogy helyének megállapítása után az építmény, egyszerű terepfelvételi eljárással, térképre vihető legyen. Így az időt rabló tervezési és rajzolási munka a minimumra csökkent. A típusrajzokhoz vasalási és zsaluzási tervet is csatoltak. Az irodagépkocsik felszereléséhez rajz- és írószerek, írógépek, világító eszközök, műszerek tartoztak, valamint fénymásoló és sokszorosító készülék, egy egyetemes műszer, egy egyszerű útkitűző, továbbá egy sátorfelszerelés.

A szerszámfelszerelést, tehergépkocsikra málházva, az alábbiak szerint válogatták össze: földmegmunkáló szerszámok (cserekészlet is) 900 főre, ácsszerszámok 30 főre, kőművesszerszámok 45 főre, kőfejtő szerszámok 60 főre, továbbá 18 szigetelő, 30 vasbetonszerelő, 6 kovács és 6 asztalos számára. Mindezeket egy nagyobb, 5-6 tonnás és két kisebb, 2-3 tonnás tehergépkocsira málházták. A tehergépkocsik málhájához egy-egy nagyobb méretű ponyva is tartozott, ami egyaránt alkalmas volt az anyag megóvására szállítás közben, sátor készítésére, valamint esős időben, betonozásnál, a munkahely eső elleni megóvására.

Az egyes kirendeltségek használatában volt általában egy nagy, körülbelül napi 90 m3, vagy két kisebb, napi 15 m3 teljesítményű kőzúzó, egy 250-270 literes, vagy két 150-170 literes betonkeverő gép (ez gyakran elmaradt), továbbá két, meghajtó géppel egybeépített felvonó, valamint motoros szivattyú, kézi szivattyú, megfelelő hosszúságú vízvezeték, csövekkel és összerakható víztartályokkal; három kompresszor a hozzá tartozó munkagépekkel és légvezetékkel, vasvágó gép, hegesztő készülék, egy karbidfejlesztő készülék és oxigénpalack. A kirendeltség parancsnokának, valamint az építésvezetők mozgásának biztosítására két személygépkocsit, az élelmezés szállítására egy féltonnás tehergépkocsit alkalmaztak.

Az elhelyezés kérdésének gyors és minél kisebb költséggel történő megoldásához kirendeltségenként 3-4 összerakható és vasúton a helyszínre szállítható barakkra volt szükség, hogy a holt munkát jelentő barakképítés a legkevesebb időt vegye igénybe. Ilyen felszerelés birtokában az erődítési kirendeltségek mintegy 90-100 db, egyenként 25-30 m3 beton felhasználásával készített erődítési elem építésére voltak képesek a hegyvidéken, akár egy völgy mélységében több helyen, akár 2-3 szomszédos völgy egy-egy helyen való lezárására.

Az egyes támpontoknál folyó munka menetét úgy szabályozták, hogy egy-egy építésvezető mérnök, vagy építőmester irányítása alatt egy önálló munkacsoport 25-30 erődítési elemen dolgozzék. A munkacsoporton belül, munkanemenként, részlegeket szerveztek, amelyek mindig ugyanazt a munkafázist végezték, és így nagy gyakorlatra tegyenek szert. Ezzel a munkaszervezéssel az egyes erődítési elemek mintegy futószalagon készültek, azzal az eltéréssel, hogy a nem a munkadarabok, hanem a részlegek mozogtak helyszínről helyszínre. Arra azonban vigyáztak, hogy a gyorsaság ne menjen a minőség rovására.

Mindez nem ment zökkenőmentesen. A völgyzárak építésére vonatkozóan viszonylag pontos adatokkal szolgált Bajor Kálmán nyugállományú őrnagy, aki főhadnagyként a Nagy-Szamos és az Ilva patak völgyében három völgyzár építését irányította. az ott történtekre így emlékezett vissza:[12]

„Az ország, a honvédség abban az időben sem állt olyan jól anyagilag, hogy valamiféle Maginot-vonalat tudott volna kiépíteni. Így először is létrehozták az úgynevezett Erődítési Parancsnokságot, amelynek az volt a feladata, hogy készítse el a Kárpátok erődítésének katonai és műszaki tervét. Tehát egyszerre készültek a hadműveleti tervek és a műszaki végrehajtáshoz szükséges építési tervek is.

Maga az Erődítési Parancsnokság katonai törzs volt, amely nagy számban foglalkoztatott polgári alkalmazottakat. Az építkezés alatt én magam is szinte kizárólag polgáriakkal dolgoztam. Összesen tízen voltunk katonák, amibe beletartoztak a tiszti legények és a gépkocsivezetők is.

Az Erődítési Parancsnokság kapott egy bizonyos pénzügyi keretet, amiből a munkálatokat megkezdhette. Abban az időben még a pengő volt a fizetési eszköz, és bizony jómagam is milliókkal gazdálkodtam. Fiatalok voltunk, tapasztalatlanok, de úgy érzem, valamennyien megálltuk a helyünket.

1940-ben vetődött fel a gondolat az erődítésre, és 1941-ben már konkrét lépések történtek a kivitelezésre. Én is ebben az időben kerültem az Erődítési Parancsnokság állományába. A csapatoknál szolgálatot teljesítő műszaki tisztek közül emeltek ki sokadmagammal együtt. Az 1941-es esztendő tervezéssel és kísérletezéssel telt el és a rákövetkező évben már beindult a nagyarányú építkezés is.

Az Erődítési Parancsnokság vezérkari főnöke, aki a tényleges munkát irányította, Pacor Ernő, intelligens ember és kiváló katona volt. Az állomány rajtunk kívül a különböző fegyvernemektől – elsősorban a gyalogságtól – odavezényelt magasabb rangú törzstisztekből állt. A részletes kitűzést is ők végezték. Az erődvonal felépítésének elveit a Honvéd Vezérkar határozta meg, de a részletek kidolgozásába nem szóltak bele, az a mi vezérkarunk feladata volt. Az építést mindenütt műszaki tisztek irányították.

Az Erődítési Parancsnokság állományában, mint említettem, jelentős számú polgári alkalmazott dolgozott. Ezek a mérnökök tervezték a völgyzárakba beépített erődelemeket, a bunkereket és más építményeket is. A személyi állomány szállásaként szolgáló, fából készült barakkokat is ők tervezték.

Ezekre a barakkokra bizony az építés időszakában is nagy szükség volt, mert a völgyzárak meglehetősen elhagyatott vidékeken épültek, és bizony a munkásokat valahol el kellett helyezni. Később viszont az erődalakulat szálláshelyeként szolgáltak ezek a kényelmes barakképületek.

Az Erődítési Parancsnokság állományában három Erődítési Csoportot hoztak létre. Az Erődítési Csoportokhoz erődítési kirendeltségek tartoztak, amelyek végrehajtották az erődítési munkálatokat. Én az úgynevezett ,,besztercei nyakban”[13] a 9. számú kirendeltséget vezettem.

Az elgondolás szerint a völgyeket kellett lezárni völgyzárakkal. 1943–44-ben ez kiegészült azzal, hogy teljesen összefüggő vonalakat kell építeni, de ez már nem a mi feladatunk volt. Munkaszolgálatos alakulatokat hoztak, és azok építették ki a tábori erődítéseket. Hogy ebből mennyi lett kiépítve, nem tudom, de eredetileg az volt a cél, hogy a völgyzárakat ne tudják megkerülni. A háború után találkoztam egy emberrel, aki Nagyilván szolgált az erődszázadban, ő mondta, hogy az oroszok sehol sem tudták áttörni az erődvonalat. Az egész elképzelés azon bukott meg, hogy bekerítették. Az akkori haditechnikát figyelembe véve szerintem nagyon jó védelmi rendszer volt, és ha nem történik meg a román kiugrás, az oroszok nem jöttek volna át. Nem azért, mert nem tudtak volna, hanem mert nem érte volna meg olyan nagy erőt fölöslegesen feláldozni, amely az erődvonal áttöréséhez kellett.

Én először 1941-ben Borsára kerültem. Ez a kisközség a Szamostól északra fekszik, és ott akkor már folyt az építkezés. A Kolozsvárról érkezett vállalkozók építették az erődelemeket. Persze az Erődítési Parancsnokságon hamar rájöttek, hogy ez így nagyon körülményes és rettentően drága. A vállalkozókat már abban az időben is meg kellett fizetni. Ezek a létesítmények pedig olyan helyen épültek, amelyeket nehéz volt megközelíteni szállítóeszközökkel, ez viszont nagyon megnövelte a költségeket.

Nekem, mint műszaki tisztnek, ez igen jó iskola volt. Tanultunk mi az akadémián geodéziát, út- és vasútépítést stb., de olyat, mint ami ide kellett volna, nem. De a vállalkozók alkalmazásában kiváló mérnökökkel találkoztunk, akiktől nagyon sokat tanultunk.

1941 telén áthelyeztek Nagyilvára, ahol kirendeltségvezető lettem. Itt már vállalkozó nélkül, lényegesen kevesebb költséggel mi építettük meg a völgyzárat. A bunkerek tervrajzait központilag kaptuk meg. A barakkok építéséhez is kaptunk különböző típus-terv­rajzokat, amelyek közül mi választottuk ki a számunkra megfelelőt és saját magunk építettük fel. 1942-ben indult ez a rendszer, ami azt jelentette, hogy egy kis katonai törzs irányított mindent, vállalkozók nélkül. Mi vettük fel a polgári alkalmazottakat, mérnököket, kubikusokat.

Az építkezéshez szükséges anyagok – cement, sóder, betonvas stb. – megrendelését a csoportparancsnokság végezte. A mérnökök, szakemberek felvételét is, a mi igényünk alapján, ők végezték. Tartalékos tisztek is kerültek elvétve hozzánk, de nem ez volt a jellemző.

Az erődítési kirendeltség teljesen önálló volt, szokatlanul nagy hatáskörrel. Dönthettünk behívásról, leszerelésről, bárkinek – akire szükségünk volt – visszatarthattuk a behívóját. Ez a fegyelem szempontjából igen hathatós eszköz volt. Mivel polgári személyeket foglalkoztattunk, számukra bért is kellett fizetni, nem is keveset. Nálam rendszerint 6-7 mérnök, meg építésvezető, valamint több száz munkás dolgozott.

Az akkori időkhöz viszonyítva nagyon jól fizettünk, 1 pengő 10, illetve 1 pengő 30 fillér volt az órabér. Abban az időben egy pengőért többfogásos ebédet lehetett kapni Pesten. Ez a kubikusok órabére volt, a munkavezetők és a mérnökök ennek a sokszorosát kapták. Ezen kívül ingyen szállást is kaptak, igaz csak barakkban, de ott a hegyekben ez tökéletesen megfelelt. Mi is ott éltünk a családunkkal együtt tavasztól őszig, szintén barakkokban.

Rengeteg földmunka volt, így nagyon sok kubikusra volt szükségünk. Ez általában úgy ment, hogy lementem Békés és Csongrád megyébe és megegyeztem néhány bandagazdával, akik vállalták, hogy 15-20 emberrel a megbeszélt időben és helyen felveszik a munkát.[14] Az egy összegben kifizetett bért aztán már egymás között ők osztották el.

Mivel nagyon sok volt a sziklás és köves rész, felvettem egy robbantómestert is. Rajta kívül szükségünk volt még számos egyéb szakmunkásra is, vasbetonszerelők, villanyszerelők, ácsok foglalkoztatása is elengedhetetlen volt. A faanyagot nem a csoportparancsnokság rendelte, hanem az a hatáskörömbe volt utalva.

Nagy vonalakban így nézett tehát ki a rendszer, amellyel az Árpád-vonal épült. Meg kell jegyeznem, hogy ez természetesen csak arra a részre vonatkozik, amelyet én láttam, amelynek a munkálataiban részt vettem. Nem zárható ki hogy lehetett ettől lényegesen eltérő szervezet is.”

Volt is, mert 1944 nyarán a front már a Kárpátok előhegyeinél húzódott. Ekkor már se szeri, se száma nem volt a kirendeltségeknek, a különböző munkásalakulatoknak. Szükség esetén még a lakosságot is igénybe vették, ha gyorsan kellett valamit megépíteni, de az már igazán szükséghelyzet volt. Az Erődítési Parancsnokság kirendeltségei nem hagyták abba a munkát, az utolsó percig erődítettek.

 



[1]HL vkf B/237. 277/1948/1988. sz. mikrofilm-lap.

[2] Bár nem maradtak fenn pontos kimutatások, az erődítési kirendeltségek milliós költségvetéssel gazdálkodtak. Erről egybehangzóan nyilatkoztak az egykori kirendeltség-vezetők.

[3] Az 1937., 1938., 1939., 1940. évi Állami Költségvetés. Idézi Schäffer József: Magyar erődítési rendszerek a Keleti-Kárpátokban 1939-44 című diplomadolgozatában. (Országgyűlési Könyvtár) 17. o. (A továbbiakban Schäfer.)

[4] Az 1941. évi Állami Költségvetés. Schäfer, 17. o.

[5] Az 1942. évi Állami Költségvetés. Schäfer, 17. o.

[6] Az 1943, 1944. évi Állami Költségvetés. Schäfer, 17. o.

[7] Az 1941. évi Állami Költségvetés. Schäfer, 17. o.

[8] Az 1942. évi Állami Költségvetés. Schäfer, 17. o.

[9] A riportot a szerző készítette 1998. szeptember 23-án az akkor 90 esztendős Zágony Pállal, aki az Erődítési Parancsnokságon és az Erődítési Csoportparancsnokságon teljesített szolgálatot 1939-től 1944-ig.

[10] Hárosy Teofil hm. tk. ezredes akkor a vezérkar állományába tartozott és az „Országos Erődítési Parancsnok” címet viselte. Valójában az Erődítési Parancsnokságon dolgozott és minden erődítési szakmai ügyben ki kellett kérni a véleményét.

[11] Veress Kázmér: Állandó erődítési munkálatok. MKSZ 1942. 12. szám, 486-493. o.

[12] Bajor Kálmán visszaemlékezése hangszalagon és írásban a szerző birtokában.

[13] Akkori szóhasználattal a kosnai határbeszögellést nevezték besztercei nyaknak, mivel Beszterce városa feküdt hozzá a legközelebb.

[14] A XIX. században, a nagy folyamszabályozások és vasútépítkezések alatt alakult ki és a két világháború között még működött az a sajátos rendszer, amikor az alföldi kubikusok csoportokba, „bandákba” tömörültek, úgy szegődtek el napszámba építkezésekre. A kubikos „bandák” egy összegben megállapított bérért végezték el a felvállalt munkát.

 
Naptár
2017. Május
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2005-12-26
 
A MAG TV FELVÉTELEI
 
The Árpád- Line
 
English version
 
De Arpad Lijn
 
Nederlandse
 
Publikationen
 
Studiums
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkajánló

www.bunkermuzeum.hu

www.klkf.gportal.hu

www.bazsalicska.gportal.hu

www.varak.hu

 

Gyere és nézd meg a lovas és állatos blogom.Különbözõ érdekes történetekkel és sok friss blogbejegyzéssel.Jó nézelõdést!    *****    Ünnepi minijáték vár rád! Kattanj rá, küldd be a megoldást, és NYERJ! =)    *****    Az ASZTRO-suli mindenkit Szeretettel vár. Tanuld meg az asztrológiát a saját horoszkópod elemzésével -TELJESEN INGYEN!    *****    A csillagjövõ asztrológia portálon akció! Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Párkapcsolati elemzés 2000 Ft. katt!    *****    Szereted a humort, jó zenéket? Szeretnél ilyen mûsorban részt venni? Keress oldalamon!    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.    *****    PROJECT DC egy futurisztikus-disztópikus SZEREPJÁTÉK! Bármikor szívesen látjuk a csatlakozókat!    *****    Ne maradj le semmirõl, értesülj elsõ kézbõl a Selena Gomezzel kapcsolatos hírekrõl! Hat éve várja a látogatókat az oldal    *****    Református exmisszus-gyakornok, jégkorong, izomautók, rap zene. Igen, ez mind én vagyok! Hogyan? Nézz be és megtudod! :)    *****    Szeretsz írni? Lenne egy jó témád, amit megosztanál másokkal? Akkor kattints, és nyerj egy vendégposztot nálam! :)    *****    Kedveled Ian Somerhaldert? Odáig vagy a szépséges színésznõért, Nina Dobrevért? Kattints! Nem csak TVD rajongóknak!    *****    Szeretsz filmet nézni? Akkor itt a helyed! Nézz filmet facebook messengeren. Klikk ide!!!!    *****    MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER    *****    DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE! DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE!    *****    ***Egy blog. Egy lány. Egy élet.*** Ðzsí blogol. *G-PORTÁL KÖZÖSSÉGMENTÉS ugyanitt. Ha hiányzik a régi közösség.*BLOG***    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Nézz filmet facebook messengeren!!!! Klikk! Klikk!    *****    ONMYMIND \\ EGY ÁTLAGOS SRÁC BLOGOL MINDENRÕL AMI ESZÉBEJUT \\ ZENE, CIKKEK, KRITIKA? KATTINTS ÉS OLVASS MOST KEDVEDRE    *****    **********Rengeteg AKCIÓ! Vegyszermentes kozmetikmok és bio mosó és tisztítószerek, munkalehetõséggel! ***********    *****    OKTATÁS INGYENESEN az ASZTRO-suliban, Asztrológiai tanácsadás BECSÜLET KASSZÁS alapon! Fordulj hozzám bizalommal!