E-mail

szaboojj@gmail.com

 
Menü
 
PREZENTÁCIÓK
 
Tanulmányok
 
Erődítés történet
 
Kárpáterődítések
 
Európa belső határai

Hol húzódnak Európa belső határai?

(Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiója című tanulmányának "vázlata")

 

Bibó István a magyar történelmet egy háromfázisú mozgás képleteként fogta fel.

1./ A magyarság ezredforduló utáni történelmének első ötszáz évében „alkatilag", társadalomszerkezetében a Nyugathoz tartozott. Igaz, egyszerűbb formában, kissé vidékies jelleggel de mégis Európa szerves része volt.

2./ A következő, több mint négyszáz évre ebből a helyzetből történeti katasztrófák szorították ki, és belekényszerítették egy kelet-európai jellegű szerkezetbe, melyet a „társadalmi erőviszonyok mozdulatlansága", „holtpontok" és reménytelen visszatérési kísérletek jellemeztek, majd, ez a folyamat a 19. század második felében kísérteties „zsákutcákba" torkollott.

3./ Az utcanyitást (újra „belekapcsolódást a nyugati társadalomfejlődésbe") 1945 tette volna lehetővé. Sajnos Jalta, majd a kétpólusú világrend kialakulása Magyarországot továbbra is Kelet-Európa fejlődési trendjébe lökte vissza, azonban az 1956-os forradalom megmutatta, hogy a Nyugathoz való tartozás érzése élénken él a társadalomban. Ezért volt viszonylag zökkenőmentes a rendszerváltás is az 1990-es években.

Hol húzódnak Európa belső határai?

Van egy nagyon markáns vonal, mely az Elba-Saale alsó folyásától délnek, a Lajta, s tovább a hajdani Pannónia nyugati pereme mentén húzódva szeli át Európát: a Karoling Birodalom keleti határa 800 táján. Ami ettől nyugatra esett, ott zajlott le a megelőző három évszázadban a későantik-keresztény és barbár-germán elemeknek az a szerves szimbiózisa, melynek első - noha koraérett és átmeneti - szintézise volt maga a „renovált" Imperium. E tömb megnevezése már akkoriban gyakran „Nyugat" volt.

E térség éppen ezt a strukturális tartalmat kifejezendő kezdte kisajátítani már Nagy Károly halála (814) idején a maga számára Europa fogalmát - jogtalanul, mert a születő Európának csak egyik pólusa volt. A másik póluson Bizánc helyezkedett el, a maga kisázsiai súlypontjával geográfiailag sem európai képlet volt, hanem az ezredforduló idejéig azzal az eltökéltséggel, hogy ha területi veszteségek árán is, váltig antik stílusú reformok erőltetésével, defenzív merevséggel őrizze a „barbárokkal" szemben a „rómaiak" keleti örökségét - ahogy a bizánciak továbbra is nevezték magukat.

E két pólus felől, a közbeeső és még északibb heterogén barbár világ abszorbeálásával épült fel aztán az ezredforduló után az európai történelem miután a leendő Európa nyugati pólusából „Nyugat-Európa" lett, Bizánc pedig feladta defenzív merevségét. Ettől fogva beszélhetünk egyáltalán európai régiókról.

Keleten maradt Európa nagyobbik része. Ez az újkorig nem volt még sem „orosz föld", sem „Európa", hanem az eurázsiai sztyepprégiónak és nomád világnak az az ésszerűen a geográfiai Európába belehatoló nyugati nyúlványa, melyen egyebek közt eleink is eljutottak a Kárpátok mögé.

A 13. századtól kezdve a Fehér-tengertől a Fekete-tengerig és a Káspi-tóig, a lengyelektől az Urálig terjedő heterogén matériából az orosz állam kikovácsolta „Kelet-Európa" homogén képletét mely a középkorban a Baltikumon és a Kárpátokon túl már csak a Kijev, majd Moszkva körül csoportosuló orosz földekig hatolt. A Dnyeper, Don, Volga vidéken a 18-19. századra teljesedett ki, Európa keleti felének ez a végérvényes „eldolgozása".

Másfelől nem hagyható figyelmen kívül, hogy a középkor alkonyára délkelet felől egy újabb, minden korábbinál masszívabb ázsiai ék hatolt be Európa testébe, Dél-Kelet-Európába, hosszú századokra új nevet is adva az egész térségnek („Rumélia") - miután a sorvadó Bizáncnak a jóval korábbi szeldzsuk offenzíva által elnyelt egész kisázsiai törzse is új nevet kapott (Anatólia). Minthogy az Oszmán Birodalom ékének hegye Kelet-Közép-Európában, közelebbről Magyarország testében állt meg, ez az újabb „határvidék" szerep lényeges régióformáló tényezővé vált.

Bibó koordinátái tehát nagy vonásokban így festenek:

1./   A Nyugat:- a „barbárok" Róma nyugati örökségét bekebelező első expanziója létrehozta a „Nyugat" fogalmát 700-800);

       - újabb „barbárok" pacifikálása után a Nyugat első nagy expanziója (1000-1300) keleti és északi irányban tágította ki „Nyugat-Európa” kereteit (benne Észak- és Közép-Kelet-Európával),

       -Az újkor egyik irányból a Nyugat második nagy expanziójával (1500-1640) köszöntött be, mely a képlethez az Atlanti-óceánon átnyúlva hozzá kapcsolta Amerikát (s idővel magába olvasztotta Skandináviát),

2./ - Róma keleti örökségét őrző Bizánc kisugárzásában létrejött egy „csonka" Kelet-Európa, valamint Dél-Kelet-Európa mely utóbbi azonban a középkor végére fokozatosan elsorvadó Bizánccal együtt félévezredre kiesett az európai struktúrákból.

A „csonka” Kelet-Európa nagy expanziója létrehozta a „teljes" Kelet-Európát, hozzákapcsolva képlethez a Csendes-óceánig kiterjedő Szibériát.

3./ A kettő közé szorult Közép-Kelet Európa az újkor hajnalán defenzív döbbenettel eszmélhetett rá, hogy míg nyugat felöl történelem újra megvont egy elmosódottnak vélt határvonalat, dél felől az évezredes múltú közép-ázsiai eredetű inváziók utolsó (s legerősebb) hulláma partjait ostromolta.

A régiók eredeti helyzetéből,- eltolódásaiból és a történelem kihívásaira adott válaszaiból következtek strukturális modellek, melyek máig ható érvénnyel meghatározzák a modern Európát.

Miben áll az eredeti nyugati modell?

(a hatalomkoncentráció szemszögéből)

Ez a szempont (a lehetséges nézőpontok egyike) a „demokratikus társadalomszerveződés" vagy „közösségalakulás" legmélyebbre nyúló hajszálgyökereinek keresésével azonos. A szokásszerű, személyes, kölcsönösen biztosított kötelezettségek és jogok, a „szabadság kis köreinek" egymást egyensúlyban tartó szerkezete, mely megakadályozza a hatalomkoncentrációt, és ellenálló erőt jelent az egyoldalú alávetés „brutálisan célszerű" módszereivel szemben.

Mindennél azonban valami többről, átfogóbbról van szó. Hogy mennyivel többről, azt talán segít érzékeltetni, ha egy pillanatra az újkor századai felől tekintünk vissza a nyugati középkorra.

A legfontosabb összefüggések:

Olyan fogalmakra gondolva, mint

- természetjog,

- társadalmi szerződés és népszuverenitás,

- hatalom-átruházás vagy hatalmak elválasztása.

Ha a „nyugati értelmű társadalomfejlődés" gyökereit keressük, vagy a Nyugat „eredeti karaktervonásait" akarjuk kitapintani, ennek az alig számon tartott összefüggésnek súlya van.

E karaktervonások közé tartozik ugyanis

- a „társadalom" és „állam" szétválasztása, azaz valójában egy struktúra, mely magát az elméleti szétválasztást lehetővé tette, még pontosabban: struktúraváltások sorozata, melyben ez a kettősség ilyen vagy olyan súlyozásban folyamatosan jelen volt.

A nyugati fejlődés sajátosságai más civilizációkkal való kontrasztokból érthetők meg.

1./ Bizánc defenzív merevséggel őrzött egy régi integrációs keretet, ami régóta (395) formálisan is különvált, sajátos színű fele, a Kelet-Római Birodalom maradványa volt, a maga hagyományos városi civilizációjával és centralizált-bürokratikus államszerkezetével.

2./ Az Iszlám expanzív rugalmassággal az arab tradíciókhoz kapcsolta Mezopotámia és Perzsia hagyatékán kívül az Orbis Latinus déli felét is, jellegzetesen ókori mintáját követve, együvé integrálta e különféle eredetű városi civilizációkat, és saját katonai-teokratikus autokráciájába olvasztotta a perzsa-bizánci centralizált államszerkezet elemeit.

3./ A Nyugat első félévezrede merőben szokatlan fejlődést mutatott: integráció helyett dezintegráció, méghozzá egyértelmű „civilizációs" süllyedés és eluralkodó politikai anarchia közepette.

Valójában persze itt is egyfajta integráció következett be, antik és barbár örökség egybeolvadása (amit Bizánc pyrhusi győzelmekkel kivédett), ám az elemeknek nem afféle együvé tagolása, egybeötvözése, hogy a „sötét századokban" egyre inkább úgy tűnt: az elemek olyannyira áthatották, hogy már-már meg is semmisítették egymást.

A Nyugat e téren is egészen új modellt kezdett.

Azzal kezdte, hogy alig három évszázad (6-8. sz.) leforgása alatt szinte a felismerhetetlenségig felbontotta és szétmorzsolta mindkét államképletet, melyeknek feszültségében, majd rövid távú paralellizmusában fogant. A germán regnumok szakrálisan megalapozott, kíséretjellegű közhatalma éppúgy szétfoszlott, mint az Imperium intézményrendszere és a római közjog. De nemcsak az „állami" szféra bomlott fel, hanem radikálisan széttagolódott mindkét eredeti „társadalmi" keret is. A germán népképződmények, gentes (minden eredetfikció ellenére a vándorláskori „Heerkönigtum" alattvalói kötelékei) éppúgy dezintegrálódtak, mint a római populus maradványának jogtársadalma.

A közhatalom elenyésztével illuzórikussá vált maga a politikai szuverenitás, a társadalmi bomlással pedig elenyészett minden hagyományos összetartó erő.

A legfőbb kikristályosító erő, a föld magántulajdona is egyelőre elsődlegesen a politikai-társadalmi dezintegrációt segítette elő.

Egyetlen intézmény maradt, melyet a fejlődés nem dezintegrált - az Egyház.

Ez nem kevésbé lényeges, mint a dezintegrációk. A nyugati egyház a hatalmi káoszban és vákuumban kiszabadult abból az alárendelt helyzetből, mely a kései antikvitásban Nagy Konstantin óta (337) természetes volt. A római egyház Róma bukása jóvoltából szabadult ki a „cezaropapizmus" alól.

A spirituális és világi, az ideológiai és politikai szféra szétválasztása egyike a Nyugat ama egyedülállóan termékeny szeparációinak, melyek nélkül sem a majdani „szabadságok", sem a „társadalom" elvi emancipációja, sem eljövendő nemzeti államok, reneszánsz és reformáció nem képzelhetők el.

Még egy szétválasztás lényeges az eredeti struktúrák szempontjából.

Impériumot az alulról képződő új, negyedik elem döntötte végérvényesen romba, mellyel Nagy Károly próbálta kiegyensúlyozni az eleve ingatag statikát: a hűbériség.

Ezzel aztán végérvényesen el is dőlt, hogy „civilizáció" és „politikai keret" is végérvényesen elvált egymástól Nyugaton.

Az alapelemeiben dezintegrált Nyugat stabilitását hosszú távon éppen az biztosította, hogy nem lehetett „felülről" integrálni. Az integráció erővonalai „alulról" kezdtek kibontakozni, éspedig az első fázisban (9-11. sz.) sajátságos vertikalitással.

A hűbériség kialakulását nem valami dicső motívum, hanem az a nyomorúságos kényszerhelyzet siettette, hogy a közhatalom szétfoszlásával csakis valamilyen magánjogi függőviszonyban lehetett egyrészt védelmet találni, másrészt további hatalmi presztízsre szert tenni.

A nyugati vazallitás más mint a többi

A nyugati vazallitást mindenekelőtt az különböztette meg a rokon szerkezetektől,

-  hogy -egyrészt szinte maradéktalanul befűzte a társadalmi erózió után szabadnak megmaradt összes társadalomelemeket a rendszerbe,

-  másrészt nem az állam mellé vagy alá, hanem jóformán helyébe lépett, következésképpen az „állam" képletét szinte helyettesítette „társadalmi" viszonylatokkal.

       De a nyugati hűbériséget még további egyedi vonások is jellemzik, melyek idővel áttételesen leszivárogtak a tulajdonképpeni „hűbértársadalom" alá, és többszörösen transzformálódva átszivárogtak a századokon.

Ilyen specifikus vonás a vazallitás sajátságos „szerződéses" jellege. A hűbérceremónián mindig egy hatalmasabb és egy esendőbb lépett viszonyba, mely tehát eleve egyenlőtlenek kapcsolata volt; a „hűség" egyoldalúan a vazallust kötelezte. De a hűbérúrnak is megvoltak kezdettől fogva a maga szokásszerűen rögződött kötelezettségei, sőt maga a fidelitas is feltételes volt, függvénye annak, hogy a hatalmasabb partner betartja-e szerződésszerű kötelezettségeit.

Ha nem tartotta be, éppúgy fennállt a felonia, a szerződés megszegésének esete, mint ha a vazallus lett „hűtlen". Egyenlőtlenek viszonya a szerződéses kölcsönösség jegyében, ami a feleket kétoldalúan kötelezte: a nyugati hűbériségnek ez az endogén alapvonása adott esetben lehetett fikció, de olyan termékeny fikció, mely értéknorma erejével hatott - idővel lefelé is.

Földesúr és paraszt viszonya természetesen nem ezért öltött fel egyfajta szerződéses jelleget 1200 táján, mert ez a jelleg 900 táján a felsőbb régiókban kialakult, hanem mert a fejlődés dinamikája és egy újfajta - immár horizontális - integráció felvázolta paraszti szinten is a „szabadság" egyfajta korlátozott és feltételes állapotát.

Még e hasonlíthatatlanul egyenlőtlenebb feltételek is hangsúlyos „szerződéses" formát kaptak, az már ama jellegzetes „beidegződések" közé tartozik, mely terminus éppen Bibó István kulcsfogalma a korokon átnyúló, társadalomszerkezetileg determinált, s nem pusztán pszichológiai reflexek megjelölésére. További egyedi vonás az alárendeltségen belül is megőrzött emberi méltóság motívuma.

A „szolgálóember" Európán kívül

A „szolgálóember" Európán kívül általában, de még az orosz fejedelemségekben is földig hajolt, kézcsókra járult, vagy éppen földre vetve magát a porban kúszva csókolgatta urának ruhaszegélyét.

A nyugati hűbéreskü ceremóniájának keretében a vazallus emelt fővel ereszkedett fél térdre, majd összetett tenyerét hűbérurának összetett tenyerébe helyzete, végül a létrejött viszonyt kölcsönösen váltott csók pecsételte meg.

Egy kor, mely mindent hangsúlyos szimbólumokban és látványos gesztusokkal fejezett ki, hívebben már nem is ábrázolhatta egy viszonylat alapmodelljét, mely a valóságban is minden irányban e szimbolikát igyekezett a valóságba átültetni. A nyugati imádkozás mozdulata, az összetett tenyér a hűbérceremóniából került a templomba (Róma keresztényei széttárt karral fordultak Istenhez).

Viszont az ortodox földre borulás és szentek lábának csókolgatása a „szolgálóember" reflexének meghosszabbítása. Az attitűdök természetesen még közvetlenebbül hatották át az emberi viszonylatokat.

Minden nyugati parasztfelkelés az emberi méltóság elemi felháborodásának hangsúlyával bélyegezte meg a földesurak „szerződésszegését", és követelte a „szabadságokhoz" való jogot.

Hogy az emberi méltóság a politikai viszonylatok konstitutív eleme, azt Európa közvetlenül nem az antikvitástól, hanem a hűbériségtől örökölte.

Mindezen túl a hűbériség territoriális következménye, a sok-sok kis, saját szokásjoggal élő tartomány sokkal alkalmasabb talaj volt általában a közvetlen jogszerűség kifejlődésére. Ez áll különben a kulturális szférára is. A hűbéri udvarok sokasága, ez a mozaikszerűen sokszínű és értéknormáiban egységes miliő volt a műhelye, már a 11-12. század óta egy keresztény, de autonóm módon laikus kultúrának, értékrendnek.

A „szabadság kis köreinek sokasága",

amiben Bibó István joggal látta a nyugati fejlődés alapvetését, végeredményben a maga territoriális és rendi tagoltságában is néhány alapmodell köré szerveződött; a sokaságban az egység abban állt, hogy hovatovább a „szabadságok" váltak a struktúra belső szervezőelvévé. Ebből következett valami, ami a középkori Nyugatot oly élesen elhatárolja sok más civilizációtól: a „társadalom" autonóm fogalmának kialakulása.

Mert igaz ugyan, hogy a hierarchikusan tagolt társadalmi csoportok határait mindenütt „felülről" vonta meg valamilyen autoritás, a territóriumok belső működésében valamilyen mértékben mindenütt érvényesültek „alulról felfelé" ható jogelvek és „szokások" - minél pregnánsabbá váltak a „szabadságok", annál inkább.

Akárcsak a legalsó szinten, a legkisebb faluban is maga a faluközösség gyakorolt a földhasználat szabályozásától kezdve egy sor kisebb jogot. E jogok felfelé haladva mind nagyobbak és nagyobbak voltak, egészen addig, hogy maga az uralkodó sem tehetett semmi érdemit hűbéreseinek hozzájárulása nélkül. Éppen e kollektív és szokásszerűen legitim jogok összességét nevezte a kor „szabadságoknak".

A monarchiák

Valójában a monarchiák nem azért kezdtek erősödni, mert a pápaság feljogosította őket erre, hanem mert megvoltak az állami integráció erőforrásai. Mindez csupa új fejlemény volt, a városiasodás éppúgy, mint a hűbérjog átalakításával a nagyhűbéresek feje felett elérhető nemesi rend vagy az egyház által kiképzett jogászrend.

A monarchiák kétféle államforma, a köztársaság és a császárság elveinek egybeolvasztásából keletkeztek. Eszerint a hatalom eredeti birtokosa a nép, mely hatalmát utóbb átruházta a császárra, egyaránt ágazott út a „népszuverenitás" és az „abszolutizmus" felé, aszerint, hogy a szintetikus anyagból mit és milyen hangsúllyal emeltek ki.

Mindenesetre az anyag immár lehetővé tette a szuverenitás megfogalmazását, az átalakuló valóság pedig egyáltalán a kérdés feltevését, minthogy immár csakugyan voltak uralkodók és társadalmi erők, akiknek viszonyát tisztázni lehetett, sőt kellett, mert egyik sem a másik derivátuma volt. Ellentétben például az Iszlámmal, ahol a kérdés fel sem merült, minthogy a kalifa, utóbb az emir, a szultán teokratikus diszkrécionális hatalma a szent törvény; a sharia „beteljesítésében" állt politika, háború, adózás, bíráskodás terén egyaránt, minden alattvaló felett.

Ez a tisztázás nagyjából 1200 és 1300 közt következett be, éspedig ama axióma jegyében, hogy a hatalom forrása a „nép". Az istenkegyelmiség sem jelentett túlzottan nagy problémát, hiszen könnyen áthidalható volt azzal, hogy a hatalom végső fokon természetesen Istentől van, de a „nép közvetítésével".

III.

Európa másik pólusa

Szokványos elképzelés szerint a quedlinburgi követjárás (973), majd a II. Szilveszter pápa-féle korona máris kijelölte a magyarság helyét az európai tablón. Való tény, hogy miután a Nyugat expanziójának veszélyeit és előnyeit felismerve, Géza fejedelem és Szent István a magyar népet a keresztvíz alá hajtotta (ahogy a kereszténnyé vált Piastok a lengyelekkel, a Przemysl dinnasztia a csehekkel tették), e kitáguló térségre hamarosan átment a Nyugat Europa neve. A „Nyugat" fogalma úgy tágult, ahogy a latin kereszténység tágította: „civilizációs" gyűjtőfogalommá vált. Civilizáció és struktúra azonban jó ideig más-más koordinátákhoz tartoztak.

Az orosz népet például a Rurikidák a kialakuló Európa másik pólusa felől hajtották a keresztvíz alá

 Az állam és társadalom szerkezete azonban kezdetben az „új barbárok" térségében több belső rokon vonást mutatott, mint ahogy Esztergom Rómához, a kijevi metropolita viszont Bizánchoz viszonyult. Ezen még az a tény sem változtatott sokat, hogy az intézményi keretek nyugati vagy bizánci veretűek voltak, annál kevésbé, mert a kijevi állam legalább annyira normann hatásokat is abszorbeált, mint bizánciakat. A közös nevező abban állt, hogy a történelmi váltás elemi erejű sodrása mindenütt hatalmas súlytöbbletet biztosított az uralkodói hatalomnak az egyelőre megle­hetősen amorf társadalmak felett; az államok pedig itt is, ott is területi-intézményi alapokra helyezett „kíséretjellgű"' képletek voltak.

A szláv druzsina vagy a magyar jobbágy-kíséretviszony (eredetileg: „kíséret­tag", a legelőkelőbbektől a várvitézekig) sok tekintetben ahhoz hasonlóan az uralmi központ köré rendeződő koncentrikus körök formájában határozta meg az uralmi szerke­zetet, mint a 6-7. századi nyugati germán királyságokban. A társadalomszerkezet hasonló analógiákat mutat: az egyház és egy szűk születési arisztokrácia, másfelől teljességgel heterogén parasztnépesség (jelentékeny rabszolga réteggel) között ugyancsak képlékeny, bomlékony és jelentős részben korai feudális intézményrendszerekbe befűzött középréte­gek.

Ha az egyik oldalon az egyház római és az állam Karoling-mintájú intézményei talán egy fokkal fejlettebbnek is tűnnek, ezt a másik oldalon bőven ellensúlyozza, hogy az orosz fejedelemség a - már és még - virágzó bizánci-balti és arab kereskedelem találkozópontján („a varégektől a görögökhöz vezető úton") olyan városi bázison, Kijev és Novgorod népes impériumain épült fel, amihez foghatót akkoriban még a Földközi-tenger visszahódítása előtt álló Nyugat nem ismert. E térséget a kezdeti századokban politikai, dinasztikus szálak is szorosabban fűzték egybe, mint részeit akár Nyugathoz, akár Bizánchoz. Legalábbis az 1200 körüli időkig úgy látszott, hogy egy kulturálisan kétfelé orientálódó, a struktúrák terén azonban rokon vonásokkal összefüggő autochton „kelet-európai" feudalizmus van formálódó félben.

       Ez az ideiglenes és bizonytalan regionális képlet aztán az 1200 utáni évtizedekben bomlott fel, akkor viszont viharos gyorsasággal. A korai kijevi állam azért oly érdekes képlet, mert felvillantotta a lehetőségét Európa keleti pólusán - bizánci-orosz viszony­latban egy ahhoz fogható „eredeti" későantik-barbár szimbiózisnak, ami a megelőző századokban Nyugaton római-frank relációban játszódott le.

        Miután azonban a Nyugat expanziója nyomán bekövetkezett a kimerülő energiájú Bizánc első bukása (1204), majd hamarosan (1223, 1243) az eurázsiai nomadizmus duzzadó energiáját összpontosító mongol invázió nem csupán elvágta a Fekete-tengertől, hanem több mint két évszázadra uralma alá is hajtotta az egyébként is részfejedelemségekre bomlott orosz földet, ez a lehetőség befulladt; e tájon többé-kevésbé megmerevedett a feudalizmus kelet-európai archetípusa.

A Kárpát medence elhatárolódása a „Kelettől”

      A Nyugattal párhuzamosan, sőt nem egy országot megelőzve - kezdenek összegyűlni egyháziak és nemesek képviselői az első országos „általános gyűlésekre", másfelől ugyanebben az évtizedben - a Nyugathoz képest alig néhány évtizedes késéssel - jelennek meg itt is, ott is földesurak és parasztok hiteles helyek előtt sajátos „szerződéses" megállapodásokra.

      Mindez éles cezúrával határolja el a Kárpát-medencét (s egyidejűleg a cseh medencét, a lengyel síkságot stb.) az „autochton" kelet-európai szerkezetektől, ahol az egyház a fejedelmi hatalom alá rendelődött. A fejedelmektől és bojároktól függő nemesség archaikus „szolgáló" jellege kizárt bármiféle korporatív egységet, a városi népesség nem vált autonóm polgársággá (még ahol meg is voltak az autonómia elemei, mint a mongoloktól is függetlennek maradt Novgorodban vagy Pszkovban, a tanács urai ott is bojárok voltak). A parasztság pedig megmaradt az újonnan feltört földek „szabad" parasztjaitól a szolgáltató és személyi függés változatos fokozatain át a rabszolgai holop állapotig, tarkán heterogén helyzetben. Nyugodtan eltekinthetünk e helyütt egy sor egyéb szerkezeti elem számbavételétől.

IV.

Következik-e valami a történelemből?

Sok minden következik, noha olyanformán, ahogy Bibó István összegezte: „Nem hiszek a történelemben százszázalékos szükségszerűségekben, hanem hiszek bizonyos nagy vonalakon belül több kevesebb lehetőségben, melyet lehet elpuskázni és lehet szerencsés vágányokra irányítani."

A magyar történelem „közép-kelet-európai" jellege azért sajátos képlet, mert hibrid módon kettős arculatú: egyrészt kora-újkori „kelet-európai" fordulata szélsőségessé fokozta a nyugati képlethez képest a gazdasági-társadalmi szerkezet torzulásait és kiegyensúlyozatlanságát (következésképpen a társadalmi és politikai erőviszonyok megmerevedését), másrészt azonban a fordulat századokon át sem volt képes kiiktatni a szerkezet „nyugatias" alkatelemeit.

Bibó történeti és politikai szemléletének elvi sarkpontja volt, hogy forradalom és demokrácia összetartozik; sőt elvileg az előbbi az utóbbinak feltétele. A reálpolitika dimenzióiban azonban analitikus felelősséggel nézett szembe azzal a ténnyel, hogy míg Európa két szélső régiója megcsinálta a maga forradalmait - a Nyugat a 16-18: században, a Kelet a 20. században -, a köztes régió, benne Magyarország, csak bukott forradalmakat, félforradalmakat, félsikerekként legfeljebb „felülről" való forradalmakat ismert. 1945-ben sem „alulról" jutott a forradalom és demokrácia lehetőségeihez, hanem kívülről.

Ezt a lehetőséget aztán a nagyhatalmak érdekszféra elhatárolása, majd a kétpólusú világrend kialakulása Magyarországot Kelet-Európa fejlődési trendjébe lökte vissza, azonban az 1956-os forradalom megmutatta, hogy a Nyugathoz való tartozás érzése élénken él a társadalomban. Ezért is volt viszonylag zökkenőmentes a rendszerváltás is.

 

 
Naptár
2017. Május
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2005-12-26
 
A MAG TV FELVÉTELEI
 
The Árpád- Line
 
English version
 
De Arpad Lijn
 
Nederlandse
 
Publikationen
 
Studiums
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkajánló

www.bunkermuzeum.hu

www.klkf.gportal.hu

www.bazsalicska.gportal.hu

www.varak.hu

 

SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    ARIANA GRANDE TODAY - MAGYARORSZÁG EGYETLEN ARIANA GRANDÉVAL FOGLALKOZÓ HONLAPJA - TUDJ MEG RÓLA MINDENT    *****    KOSEMBLOG.GP//A MAGYAR "A SZULTÁNA" RAJONGÓI OLDAL//BY: KÖSEM// KOSEMBLOG.GP//MINDEN, AMI KÖSEM...