E-mail

szaboojj@gmail.com

 
Menü
 
PREZENTÁCIÓK
 
Tanulmányok
 
Erődítés történet
 
Kárpáterődítések
 
A Vereckei szoros erődítése 1939/40-ben
 

A Vereckei szoros erődítése 1939/40-ben

 

1939-ben a Kárpátalja visszatértével újra kellett szervezni a határőrizetet, aminek az alapvető infrastrukturális feltételei is hiányoztak. Laktanyákat kellett építeni a határvadász zászlóaljaknak, azok portyázó századainak. A határon szolgáló őrsöket épületekkel, pihenőbódékkal, sorompókkal, tüzelőállásokkal kellett ellátni.

A Honvéd Vezérkar a Haditechnikai Intézet keretén belül Molnár Pál hadiműszaki törzskari (hm. tk.) ezredes vezetésével még 1938 őszén kikülönített egy erődítési részleget a műszaki osztály állományából. Helyettese, egyben a Kárpáterődítés kidolgozásának felelőse Hárosy Teofil hm. tk. ezredes lett. A részleg egyelőre nem rendelkezett állandó állománnyal, csak egyre bővülő feladatkörrel, aminek megvalósításába a Haditechnikai Intézet munkatársain kívül polgári cégeket és szakembereket is bevonhattak.

Ez a kis erődítési részleg meglehetősen szabad kezet és költségvetést kapott feladatai megvalósításához, nevezetesen:

1.) a határőrizet számára szükséglaktanyák, pihenőbódék tervezéséhez, kivitelezésének megszervezéséhez,

2.) a Kárpátok hágóinak, szorosainak műszaki akadályokkal való lezárásához, az erődítés további terveinek elkészítéséhez és a szükséges kísérletek elvégzéséhez, illetve

3.) az erődítés megkezdéséhez az 1939-ben a Kárpátalja visszafoglalásakor mozgósított de le nem szerelt műszaki századok igénybe vételével.

először a határvadász alakulatok őrhelyeit, az építő műszaki századok ideiglenes szálláshelyeit kellett megépíteni. Ehhez az erődítési részleg állományából több előkészítő csoportot küldtek ki a Kárpátaljára. Zágony Pál hm. tk. százados, aki abban az időben az erődítési részlegnél dolgozott, így emlékszik vissza a feladatokra:

„1939-ben, amikor Kárpátalja is visszakerült, akkor kiküldtek engem, Mikes László századost és Kákovics főhadnagyot Kárpátaljára. Técsőn volt néhány napig a székhelyem. Az volt a feladatunk, hogy mérjük fel a Kárpátalján lévő fűrésztelepeket, majd az építkezéshez szükséges fűrészárut össze kellett gyűjteni és vasúton elküldeni a megadott helyekre. Aquincum mellett volt egy műszaki raktár, Altorjai alezredes volt a parancsnoka, a szállításokat ők intézték. Mi csak levettük az utasítást, betakarítottuk a fűrészárut és küldtük.

Néhány hónap múlva itt végeztünk a feladattal és felrendeltek minket Havasaljára. Ez Kőrösmezőnek egyik külterületi faluja volt, ahol kanyarodik fel az út Tatár-hágó felé. Ott volt egy nagy fűrésztelep. Itt kellett nekünk az ott levő fűrészárukból nagyméretű összerakható és szétszedhető barakkokat készíteni. Ezeket mi igen nagy mennyiségben gyártattuk le. Ruszin munkásokkal dolgoztattunk, ott más nem volt. A ruszinok igen ügyesen dolgoztak. Egy baltájuk, egy fúrójuk és kötőjük volt. Olyan tökéletes munkát végeztek, mintha a legmodernebb automata gépekkel csinálták volna. A csapolásokat, a fúrásokat, a méreteket csodálatos szépen és pontosan készítették. Három, vagy négy hónapig voltunk velük és sok szép dolgot láttunk tőlük.

Amikor Németország megtámadta Lengyelországot, a határon sok lengyel menekült át Magyarországra. Mi egy sarokházban laktunk Kőrösmezőn. Hozták a lengyeleket, mi meg-megkínáltuk őket. Kiderült, hogy a Fekete-Tisza hídja, amelyik a Tatár-hágó felé vezető úton volt, nem bírja el a nehéz járműveket. A nekünk dolgozó ruszin munkásokkal mentünk ki és erősítettük meg a hidat, néhány helyen gerendákkal alátámasztottuk. A nagy gerendákkal rendkívül ügyesen tudtak bánni ezek a ruszinok.

A havasaljai összerakható barakk munkánk is befejeződött és visszamentünk a fővárosba. Rövid idő múlva újra felrendeltek minket Kárpátaljára, akkor már Ungvárra. Az ungvári vármegyeházán volt az irodánk. A parancsnokunk Mikes százados volt. Volt még egy segédtisztje, egy GH-s tisztje[1] és volt egy tervező részleg, aminek én voltam a parancsnoka. Ezekkel csináltuk meg az előmunkálatokat, irodák, tervezés, telepítés. A kárpátaljai katonai építkezésekhez, erődítési munkálatokhoz készítettünk terveket. A Kárpátalja katonai birtokbavételéhez sok laktanya, út és más egyéb kellett.

A határőrizet megszervezéséhez is sok épületre volt szükség. Például mi terveztük a kis pihenőbódékat, amire a járőröknek szüksége volt. Külön volt egy érdekes tervező munkánk. Egy géppuskaállást kellett tervezni, páncélkupolával. Ez egy gombaszerű acélkupola volt, amibe csak egy ember és a géppuska fért el. A lőrése is csak olyan lehetett, amin a géppuska éppen ki tudott lőni. Megterveztük, egy példányban el is készült, de nem tudom mi lett a további sorsa, nem tudom hova építették be. Ungváron dolgoztunk 1940-ben végig, mint a Haditechnikai Intézet erődítési részlege. Az év vége felé megkaptuk azokat a pontokat, ahol völgyzárakat kellett építeni. Ehhez a szervezetet is átalakították.”[2]

A Haditechnikai Intézet erődítési részlege akkor már több kirendeltségre oszlott, amelyek alkalmi munkacsoportokként működtek. Ungváron Mikes László hm. tk. őrnagy vezetésével kezdtek hozzá a kárpáti erődítések gyakorlati megvalósításához. A kis törzs a tervekkel Ungváron a vármegyeházán alakította ki irodáit és onnan irányította a hat hadiállományra emelt műszaki század munkáját, amelyek a Kárpátalja hágóit, járható völgyeit látta el műszaki akadályokkal, illetve építették, javították a meglehetősen elhanyagolt úthálózatot. Laborc Gyula százados, az egykori VI/2. utász század parancsnoka így emlékszik vissza a feladatokra:[3]

„1938 őszén a századok létszámát is felemelték. 250 fő volt a békelétszámom. Ehhez rajtam kívül 5 alantos tiszt volt rendszeresítve, egy főhadnagy egy hadnagy és 3 zászlós. Annyiban szerencsém volt, hogy két munkahely lévén (a Tarac völgyében Királymező, a Tisza völgyében Kőrösmező) az előbbi helyre a velem jött Travnik Pál zászlóst küldhettem, míg én Kőrösmezőn irányítottam a munkát. Az irányító tevékenységet Ungváron a Haditechnikai kirendeltség látta le, vezetője Mikes László utász őrnagy, okleveles mérnök. Higgadt, tapasztalt gyakorlati szakember, kiválóan kijöttem vele.

Január 30-án (1940) indultunk Ungvárra, ahol megkaptam a részletes intenciókat, a továbbiakat a helyszínen Petheő László százados adta, aki addig vezette az építkezést. Azért rendeltek ki a század érkezése előtt jó pár nappal, hogy megismerjem a munkaterületet és a munkát. Már Ungváron figyelmeztettek a Haditechnikai kirendeltségnél, hogy úgy gondoskodjunk élelmiszerről, lótápról, műszaki anyagokról, hogy szállítási lehetőségeink korlátozva lehetnek, sőt előfordulhat, hogy el leszünk zárva a külvilágtól a hófúvások miatt.

Február elején beérkezett a század Kopp János tartalékos hadnagy parancsnoksága alatt, de egy része intézkedésem szerint Taracközön maradt és Travnik zászlós és Ferenci törzsőrmester parancsnoksága alatt a Tarac közi kisvasúton Királymezőre ment.

A feladatom kétirányú. Az első vezetni a Tarac és a Tisza völgyének erődítési munkáit, a másik pedig, elkészíteni a szemrevételezések alapján a határvadász zászlóalj védelmi tervét, amihez a zászlóalj egy helyszíni ismeretekkel rendelkező tisztet bocsát hetekre a rendelkezésemre. Harmadiknak velünk jön a műszaki rajzoló szakaszvezető. Minden reggel 8-kor indulunk ki gépkocsin, ami délután 15-re jön értünk, az általunk megadott pontra, van úgy, hogy egy másik völgybe. Sível megyünk, mert különben beszakadnánk a hófúvásokba. 17 órára az irodában van minden tiszt, tiszthelyettes és részlegvezető tisztes, és következik az általam észlelt hiányosságok megbeszélése, valamint a következő napi munkaprogram részletezése.

Rengeteg gépkocsim van (lengyel Polski Fiatok) amiknek még Petheő Laci hatalmas, fából készült garázst építtetett. Hat utászszázad dolgozott a Kárpátok határvonalán. Az enyém a legszélső és legtávolabbi és [a] minden hónapban Ungváron megtartandó értekezlet 3 napomba került. Engem nem gyakran ellenőriztek. Az egyetlen komoly szemle tavasszal volt (1940), amikor az utak járhatóvá váltak. A kassai hadtest (területileg oda tartoztunk) műszaki parancsnoka Krämer Emil ezredes, Haditechnikai Intézet ungvári kirendeltségének a parancsnoka Mikes László őrnagy és a HM 7/m. osztályától Dániel György százados jöttek ki és végignéztek mindent. Az egész Kárpátalját szemlézték.

Közben a mozgósított századokat politikai nyomásra (a parlamentben képviselők interpelláltak, miszerint nincs háború, és még­is tartalékosokat vonultattak be) azonnali hatállyal le kellett szerelni. Nem gondoltak arra, hogy egy élő, nagy terjedelmű munkát szakít[anak] meg, amit még folytatni is kell, aztán állagmegőrzés, őrzés, hogy ne hordjanak szét mindent. Csak a Fekete-Tisza mellett 16 aknám[4] volt, milliós anyagkészletem, lovaim, gépkocsijaim. A váltás megérkezéséig vissza kellett tartanom a legszükségesebb létszámot.

Békeszázadomnak rendkívül örültem, mert velük kijött a tény­leges alantostiszti-karom.[5] Ezen kívül megkaptam Királymezőre az aknaszlatinai, Kőrösmezőre a rahói határvadász zászlóalj árkász szakaszát, egy-egy árkász tiszttel. Minden utászszázad kapott még tanácsadóként egy nagy gyakorlattal rendelkező segítséget, így én a Honvéd Építési Igazgatóságtól Lux József építőmestert (ez magasabb gyakorlati képzettség volt, mint az okleveles mérnöké, mert a VI. emeleten felül csak építőmesteri vizsgával rendelkező mérnök építhetett annak idején). Rendkívül nagy segítségemre volt gyakorlati kérdésekben és sokat tanultam tőle.

Mint említettem, a parlamenti interpellációra a Kárpátok gerincén dolgozó 6 hadilétszámra emelt utász századot egyik napról a másikra békehelyőrségbe kellett indítani, hogy ott leszereljék és helyette a békeszázadnak kellett kijönnie. Nagy bölcsen nem idekint, hanem otthon történt a felváltás. Ez alatt az intervallum alatt én két egymástól 150 km-re lévő, néha még meg sem közelíthető két helységben ott állok 40 lóval, 30 gépkocsival, legalább 1 millió Pengőt érő anyaggal, félbehagyott munkákkal.

A románokkal a feszültség egyre nőtt és május utolsó napjaiban megkaptam a parancsot, hogy a század a munkálatokat azonnal adja át a két határvadász szakasznak, akikkel ott maradt Lux építőmester, hogy folytassák, ahogy tudják. Mi pedig éjjel-nappali szállítással menjünk le a 77 km-re lévő Taracközre, ahol megadott időre egy katonai szerelvény vár és a békehelyőrségbe szállít. Rendkívül sietős volt, hogy elhagyjuk a Felső-Tisza völgyét, mert ha valami konfliktus tört volna ki a románokkal, mi bent ragadtunk volna Kőrösmezőn. A műutaknak volt egy kb. 10 kilométeres nyílt szakasza, amely egyik oldalán meredek hegyek mellett a határfolyó Tisza partján vezetett, amit a túloldalról tűz alatt lehetett tartani.”

A hat műszaki század nem csak a járható irányok műszaki akadályokkal való ellátását végezte, hanem az elkészült tervek alapján a völgyzárak egyes erődelemeinek kiépítése is a feladataik közé tartozott. A Haditechnikai Intézetben maradt erődítési részleg Hárosy Teofil irányításával elkészítette azon elemek terveit, amelyeket a legkorszerűbbnek ítéltek. Akkor még a francia Maginot-vonal és – a cseh kiserődrendszer kivételével – az összes bevehetetlennek hitt erődrendszer érintetlenül állt, nem voltak tapasztalatok arra vonatkozóan, hogyan állják majd meg a helyüket egy elkövetkező háborúban. A cseh kiserődrendszer jelentős része harc nélkül, az első bécsi döntéssel került a magyar királyi honvédség birtokába. Az erődítési részleg mérnökei azt is tanulmányozták, de harci tapasztalatok hiányában nem tulajdonítottak neki túlzott jelentőséget. Zágony Pál is tagja volt a tanulmányozó csoportnak.

„Időközben eljött 1938 ősze, amikor minket a Haditechnikai Intézet állományából kiemelték, mármint a Műszaki Osztályt és ebből alakult meg az Erődítési Részleg, még a Hadik laktanyában a Haditechnikai Intézet keretében. Innen egyszer kiküldtek minket Rohman-Rönki főhadnaggyal Ipolyságra. Akkor már a Felvidéket visszakaptuk. Azt a feladatot kaptuk, hogy a csehszlovák kiserődöket vizsgáljuk meg, hogyan lehet azokat megfordítani és krumpli tárolásra felhasználni. Mi Ipolyságon voltunk 2-3 napot és próbálgattuk, hogyan lehet ezeket a bunkereket megfordítani. Ki is ástunk egyet, megfordítottuk, de tárolásra alkalmatlanok voltak. Más dolgunk nem volt itt a Felvidéken.”

Az erődítési részleg tervezői ekkor még, harci tapasztalatok híján, a francia Maginot-vonalat tekintették a legkorszerűbbnek, ezért hasonló páncéltörő lövegállásokat terveztek, hosszú, zegzugos alagutakkal és nagy befogadóképességű óvóhelyekkel a személyi állomány részére, amelyekben a tiszta levegőt nagy teljesítményű szellőző berendezések biztosították.

A francia erődrendszer műszaki paramétereit nem ismerték, ezért egy sor fontos kísérletet kellett elvégezni, hogy a páncéltörő lövegállások vasbeton homlokfala ellenálljon a közepes tüzérség közvetlen találatának is. A erődítési részleg a Haditechnikai Intézet szakembereinek bevonásával készítette el a terveket a kísérletekhez. A kísérleti betonfalak megépítésére a „Szilárd” építész cég kapott megbízást. Zágony Pál akkor annál a cégnél volt szakmai gyakorlaton, így részese lett az eseményeknek.

„Szóval a műszaki osztály kapta az utasítást, hogy tervezzünk ilyen beton bunkereket. Hogy honnan jött, honnan nem az utasítás azt én nem tudom megmondani. Én akkor kerültem oda, mert előtte az egyetemi századnál szolgáltam, a műszaki osztályon pedig hol ide, hol oda osztottak be. Többek között beosztottak engem rajzolónak a Haditechnikai Intézet műszaki osztályára. Ott volt még egy Habilák nevű civil mérnök és még mások és azokkal terveztük, szerkesztettük, amit a Molnár ezredes és az akkori mérnök tisztek kitaláltak.

Egyszer azt a feladatot kaptuk, hogy vasbeton falakat kell terveznünk, különböző méretben azért, mert ezekből bunkereket kell majd csinálni. Akkor mi elkezdtünk tervezni különböző falvastagságú vasbeton falakat. Azokba beleterveztük, hogy milyen legyen az osztása, a sűrűsége az acélrácsnak és milyen legyen a cementnek a minősége, hogy kellő szilárdságú legyen.

Megterveztünk 8-10 különböző átmérőjű és keresztmetszetű falat. Hogy milyen erősségűek ezek, ki kellett próbálni valahol. A hajmáskéri laktanya mellett, ahogy megyünk ki a Nulla pont felé, ott van egy völgy és egy kis dombocska. Azt a területet jelölték ki a kísérletre. 100 méteres körívben felépítettük a 8 vagy 10, három méter széles és három méter magas vasbeton építményt, különböző vastagságban, különböző vasszerkezettel, különböző betonszerkezettel. Amikor azok megkötöttek, a kör középpontjából különböző kaliberű löveggel mindegyikre több lövést adtunk le. Minden találatról egy-egy fényképfelvételt készítettünk. A fotók alapján elemeztük, hogy a falak milyen ellenálló erővel rendelkeznek különböző kaliberű lövegek találata esetén. Ez a kísérleti hely, én azt hiszem, még most is megvan, mert azt nehéz lenne lebontani.

A domb tetejére építettünk egy kész bunkert is. Amíg a falak készültek, mi itthon megterveztük a bunkereket is. Voltak olyan bunkerek, amelyiken egy lőrés, volt olyan, amelyiken két lőrés volt, de olyanok is amelyek csak pihenő helyek voltak. Négy vagy öt fajta bunkert terveztünk, amelyek különböző típusúak és méretűek voltak. Tehát ott fenn a kis domb tetején is építettünk egy komplett bunkert, aztán a Nulla pontról lőtték különböző löveggel. A kísérletek alapján döntötte el a Haditechnikai Intézet Műszaki Osztálya, hogy melyik bunker milyen méretű legyen, és milyen szerkezetű anyagból kell elkészíteni. Így aztán típustervek készültek.

Mi tehát minden típusú bunkerre komplett építési tervet készítettünk, a zsaluzástól kezdve a vasaláson át a cement és sóder mennyiségen keresztül mindent. Úgy hogy ha meg kellett valahol építeni egy bunkert, annak a típustervét mi oda tudtuk adni az építőknek. Ezeken minden az égvilágon be volt rajzolva, tervezve.”

Az így megtervezett, zömében lőréssel ellátott erődelemek megépítése is az 1-1 munkásszázaddal megerősített műszaki századok feladata volt. 1940 tavaszán-nyarán a kárpátaljai erődítések vasbeton elemeinek egy része el is készült, azt a határvadász csapatok birtokba is vették. Egy másik műszaki századparancsnok, Damó Elemér (ma nyugállományú ezredes), századával a Vereckei-hágó egyik szorosában végzett erődítési munkákat. Regényes formában megírt visszaemlékezésében így ír:[6]

„Már jócskán beköszöntött 1940 tavasza.

…Hamarosan útba indultunk vasúti szállítással. A századot nem mozgósították. Békeállományunkkal vonultunk el. Századparancsnokunk csebi Pogány Lajos főhadnagy volt, beosztott tisztjei: Csaba Elemér, jómagam, mint hadnagyok és Berki Gyula továbbszolgáló zászlós, A szolgálatvezető pedig a kiváló Orbán őrmester.

Néhány napos utazás után Volócon rakodtunk ki. Onnan gyalogmenetben vonultunk át Alsóvereckére. Az iskolában szállásoltunk el. Április eleje lehetett. Az otthoni tavaszból visszajöttünk a télbe.

Miután berendezkedtünk, Pogány kérette a tiszteket.

– Uraim, az ismert nemzetközi helyzetből kifolyólag megindul a Kárpátok védelmére, az Árpád vonal építése. Mi, műszakiak, völgyzáró erődítményeket és akadályokat létesítünk. A völgyzárak közötti állásokat tábori csapatok készítik el.

Századunk feladata az alsóvereckei völgyzár kiépítése.

A munkát már tartalékos tisztek vezetésével megkezdték. A tervrajzok rendelkezésünkre állnak. Saját századunkon kívül tömegmunkára rendelkezésre áll egy munkásszázad, a földalatti aknamunkákhoz pedig néhány bányász.

– Damó, te kapod Alsóverecke Dél munkahelyet a földalatti építményekkel.

– Most azonnal vegyétek fel az írnoktól a területetekre vonatkozó összes vázlatot, térképet, számítást. Haladéktalanul fogjatok hozzá a tanulmányozásukhoz. Az egészet annyira ismerjétek meg, hogy holnap reggel néhány emberrel szemrevételezni tudjatok. Holnapután reggel teljes erővel be kell indulni a munkának. Ha az anyagot áttanulmányoztátok, kérdezhettek.

– Most pedig munkára!

Hozzáfogtam a tanulmányozáshoz.

Kitűnt, hogy területemen 4-5 vasbeton páncéltörő, illetve géppuskás tüzelőállás építendő. Mind az észak felé néző hegyoldalon. Mögöttük, a hegy mélyében olyan óvóhelyek legyenek, amelyek fölött legalább 9 méter vastag a talaj. Az óvóhelyből kijárat vezessen egy ellenségtől rejtett helyre, pl. horhosba.

Mindezek kitűzésével már semmi dolgunk sem volt, mert az megtörtént, sőt a munkát is megkezdték. A mi fő feladatunk a földalatti vágatok elkészítése maradt.

Azt írták elő, hogy 7-9 méternél hosszabb egyenes szakaszok ne legyenek. Ezáltal a légnyomást a folyosó törései lecsökkentik. A gyorsabb munka kedvéért a vágatot egyszerre két oldalról kellett kezdeni: a tüzelőállástól meg a kijárattól, valahol pedig össze kellett találkozni.

Bányamérnök számára sem egyszerű feladat szintben eltérő helyekről kihajtott zegzugos vágatokat összetalálkoztatni. De hát utász nem ismer akadályt!

– Hogy állsz, drusza? – kérdezte Csaba.

– Tulajdonképpen minden világos, de van egy szörnyű gyanúm.

– Micsoda?

– Az, hogy ha az elődöm így folytatta volna, soha sem találkoztak volna össze.

– Miért?

– Azért, mert a rajz szerint szép vízszintesen haladtak, pedig a tüzelőállás és a kijárat között már első pillantásra is lehet 3-4 méter szintkülönbség.

Csaba Elemér, mint kiváló képességű, gyors felfogású műszaki tiszt, rögtön felismerte a helyzetet.

– Azt hiszem, részletes terepfelvételt kell csinálnod, mert anélkül azt sem tudod meghatározni, hogy hol lesz meg az óvóhely fölött szükséges 9 méteres talajvastagság.

– Igazad van. Holnap mindjárt műszert is viszek ki.

Reggeli után néhány utásszal megindultam a munkahelyemre, szemrevételezni. Hoztuk magunkkal az utászszázad felszerelésében levő egyetemes műszert. Azért hívták egyetemesnek, mert lehetett vele vízszintes és függőleges szöget mérni, szintezni és tachi­metrálni (távolságot mérni). Hoztuk még a szükséges segédeszközöket is.

Végigjártuk az összes munkahelyet. Közülük a 6. sz. páncéltörő tüzelőállás volt a legelőrehaladottabb állapotban. Mindkét oldalon hajtottak már előre jó 10 méternyi aknafolyosót.

Hallom, hogy a tüzelőállásnál dolgoznak. Valaki bent csákányoz, egy másik meg hordja kifelé az anyagot.

Kijönnek mind a ketten. Egy magasabb szikár ember és egy alacsonyabb, zömökebb. A bányászok. A szikár az öregebb. Lassan elém jön, és illendően köszön:

– Jó szerencsét!

– Adjon Isten! – válaszolom. – Én Damó Elemér hadnagy vagyok. Engem bíztak meg ezen a hegyen a munkák vezetésével.

– Isten éltesse a hadnagy urat! Én Holló Mátyás vájár vagyok, ő pedig a segédvájár.

– Most, hogy már tudjuk egymásról, kik vagyunk, mutassa meg, kérem, ezt az építményt töviről hegyire.

– Tessék jönni hadnagy úr! De odabent sár van ám, meg a víz is csöpög.

– Nem baj, nem vagyok cukorból.

Holló bácsi (később mindnyájan így hívtuk, hiszen a maga 46 évével apánk lehetett volna) mindent részletesen megmutatott. A vágat belmérete olyan volt, hogy állni lehetett benne. Burkolata bányafa keretekből és széldeszkákból készült.

A munkanap végére elkészültem egy 1:200-as rétegvonalas felvétellel, amelyen feltüntettem a tüzelőállást, a kijáratot és a kész vágatokat. A bejárat 2,9 méterrel magasabban feküdt, mint a tüzelőállás.

Este a terepfelvétel alapján megterveztem az építmény alaprajzát, és hozzáfogtam a hossz-szelvény elkészítéséhez is. Gyenge szakasznyi utász munkaerőt kaptam és a két bányászt. Elosztottam az embereket, azután teljes lendülettel nekifogtunk a munkának. Kilenc órában állapították meg a napi munkaidőt. Mi, tisztek, azonban este 10-11 óráig dolgoztunk. Be kellett írnunk, rajzolnunk a napi teljesítményeket, és föl kellett készülni a másnapi munkára. Ki kellett számítani, le kellett rajzolni, hogy milyen irányba tartsanak a vágatok, milyen emelkedéssel, vagy eséssel.

Rengeteget tanultam Holló bácsitól. Nehézségeim voltak ugyanis az irányméréssel a vágatokban. A mi műszereink a terepre készültek. A teodolitot nehezen lehetett használni a szűk aknafolyosóban. Holló bácsi kérésemre elmondta, milyen eszközöket látott a bányamérnöknél, és hogyan használták azokat.

Az elmondottak alapján este elkészítettem a szükséges segédeszközöket és másnap már tudtam a sötét vágatban függőzsinórra irányozni.

Némelykor este is magamhoz kérettem Holló bácsit, megbeszélni a másnapi munkát.

– Holló bácsi, szeretném a tanácsát kérni a holnapi munkához.

– Szívesen hadnagy úr.

– Tessék foglaljon helyet.

– Nem, nem, köszönöm.

– No, de hát miért nem ül le?

– Nem, nem lehet, hogy nézne az ki!

Az Istennek sem akart leülni. Én ülve beszéltem, ő állt.

Ha irányt, vagy esést kellett változtatni, szóltam az öregnek:

– Holló bácsi, innentől 18 fokot tartsunk jobbra.

– Meglesz hadnagy úr.

Műszerrel csak két-három méter előrehajtása után lehetett ellenőrizni. Meglepődtem. Mindig halálosan pontos volt. Akár irányról, akár esésről volt szó.

A 6. sz. páncéltörő állásnál április vége felé kezdett izgalmassá válni a munka. A két vágatban dolgozók már hallották egymás csákányütéseit. Sőt, néhány nap múlva a hangosabb kiáltás is áthallatszott. Minden este pontosítottam az alaprajzot és a hossz-szelvényt. Izgultam, hiszen ez műszaki képességeim és leleményességem gyakorlati vizsgája lesz. Micsoda kudarc lenne, ha nem találkoznánk!

Izgultam, és aggódtam.

Az ebédszünetben magamhoz intettem egy utászt:

– Menjen át a másik vágat végébe, és csákánnyal kopogjon az utolsó bányafán. Mi majd az innensőből hallgatjuk.

Majd az öreghez fordultam:

– Jöjjön már be velem a vágatba, Holló bácsi!

– Megyek hadnagy úr.

Elértük a vágat végét, hallgattuk a kopogást.

– Baj van! – mondtam aggodalmasan.

– Milyen baj, hadnagy úr?

– Maga szerint melyik irányból jön a hang?

– Hát abból! – mutatott kézzel a hang irányába.

– Így van! Hisz éppen ez a baj! A számításaim és a rajzaim alapján 25-30 fokkal odábbról kellene hallatszani!

– Ó hadnagy úr, ne tessék aggódni! A bányában is előfordul, hogy máshonnan jön a hang, mint ahonnan várjuk. A rétegek elvezetik. Ha a számítások meg a rajzok jók, össze kell találkoznunk.

No persze – gondoltam magamban –, ha jók. De jók-e? A bányában biztos nem bíznak egy friss bányamérnökre egyedül ilyen feladatot. No, de utász nem ismer akadályt! Az utászok most már lelkesen dolgoztak. Én meg lassan kezdtem megnyugodni, mert az ellencsapat munkazaja egyre inkább a kiszámított irányból hallatszott. Az utászok várakozó tekinteteket vetettek felém. Egymásnak holmi ünneplésre tettek célzásokat, de úgy, hogy én is halljam.

– Na ezek a kutyafülűek valamire készülnek – gondoltam.

– Holló bácsi, mi van maguknál egy ilyen összetalálkozáskor?

– Hááát... a mérnök úr csapra veret egy hordó sört.

– Áhá! És megmondta a katonáknak is?

– Hát úgy magamtól nem mondtam, de kérdezték. Ahogy éppen az előbb kérdezte a hadnagy úr.

– Minden világos! Intézkedem. Megérdemlünk egy pofa sört! 1940. május 6-án a két vájárcsapat összetalálkozott.

A két vágat együttes hossza 61 méter volt, 9 irányváltoztatással. A két kezdőpont közötti szintkülönbség csaknem 3 métert tett ki. A találkozási eltérés még a 30 centimétert sem érte el. Három méteren egyenesbe hoztuk, azaz »elkentük«. A gyakorlati vizsgadolgozatom sikerült. A hordó sör a találkozás reggelén kiérkezett a helyszínre. El is fogyott. Tellett a hadnagyi fizetésből.

A falu közepén egy iskolában szállásoltak el bennünket. Kezdetben a tiszteknek egyenként külön szobájuk volt, de később közös tiszti hálótermet jelöltek ki, ahol még egy határőr tiszt (Hajba Géza hadnagy) is helyet kapott. Csak Pogány lakott külön. A legénység a nagy tantermekben aludt földre helyezett szalmazsákokon.

Helyzetünk gazdászat-közigazgatásilag kihelyezésnek számított. Ez azt jelentette, hogy a tiszteknek a legénységével azonos, teljes ellátás járt. Tehát kaptuk a legénységi kosztot. Nehéz műszaki munkának megfelelő, feljavított élelmezésben részesültünk.

Emellett a hivatásos állományúaknak gyakorlati pótdíj járt. Tiszteknél ez századosig bezárólag napi 4 pengő volt. Nagy pénz, ma kb. 1000 forintnak felelne meg. A fizetésemhez hozzá se nyúltam. Az szüleimnél tárolódott.

Az étkezést a tiszti étkezdének berendezett helyiségben fogyasztottuk el, ahol a tiszti legények szolgálták fel a legénységi kosztot a rendszeresített alumínium tányérokon. De az is előfordult, hogy a munkahelyen ebédeltünk. A legénységnek a munkahelyekre vitték ki az ebédet 25 literes főzőládákban.

Az élelmezés ízletes és bőséges volt. Bőven pótolta a nehéz fizikai munka során felhasznált energiát. Kellett, mert a munka bizony nehéz volt. A legénységtől jelentős fizikai erőkifejtést követelt. Hiszen 9 óra hosszat csákányoztak, illetve talicskáztak. Nekünk, tiszteknek állandóan járnunk kellett a munkahelyeket. Egyrészt azért, hogy mérjünk, irányítsunk, másrészt pedig, hogy ellenőrizzük, dolgoznak-e utászaink. Ha érezték az ellenőrzés lazulását, igyekeztek lazsálni.

Ez nem csoda. Mint karpaszományosok, majd akadémikusok, mi is igyekeztünk lógni, ha tehettük. Pedig mi hivatásosnak készültünk. Bennünket fűteni kellett volna a hivatástudatnak. Mégis lógtunk. Hát akkor természetes, hogy a hadkötelezettség (vagyis kényszer) alapján munkára fogott ember is igyekszik lazsálni.

A munkahelyen rendszerint ott volt a lovam is, mert ha a munka megengedte, lóháton mentem be ebédelni. Lovaink a lengyel hadsereg által leadott hegyi lovak közül kerültek ki. Kistermetűek, nagyfejűek voltak, emellett nagyon okosak és igen jóindulatúak. A hegyi terepen nagyszerűen mozogtak. Azt a lovat, amelyiket nekem adtak ki, Pistának keresztelték a lovászok. Világos pej színű volt, szőke sörénnyel, nagy busa fején pedig fehér folttal. Ha meg akartam állítani, szláv módra brrrr hangot kellett hallatnom. Aranyos állat volt, nagyon szerettem.

A falut akkor felerészben ruszinok, felerészben zsidók lakták. A közigazgatás már magyar kézben volt. A helységnévtáblákon azonban a cirill betűs ruszin név is rajta volt. A ruszin középkorosztályhoz tartozók még beszéltek magyarul, mert a háború előtt a magyar hadseregben szolgáltak. A fiatalok már nem nagyon tudtak.

A zsidók még eredeti galíciaiak voltak. Kaftánt, kalapot viseltek. Egymás között jiddisül beszéltek, de mind tudott magyarul, magyarnak is vallotta magát. Különben később is tapasztaltam, hogy az elcsatolt területek zsidói mind magyarok voltak. Érthető is, mert a nagy oroszországi zsidóüldözések idején egyedül Magyarország fogadta be őket. Az 1848-as és az első világháborús honvédek között ezrével harcoltak zsidók.

Itt láttam először eke után menő kaftános magyar zsidó parasztot. A zömük paraszt volt. Természetesen a kereskedők ugyancsak közülük kerültek ki, de még a szolgáltató ipar művelői is. A század számára a kenyeret Grünberg Saje pékmester sütötte. Egyben kereskedő is volt. Igazi jó kereskedő. Egyik nap bementem hozzá.

– Jó napot Grünberg úr!

– Tiszteletem hadnagy úr! Mivel szolgálhatok?

– Szükségem lenne egy kis fényképtartóra. Olyasfélére gondolok, ahol két üveglap közé lehet helyezni a képet.

– Mekkorát gondol a hadnagy úr?

– Ekkorát. – Megmutattam a kis copfos fekete lányka képét. - Pillanatnyilag ez a méret nincs, de holnapután bemegyek a városba, és hozok.

Nem azt mondta: Nincs, nem látja, hogy pék vagyok? Megszerezte. Pontosan az ígért időpontban átadta. Egy évre rá ezeket a magyar zsidókat munkaszolgálatra vitték, majd néhány év múlva átadták a németeknek, hogy pusztítsák el őket.

Mivel Alsóvereckén villany nem volt, a felszerelésben levő harisnyás petróleumgáz lámpákkal világítottunk. Csaknem vakítóan erős fényük volt. Szabadidőként csak a szombat délután és a vasárnap maradt. De egy tisztnek még vasárnap délelőtt is templomba kellett vezetni a legénységet. Jó kincstári módon. Alsóvereckén se katolikus, se protestáns templom nem volt, hanem csak görögkeleti, talán görög katolikus. Mindegy. Az Isten ugyanaz. Menjenek ezek a kutyafülűek templomba. Vasárnaponként áhítat. Legalább visszatörlesztnek valamit abból, amit hét közben összekáromkodtak. Így azután felekezetre való tekintet nélkül behajtottuk a templomba a népet.

A szertartás ószlávul, vagy ruszinul folyt. Egyre megy, egyikből se értettünk semmit. Ugyanakkor több szólamban gyönyörűen énekeltek. Gyakran mondták éneklő hangon: »Goszpodi pomilúúúj!« (Uram irgalmazz!) Mögöttem valamelyik utász halk hangját hallom: »Mongya má megin a goszpodi pavilont.« Hát ilyen hatékony volt a templomba járás. A látvány és az ének azonban szép volt, és a templom kellemes hűvös. Tán még az Úristen is törölt valamicskét a rovásunkról. Vasárnaponként Csaba Elemérrel és Berki Gyulával rendszeresen kilovagoltunk a környező gyönyörű vidékre. Hatalmasakat vágtáztunk a patakok menti füves réteken.

Mint már említettem, a tömegmunkákra beosztottak hozzánk egy munkásszázadot. Ekkor még nem voltak zsidó munkásszázadok. A század katonai szolgálatra alkalmatlan, de azért fizikai munkára képes emberekből állt. Katonai egyenruhát hordtak, de a nyakukon fegyvernemi hajtóka helyett zöldre zománcozott »M« betűt viseltek. Parancsnoki állományuk katonákból tevődött össze. Fegyverrel nem voltak ellátva. A tömegmunkákat (harckocsi-árok ásása, drótakadály készítése stb.) végezték.

Körülbelül jó két hónapig lehettünk Alsóvereckén. Éppen csak kezdtünk beletanulni a tartós erődítések építésébe, amikor parancs érkezett, hogy mindent hagyjunk abba, és azonnal térjünk vissza Győrbe. Már küszöbön állt a második építmény aknafolyosóinak az összetalálkozása és a következő hordó sör.

Annyi időt még kaptunk, hogy beomlás ellen biztosítsuk a vágatok homlokvégét. Volócon vonatra szálltunk, és megindultunk Győrbe. Hogy miért? Nem tudtuk. Nem is nagyon törődtünk vele. Jött a parancs, mi meg végrehajtottuk.”

 

 



[1] GH: korabeli, általánosan használt betűszó, jelentése Gazdasági Hivatal. Az alakulatok ellátásáért felelős és azt végző katonai szervezet. A gazdasági hivatal állományába tartozó katonákat nevezték géhásoknak.

[2] Zágony Pál visszaemlékezése hangszalagon és írásban a szerző birtokában.

[3] HL Tgy. 3055. Laborc Gyula: Katonaéletem 1931-1945.

[4] Az utak, vasutak robbantásához előkészített, az úttest, vagy vasúti pálya alá épített kibetonozott gödör, amibe élesítéskor a robbanóanyagot helyezték.

[5] A századparancsnok, tüzérségnél ütegparancsnok beosztott tisztjeit, így a szakaszparancsnokokat nevezték alantos tiszteknek. Ma: alegységparancsnokok.

[6] Damó Elemér: Hetvenöt év a honvédség szolgálatában. memoár, 1. kötet, 156-172. o. (Kézirat a szerző birtokában.)

 
Naptár
2017. Október
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2005-12-26
 
A MAG TV FELVÉTELEI
 
The Árpád- Line
 
English version
 
De Arpad Lijn
 
Nederlandse
 
Publikationen
 
Studiums
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkajánló

www.bunkermuzeum.hu

www.klkf.gportal.hu

www.bazsalicska.gportal.hu

www.varak.hu

 

Csaba blogja - "It's hammertime!"    *****    ~ FBLOG ~ A BARÁTOM VÁLASZTOTT NEKEM RUHÁT! FELVEGYEM, VAGY SE?!!! NAPONTA KREDITKÓDOK A CHATEN! SMINKTESZTEK! ~ FBLOG ~    *****    KÖNYVAJÁNLÓK - ha nem tudod mit olvass, itt találhatsz hozzá inspirációt - BOOKISLAND    *****    ÚJRA NYITVA! ~FBLOG~ ÁLLATKÍSÉRLETEKTÕL MENTES A SMINKED? ~HAMAROSAN KREDIT NYEREMÉNY! TERMÉKTESZTEK!~FBLOG~ÚJRA NYITVA!    *****    Astropapa-iskolája mindenkit szeretettel vár és INGYENES TANÁCSOT AD minden kedves érdeklõdõnek!    *****    Supernatural - ODaát - 13. ÉVad - Extrák - Infók - ÉRdekességek - ODaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - ODaát    *****    A csillagjövõ oldalon,nem csak alacsonyak az árak, hanem a tanácsadás, teljesen ingyenes. Szeretettel várlak minden nap    *****    Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!