E-mail

szaboojj@gmail.com

 
Menü
 
PREZENTÁCIÓK
 
Tanulmányok
 
Erődítés történet
 
Kárpáterődítések
 
Testületi szellem a XX. század második felében szolgált magyar katonák körében
 

Testületi szellem a XX. század első felében szolgált magyar katonák körében.

A XX. század első évtizedében a gyorslefolyású háborúra való felkészülés azt is jelentette, hogy a csapatok felszerelését az "utolsó gombig" előkészítették. Még a veszteségek pótlására szánt póttartalékos alakulatok is minden készlettel, új ruházattal, felszereléssel rendelkeztek. A forgatókönyv azt nem tartalmazta, hogy mindez a háború első négy hónapjában elenyészik és a háború még nagyon sokáig fog tartani.

A hadi készletek 1912-13 folyamán teljesen fel lettek töltve és valóban az előírásoknak megfelelően az utolsó gombig minden meg volt. A teljesen új és hadihasználatra alkalmas, jól karbantartott készletek készítési évfolyamonként és méretnagyságban rendezve voltak előkészítve a raktárakban, hogy azokat a bevonuló tartalékosoknak és népfelkelőknek azonnal ki lehetett adni. Így nem csak a hadrend szerint felállítandó alakulatokat lehetett kifogástalan ruházattal és felszereléssel ellátni, hanem tekintélyes "békekészlet" maradt a póttartalékos alakulatok újoncai részére is.

Amint a harctéri veszteségek pótlására egyre újabb és újabb menetzászlóaljakat indítottak útba, a kimeríthetetlennek hitt készletek csakhamar elfogytak. 1914 őszén már egyes hadtáp zászlóaljakat régi rendszerű sötétkék ruházatban, sőt az is előfordult, hogy ideiglenesen polgári ruházatban lehetett csak útba indítani.

Rögtönözve és minden tervszerű előkészület nélkül kellett a ruházati ipart a nagyarányú szállításokra átszervezni. A jó minőségű textil hiányában silány anyagokból készült a katonák téli ruházata is, amire egyébként ilyen tételben nem is számítottak, mert a háborút a "falevelek hullásáig" győztesen be akarták fejezni. A silány minőségi ruhák miatt aztán katonáink igen sokat szenvedtek a tél folyamán.

A több mint négy évig télen és nyáron szakadatlanul folyó háború a fronton a szabad ég alatt folyt. A háborús visszaemlékezések, nagyon sok érdekes tapasztalatot mutatnak be erről az emberhez nem méltó kényszerű életmódról. A háború legtöbb idejét lefoglaló állásharcok beálltával először csak a terephez alkalmazkodó sekély lövészárkok készültek, ezeket fokozatosan kimélyítették és megerősítették. Ezután drótakadályokat állítottak és a tartalék számára fedezéket készítettek. Ezeket követte a hátsó állások kiépítése két-három védelmi vonallal. A védelmi állások kiépítése és megerősítése tulajdonképpen sohasem készült el, mindig volt rajta valami javítani és építeni való. Ezen mindenki dolgozott, aki éppen nem volt figyelőben vagy az első vonalban. Ez volt a "normális" élet az arcvonalban mindaddig, amíg jó volt az idő. Ha azonban esett az eső, télen a hó, az nem csak a munkát gátolta, hanem a lövészárkokban élő emberekre mérhetetlen szenvedést zúdított.

A frontharcosok élete mindenképp egyhangú volt, bár a csendes napokon sem szűnt meg teljesen a puskatűz és ágyúdörgés. Ha az ellenséges oldalon bármilyen cél, mozgás mutatkozott a figyelők azonnal lőttek rá. A nagyobb célokra, mint a gépkocsi vagy lovas kocsi, a tüzérség is tüzet nyitott. A lövészárokban élő katona emlékeiből általában nagyon rövid idő alatt kikopott a kényelem, a bármi néven nevezhető kultúra, de a testi tisztaság szükségletének a tudata is. Többnyire a legszerényebb életszükségletekkel, az éhség csillapításával és az alvás szűkös kielégítésével kellett megelégednie, de néha még erről is le kellett mondania. Az árokharc alatt heteken, gyakran hónapokon át még a mozgástól is megfosztva, csak az eget, vagy a felhőket, a földet, a lövészárkot, néha az annál is pokolibb szögesdrót akadályokkal és oszló tetemekkel tarkított harci előteret látta a harcos.

A katonák életének megkönnyítése az árkokban nem volt egyszerű feladat. Különösen nehéz volt előteremteni, és a helyszínre szállítani az iváshoz, a mosakodáshoz és a fehérnemű mosásához szükséges vizet. Ez nem csak egészségügyileg lett volna fontos, hanem mert az emberek könnyebben viselték el a legnagyobb nehézségeket is, ha tiszta volt a testük és a ruházatuk.

Megjegyzés

Az általános hadkötelezettség alapján szervezett haderő maga volt a társadalom, vagy annak egy speciális leképezése. Az állam (birodalom, vagy nemzetállam) érdekeit képviselte. A haderő alakulatai tovább vitték a korábbi korok haderejének hagyományait, szokásait és újabbakkal egészítették ki. A katonákról való gondoskodás is a kor lehetőségeihez igazodott. A haderőt a döntő csatával megvívott gyorslefolyású háborúra készítették fel. Az állam, az uralkodó iránti hűségre való nevelés nem csak a hadsereget, de az egész társadalmat áthatotta. Ma sem családban, sem az oktatásban ilyen jellegű nevelés, ilyen jellegű propaganda nem tapasztalható. A haderőben a szerződéses katonák kiképzése, nevelése sem tartalmaz ilyen elemeket.

A háború első heteiben a hivatásos tisztikar 90%-a elesett. A Monarchia „boldog békeideje” alatt kialakult a tisztikar sajátos testületi szelleme, ami a birodalom erőszakos összetartásának egyik fontos eleme volt. A csapatok csapatszelleme a múlt dicsőségeinek pontos ismeretén és tiszteletén nyugodott mind a békeidőben, mind a háború alatt.

A katonák kiképzésének színvonala kívánnivalót hagyott maga után, főleg a póttartalékos és a fegyveres küzdelemre kijelölt népfelkelő állomány esetében. A milliós tömeghadsereg katonájával szemben nem is volt olyan szigorú kiképzettségi követelmény, mint a zsoldos haderő katonáival szemben. A tömegkatona könnyen pótolható volt, így az első világháborúban jelent meg az „emberanyag” kifejezés. Ezt az anyagot könnyen és olcsón lehetett pótolni. A győzelem gyakran nem a csapatok kiképzettségén, hanem a tömegen múlott. A haditechnika és a harceljárás között keletkezett ellentmondást a háború végéig nem sikerült feloldani, így a háború úgy ért véget, hogy a megkötött békeszerződések magukban hordozták egy újabb koalíciós háború lehetőségét, ami egy emberöltőn belül be is következett.

A „káundká” nyomdokain a két világháború között és a második világháborúban

A két világháború közötti időszak alapvető változást nem hozott a testületi szellem tekintetében. A birodalom, az uralkodó iránti hűséget azonban felváltotta a nemzet iránti hűség, ami a „Nagymagyarország” visszaállításának revizionista érzelemvilágával keveredett. A katonának bevonult állampolgár nevelését csak folytatni kellett, mert az alapokat hozta magával a családból, a társadalomból. A haderő belső világa, így a tisztikar testületi szelleme, hagyományai és a csapatok csapatszelleme a Monarchia haderejének nyomdokain haladt.

A Magyar Királyi Honvédség felső vezetésének kialakítása az 1918/1919-es forradalmak utáni konszolidációs idők kezdetére nyúlik vissza, amikor a királyág visszaállításával a Habsburg-monarchia államberendezésének számos elemét átvették.

A fentiek hadseregre vonatkozó legfontosabb része az volt, hogy az 1920. március 1-én kormányzóvá választott Horthy Miklós nemcsak Magyarország államfője, hanem a Magyar Királyi Honvédség (akkor Nemzeti Hadsereg) első számú vezetője, a Legfelsőbb Hadúr lett. A katonai ügyekben rendkívüli hatalmat adott a kormányzónak mint Legfelsőbb Hadúrnak az 1920. évi XVII. törvény 2. §-a, amely kimondta: „Közvetlen fenyegető veszély esetén azonban a kormányzó a magyar összminisztérium felelőssége és a nemzetgyűlés késedelem nélkül kikérendő utólagos hozzájárulása mellett a hadseregnek az ország határán kívüli alkalmazását is elrendelheti.” (Ezen törvény alapján döntött az államfő 1941. július 26-án a Szovjetunió elleni hadba lépésről.)

Az államfő mint Legfelsőbb Hadúr az 1920. évi I. törvény 13. §-ában foglalt, a hadsereg vezetésére és vezénylésére vonatkozó jogait a honvédelmi miniszter és a m. kir. Honvéd Vezérkar főnöke útján gyakorolta.

Az új identitás keresése

Miután a trianoni béke katonai korlátozásai 1938-ban érvényüket vesztették, s az új hadrend életbelépésével sorra jöttek létre az új fegyver- és csapatnemek, számukra szükségessé vált megkülönböztető és kitüntető jelvények rendszeresítése a Magyar Királyi Honvédségnél.

A csapatnem-jelvények rendszeresítésénél követendő általános elvet így határozták meg: „Csak olyan csapatnemeket különböztessünk meg egymástól, amelyek fegyvernemükön belül – azonos hajtókaszínük miatt – nem volnának felismerhetők, holott különösen nehéz béke és háborús szolgálatuk ezt a megkülönböztetést indokolja. Ezen felül olyan csapatalakulatokat, amelyek rokon hivatásuk miatt azonos színű hajtókát viselnek, de szolgálatuk lényegesen különböző.”

A jelvények egyszerre fejeztek ki összetartozást és elkülönülést. Korabeli források számolnak be arról, hogy a Honvédség csapatnem-jelvényeit tulajdonosaik a testületi szellem megtestesítőinek tekintették és büszkén viselték, s több alakulat pedig – az első világháború hagyományait követve – elkészíttette saját kitűzőjét.

A Magyar Királyi Honvédség ruházati és személyi felszerelési rendszere az 1920-as évek elején alakult ki, amikor az önállóvá vált magyar állam fegyveres ereje – amely érthető okokból ezer szállal kötődött a széthullott birodalom hadseregéhez – új identitását kereste. A hivatalos propaganda elsősorban az 1848-as és 1867-es Honvédség hagyományaira próbált alapozni, de a régi „káundká” szellemet nem lehetett kiirtani. Ez megmutatkozott a ruházat és felszerelés területén is.

A ruházat szabása azonban többé-kevésbé a monarchiás hagyományokat követte, a magyaros jelleget bizonyos historizáló elemekkel, mint például a tábori sapka „Bocskai-sapkává” alakításával, illetve a gallérhajtókák sujtásozásával igyekeztek hangsúlyozni. Egy 1941-ben hadba induló magyar honvéd ruházata és felszerelése megfelelt az európai átlagnak, jóllehet, modernnek korántsem volt mondható.

Védőszentek és katonai ünnepek

A védőszentek tisztelete az állandó hadsereg esetében azt is jelentette, hogy a különböző patrónusok védnöksége alá helyezett haderő és fegyvernemek már nem csak egyénileg vagy alakulatuk szintjén, de testületileg is meg akarták ünnepelni a védőszent napját. Ez a nap a XIX. és a XX. században már nem annyira egy szent ünnepe volt, inkább a testület identitását, összetartozását és kontinuitását kifejező testületi megemlékezés, amihez csak évszázados ürügy volt a védőszent ünnepe. Ezek az ünnepek az állandó hadsereg megalakításával párhuzamosan hozzáilleszkedtek a többi állami és katonai ünnephez. Az első világháborúban elszenvedett vereség és az azt követő összeomlás egy már kikristályosodott rendszert zilált szét. Gyakorlatilag mindent újra kellett szervezni, ami nem ment könnyen.

A katonai ünnepek rendszerbe állítása vontatottan folyt és csak a háborúba történt belépés előestéjére szabályozták le a maga teljességében. A katonák számára az ünnepnapok szünnapként jelentkeztek, így kötelezően részt vettek a központi megemlékezéseken. Személyes jelenlétük egyszerre számított bevett társadalmi szokásnak és testületi megnyilvánulásnak. A második világháború idején a nemzeti és katonai ünnepek jelentősége még jobban megnőtt. Az ünnepek az ifjúság nevelésében is fontos szerepet játszottak mind békeidőben, mind a háborús években. 1942-ben törvényben kötelezték a leventéket az ünnepeken való szervezett részvételre. A leventeparancsnok köteles volt a leventékkel együtt a nemzeti ünnepeket és nemzeti ünnepélyes alkalmakat méltó keretben megünnepelni és ezeket a leventék hazafias és katonás nevelésére is felhasználni.

A katonai ünnepek:

– Forradalom és szabadságharc ünnepe, március 15. egyben katonai szünnap.

– Hősök Emlékünnepe (május utolsó vasárnapja)

– „A Kormányzó Úr Ő Főméltósága magas születésnapja” (június 18.);

– Honvédnap (június 28.)

– Aradi vértanuk napja (október 6.), a legénység ezen a napon felekezetenkénti istentiszteleten vett részt, majd a nap jelentőségét a legénység előtt előadás keretében méltatták;

– „A Kormányzó Úr Ő Főméltósága magas neve napja” (december 6.,);

– Ezred- (osztály) napok, valamint az ezredtulajdonosok születésnapjai.

A mozgósítási és hadkiegészítési rendszer általános jellemzői

A hadsereg 1921 végéig, illetve 1922 májusáig az új forma életbe lépéséig, a sorozás alapján működött. A trianoni tiltások miatt azonban a teljes rendszert újra kellett gondolni és szervezni, de úgy, hogy közben a haderő meg tudja tartani ütőképességét.

Ez idő alatt folyt a toborzás rendszerére való áttérés is. Mint várható volt, kevesen voltak hajlandóak önkéntesen vállalni a katonai szolgálatot, az első felhívásokra mindösszesen 5000 fő jelentkezett. 1921. Decemberében megjelent az ismételt felhívás a toborzásra, ezzel egy időben elnöki rendelet is életbe lépett, amellyel összeírást rendeltek el

Ez az összeírás volt a kezdete a “k” (kényszer) toborzásnak. Mivel a legénység leszerelése után a békehadrendet nem lehetett csak toborzott legénységgel feltölteni, ebben a helyzetben, titokban bevezették a kényszer “k” toborzást, a hiányzó létszámok pótlására. Az így bevonuló állomány változó szolgálati időt teljesített, attól függően, hogyan sikerült az antant ellenőrzést kijátszani. “k” toborzottak egy része az engedélyezett alakulatokban, más részük rejtve a vámőrség, illetve a csendőrség állományába került beosztásra.

Különböző elképzelések születtek arra vonatkozólag, hogy legalább a békeszerződésben engedélyezett létszámot feltöltsék toborzottakkal. Az alap toborzó-rendelet szerint azok a közép és főiskolai hallgatók, akik önként beléptek a honvédséghez, szolgálatuk alatt tanulmányaikat folytathatták.

A “k” toborzás, azaz sorozás, út az hadkötelezettséghez

Az 1927-es év változást hozott a hadseregfejlesztés terén is. A közvetlen ellenőrzés megszüntetése után megszüntették a toborzást és a hadsereg fejlesztésének megfelelő állományt “k” toborzás, azaz sorozás útján vonultatták be. 1928-tól Budapesten kerületenként és a megyékben járásonként munkába állítottak egy-egy nyilvántartó tisztet, majd egy évvel később, erősítésként még egy népgondozói tisztet is megbíztak a munka végzésével. Szükséges volt a korlátozások idején is gondoskodni arról, hogy a katonaköteles korban lévő férfiakat nyilvántartsák.

Ebből a szükségszerűségből kiindulva hívták életre — az 1931. Évi népszámlálás adatai alapján — a felfektetett népmozgalmi nyilvántartást. Gondoskodni kellett arról is, hogy a nyilvántartott személyek lakóhely (lakás) változásáról a népmozgalmi nyilvántartó tudomást szerezzen, hogy szükség esetén a nyilvántartottak megtalálhatók és megfelelően mozgósíthatók legyenek. Az így felfektetett nyilvántartás és bejelentési kötelezettség adta az alapját a “k” toborzás kiterjesztésének és ekkor kerülhetett sor első ízben arra, hogy ténylegesen felmérjék a hadköteles állományt az új határokon belül.

A nyilvántartás rendszere különböző csoportbeosztásokra tagozódott, amely végleges formában csak az 1939. II. Tc. Megjelenésével vált igazán a honvédelem érdekeit szolgáló rendszerré. Megközelítőleg egy évtizednyi időre volt szükség ahhoz, hogy háború, vagy háborús veszély esetére, egy működőképes nyilvántartási rendszer összeálljon. Szükség volt a nyilvántartásra azért is, hogy megállapítsák az elmaradt (a toborzás rendszerébe eső) korosztályokból azoknak a számát, akik nem teljesítettek még katonai szolgálatot. Nagy gondot okozott a hadsereg vezetésének, hogy a húszas évek során több évfolyam szinte teljes egészében kiképzetlen maradt. Ezért olyan elhatározás született, hogy ezek kiképzését fegyvergyakorlaton kell pótolni. A megjelent utasítás a fegyvergyakorlatra (kiképzés, továbbképzés) való bevonultatás céljaként a leventeoktatási és sportkiképzést, valamint a karhatalmi alkalmazásban való jártasság elsajátítását jelölte meg.

Tehát a trianoni tiltások ellenére a hadsereg fejlesztésének egy új szakasza kezdődött meg, amely már lehetővé tette nagyobb létszámú hadsereg személyi szükségletének kielégítését is. Az új szervezési intézkedés kimondta, hogy az eddig több részletben bevonuló “k” toborzott újoncok egy korosztálya ezután egy időben vonul be. A szolgálati idő 18 hónap, de a katonák 12 hónap letöltése után leszerelhetők, “tartósan szabadságolhatók” voltak. Azokat, akik a bevonulási parancsnak nem tettek eleget, karhatalommal kötelezni lehetett bevonulási kötelezettségük teljesítésére.

Az új haderőtörvény szerint a meglévő hivatásos hadsereget az alábbi állománykategóriákkal kellett kiegészíteni:

¾    “k” toborzott legénységgel, akik szolgálati idejét 18 hónapban határozták meg, amelyből 12 hónapot töltöttek le a laktanyákban;

¾    “k” tisztesekkel, akik a “k” toborzottak közül 12 hónap alatt őrvezetői rendfokozatot értek el, és még 6 hónapig a sorlegénységgel együtt szolgáltak;

¾    Karpaszományosok — a régi védtörvény szerint egyéni önkéntesek voltak, akiket fegyverszolgálatra (kiképzésre, továbbképzésre), illetve a hadrafoghatóság állandó szinten tartására saját évfolyamával együtt hívták be. A karpaszományosok döntő többsége közép, felső vagy egyetemi szintű tanulmányokat folytatott, vagy azt már befejezte;

¾    Hivatásos tisztesekkel, akik a katonai pályát élethivatásnak választották, és jutasi, vagy ezzel egyenértékű szakiskolát, szaktanfolyamot végeztek;

¾    Továbbszolgáló tisztesekkel, akik a 18 havi szolgálat letéte után legalább egy évi és legfeljebb 3 és félévi szolgálatra önként jelentkeztek.

Látható, hogy ebben az időben még együtt él a kiegészítés rendszerében az önkéntes jelentkezés és a kötelező katonai szolgálat, vagyis a nyílt és a rejtett kiegészítés.

1928-tól a 30-as évek közepéig tehát megindult a fokozatos áttérés az általános védkötelezettségre. A védkötelezettség jegyében újabb változások történtek a katonai szolgálati kötelezettség teljesítésében is. Tovább folytatták a már több mint 6 éve szolgáló toborzott önkéntesek leszerelését. Az 1934/35-ös szervezési intézkedésben már 2 éves tényleges szolgálati kötelezettséget írtak elő a légierőnél és a folyamőrségnél azonnali hatállyal, míg a honvédség többi részénél csak fokozatosan. A “k” toborzott legénység fele részben október elején, fele részben április elején vonult be tényleges szolgálatra. A továbbszolgáló tisztesek 2 éves szolgálati idejét már nem változtatták meg, illetve növelték, hogy az állományforgás érdekében minél több, megfelelően kiképzett tartalékos tisztes álljon rendelkezésre mind béke, mind a felriasztott (fr.) hadrendek számára.

A népmozgalmi nyilvántartás 1930. évi kezdetleges rendszere már nem felelt meg a követelményeknek, ezért olyan új nyilvántartásra volt szükség, amely egységes szerkezetben magába foglalja mindazoknak a személyeknek az adatait, akiket a honvédelem az ország háborús működésének biztosítása szempontjából szükségesnek ítélt.

Nyilvánvaló, hogy háború, vagy rendkívüli körülmények esetén mind a katonai, mind a polgári mozgósítás személyi része a pontos nyilvántartáson alapul. Éppen ezért a nyilvántartások vezetésével a belügyminiszter a községekben a községi vagy (köz-) jegyzőket, a városokban a polgármestereket bízta meg. Nyilvántartásba kellett venni a 12. életévüket elért fiúkat, a 16 éves, és országmozgósítás szempontjából fontos szakképzettséggel rendelkező nőket, 16 és 50 év között azokat a nőket, akik időközben országmozgósítási szempontból fontos szakképzettségeket szereztek, és még nem regisztrálták őket. A nyilvántartásba vétel alapjául az állandó lakóhely szolgált és kartotékrendszer szerint történt. A katonai és polgári nyilvántartásokat évente egyszer egyeztetési eljárásnak vetették alá, ahol is egymás nyilvántartásából kiegészítették a hiányos adatokat, illetve a kiegészítő parancsnokságok pótolták a nyilvántartásba vételt.

Béke- és háborús kiegészítés

A kiegészítés-lebonyolítás tekintetében a béke- és a mozgósított hadsereggel a hadtestszervezetre épült. A hadtestek béketerületi hatóság szerepét is betöltötték és nem csak a haderő, hanem a terület polgári mozgósítását is irányították. Az egységes belbiztonsági központokat a katonai parancsnokságok állomáshelyein kívül helyezték el. A vegyesdandár parancsnokságok hadtestszervezetté alakultak, majd a hadtesteket hadseregekbe vonták össze.

A mozgósítással foglalkozó szervek korszerű elveket követtek, már ekkor felismerték a területi és területen kívüli kiegészítés elvét és gyakorlatát. Területi kiegészítésről beszéltek akkor, ha az érintett alakulat a béke-elhelyezési területről kapta az embereit, területen kívüli kiegészítésről akkor, ha az alakulat távolabbi területekről, szélsőséges esetekben az ország egész területéről nyerte a kiegészítést. Mozgósítás szempontjából rájöttek, hogy ideális megoldás lenne a területi kiegészítés, amely viszont soha nem valósítható meg hiánytalanul. Azoknál az alakulatoknál, amelyek helyhez voltak kötve, mint pl. A határvadász alakulatok, vagy amelyeknél a gyors menetkészültség elsőrendű fontosságú volt, — ilyen a légvédelmi alakulat — a legszigorúbb területi kiegészítést próbálták megvalósítani. Igyekeztek a kiképzést úgy irányítani, hogy a nem tényleges állományba kerülők olyan csapattesteknél legyenek állományban, melyeknek béke állomáshelye ott van, ahol a nem ténylegesei laknak.

Amennyiben ezt nem tudták megvalósítani, igyekeztek ezeket az alakulatokat, a hadiállományt megközelítő magas békelétszámon tartani. A szakalakulatoknál már kénytelenek voltak engedményt tenni a területi kiegészítéssel szembe, célszerűnek tartották, hogy a híradó, műszaki alakulatok nem ténylegesei ott legyenek állományban, ahol kiképezték őket, tehát mozgósítás idején is oda tervezték a bevonulásukat. Egyes alakulatoknál (a gyors alakulatok) a gyors menetkészültség területi kiegészítést kívánta volna meg. Ugyanakkor a speciális szakképzettség és a gépjárművek egy szűk területről nem volt biztosítható, így itt is a területen kívüliséget helyezték előtérbe.

Az általános hadkötelezettség szégyenfoltja

A munkaszolgálat mint az általános hadkötelezettségen alapuló fegyver nélkül, munkával teljesített katonai szolgálat az I. világháború idején Európa-szerte elterjedt volt. A katonailag szervezett és katonai fegyelem alatt álló munkásosztagok feladata a hadműveleti területen olyan erődítési, helyreállítási, rakodási és egyéb műszaki munkálatok elvégzése volt, amelyre harcos állományból nem akartak erőket elvonni.

A trianoni katonai korlátozásokkal sújtott a Magyar Királyi Honvédségben a két világháború között nem volt munkaszolgálat. A munkaszolgálat kérdését csak az általános védkötelezettséget ismét törvényerőre emelő 1939:II. törvénycikk – közismert nevén a honvédelmi törvény – szervezte újjá.  A munkaszolgálat szabályozása tárgyában kiadott kormányrendelet kimondta, hogy a munkaszolgálat a Honvédelmi Minisztérium alárendeltségébe tartozó, katonai szervezés alatt álló intézmény legyen, amely egyben a katonai szolgálatra igénybe nem vettek nemzeti és katonai szellemű nevelését és fegyelmezését szolgálná.

A közérdekű munkaszolgálat felállítása azonban egybeesett az úgynevezett zsidótörvények bevezetésével, amelyek hatása rövidesen erőteljesen érezhető volt a hadseregben is. Azokat a zsidó hadköteleseket, akikre a Honvédség „létszámfelettiként” fegyveres szolgálatra nem tartott igényt, zsidókból álló, akkor különlegesnek nevezett munkáskülönítményekbe osztották be. A „különleges” jelzővel a zsidó munkásszázadokat akarták megkülönbözetni a fegyveres szolgálatra nem alkalmas keresztények munkásalakulataitól. Ezzel megtörtént az első lépés azon az úton, amely a munkaszolgálatot diszkriminatívvá, s egyre inkább büntető jellegűvé tette.

A katonák ellátása is a „káundká” nyomdokain haladt

Az anyagi ellátás egyik legfontosabb ágazata – miként a megelőző korok háborúiban – az élelmezési volt. Nem túlzás, hogy az élelmezés biztosítása a harci morálra is kihatott.

A monarchia hagyományait követve a Gazdasági Hivatalok (GH) a Honvédelmi Miniszter alárendeltségébe tartoztak, élükön a hadbiztos állt. A csapatokhoz rendelt GH-kat – előzetes igénylés alapján – az élelmező raktárak látták el.

A háborús ellátás irányítói a hadseregek vagy hadtestek, illetve az önálló hadműveleti csoportok szállásmesterei voltak. Egyben ők voltak az elöljárói a hadosztályok anyagi vezérkari tisztjeinek is. Az utóbbiak irányították az élelmezési-ruházati hadbiztosok, a szolgálati ágazati vezetők munkáját. A szolgálati ágazati vezetők hatáskörébe tartoztak: az élelmezőoszlopok, a beszerzőoszlopok, a vágóállat-oszlopok, a vasúti étkezőállomások, valamint a fogatolt és gépi vontatású tábori sütőoszlopok.

A fronton reggel, délben és este a rajparancsnokok hátramentek a mozgókonyhákhoz, és hőszigetelt háti ételhordó edényekben hozták el az ételt az első állásokba. Az ellátás reggel tea vagy kávé és az egész napi kenyér; délben leves vagy főzelék és egytálétel; este leves vagy főzelék, sokszor csak tea volt. Húst a honvédek csak nagyon ritkán kaptak.

Friss zöldségről vagy egyéb vitamint tartalmazó élelemről szó sem lehetett „odakint”. A szakácsoknak szárított főzelékből, egy kis húsból és konzervekből kellett főzni, amit lehetett. A kávét és teát nagyon kevés cukorral adták. Néha a honvédek kaptak 5-10 deka szalonnát, vagy lekvárt – jobbára a „Hitler-szalonnát”, vagyis a magyar baka szájízének nem megfelelő, sűrített, késsel vágható Marmelad-ot. A kenyeret apró darabokban osztották ki. Nagyon ritkán a katonák fél deci pálinkát is kaptak.

Ilyen élelmezés mellett az emberek nagyon legyengültek. Nem véletlenül állapíthatják meg a történészek azt, amit a kortársak is megállapítottak: a frontszolgálat elviselésének legérzékenyebb pontja a honvédek számára az élelmezés volt.

Totális háború – a társadalom mozgósítása

Hazánkban – éppúgy, mint a többi hadviselő országban – a második világháború idején a sajtó, a film, a művészetek, de olykor még a kulturális intézmények is a propaganda szolgálatába álltak. Az utca emberét és a fronton harcoló katonákat áldozatvállalásra buzdító jelszavak és képek vették körül, s a befolyásolás hatására sokan áldoztak a hőn áhított győzelem oltárán. Nem szabad azonban túlmisztifikálnunk a jelenséget, hiszen voltak, akiket nem érintett meg az agitáció.

A háborús lelkesítésből több neves magyar művész – festő, grafikus, szobrász kivette a részét színvonalas alkotások elkészítésével, amelyek plakátokon, képeslapokon, bélyegeken, vagy újságok címlapjain jelentek meg, s általában a magyar honvéd hősiességét hirdették, illetve a katonai eszménykép kialakítását célozták. A keleti fronton harcoló magyar katonák hőstetteit például festmény-sorozaton örökítették meg, amelyet képeslap formájában terjesztettek. A képeslapok egy-egy dicső epizódot elevenítettek fel az orosz harctérről a főszereplő nevének feltűntetésével és tettének rövid ismertetésével. A katonai sajtó lapjain sorra idézték föl az első világháború kiemelkedő haditetteit is, ám nem kizárólag a kor hőseit állították példaként a katonák és az ifjúság elé, így Árpád, Szent László, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, Bocskai István, Bethlen Gábor, Zrínyi Miklós és Rákóczi Ferenc kultusza is jelentősen fölerősödött.

A hivatalos háborús propaganda egyik legfontosabb feladata – Magyarországon is – az volt, hogy a társadalom gondolkodásmódját a háborús viszonyoknak megfelelően alakítsa: így kiemelt hangsúlyt fektettek példának okáért a közös ellenségkép kialakítására, a titoktartás fokozására és a takarékosság általános alapelvvé tételére. Az ellenség megjelenítésekor jól ismert szimbólumokat (például az ötágú vörös csillagot) ugyanúgy felhasználtak, mint a szembenálló államok vezetőinek gúnyrajzait, vagy az ellenséges katonák és harceszközök valósághű, esetleg szándékosan eltorzított ábrázolásait. Szorosan ide tartozik – mintegy az előbbiek ellenpólusaként – a vállvetve küzdő fegyverbarátok (túlnyomórészt idealizált) ábrázolása is, illetve a szövetséges államok vezetőinek bemutatása.

 

 
Naptár
2017. Május
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2005-12-26
 
A MAG TV FELVÉTELEI
 
The Árpád- Line
 
English version
 
De Arpad Lijn
 
Nederlandse
 
Publikationen
 
Studiums
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkajánló

www.bunkermuzeum.hu

www.klkf.gportal.hu

www.bazsalicska.gportal.hu

www.varak.hu

 

SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    ARIANA GRANDE TODAY - MAGYARORSZÁG EGYETLEN ARIANA GRANDÉVAL FOGLALKOZÓ HONLAPJA - TUDJ MEG RÓLA MINDENT    *****    KOSEMBLOG.GP//A MAGYAR "A SZULTÁNA" RAJONGÓI OLDAL//BY: KÖSEM// KOSEMBLOG.GP//MINDEN, AMI KÖSEM...